Ódor György - Lelkiismeret

Ódor György
Lelkiismeret

Itt állok mezítelenül.
Ajkam csendes, arcom feszül,
szégyenlem a bűneimet.
Ember tehet meg csak ilyet:

hívő és gondolkodik.
A kettő együtt pont most van itt.
Nem kímélem meg magamat,
szenvedjek csak súlyom alatt,

ördög vigyen, ha érdemlem.
Olykor kínoz az értelmem
s bolond lenni, az volna jó,
bevenni tudatelhajtót,

elsüllyedni a homályba.
Vergődök, mint apró lárva
s amíg be nem bábozódom
sorsom szorítja a torkom,

nem is várok a holnapra.
A bűn így is visszaadja,
másnak hiába kínálom.
Így örökre szánom-bánom.