Emlékmécsesek
Drága halottaim
emlékére ...
homályosan terül a
tájra a köd,
hullong a földre a
sárgult levél
szél sodorja tova az
esőcseppeket,
a gyertyákból ömlő
viaszkönnyeket
szürke, halvány,
szomorkás a nap,
a sírkertek fölött
kesernyés illat,
éjsötét szemek
könnyben úsznak,
az emlékmécsesek
pislákolnak
Ave Maria – suttogod
a szélben,
imát rebegsz az örök
végtelenben
áldást kérve
eltávozott szeretteidre,
aranyfényekkel a
szomorú szemekbe
Gyertyák, - mécsesek,
- temetők, - virágok. Könnycseppjeinkben szívünk dallamai.
Azt mondják, akkor
hal meg valaki igazán, amikor nincs ki emlékezzen rá. Az Élet része a Halál. Az
emlékezés csöndjében, könnyes gyertyafényben, a múló időben. A halállal sok
minden megszakad. Azok is elmennek, akiket nagyon szeretünk. De ha csöndes
emlékezéssel gyertyát, mécsest gyújtunk, - bennünk, - köztünk, - velünk vannak
eltávozott szeretteink. Fáj, zokog a lelkünk, a szívünk, melyben mindig égnek
ÉRTÜK a kegyelet, a szeretet fényei. Siratunk minden volt pillanatot. A múló
idővel sem tudunk felejteni. Állunk a sírok mellett, melyek magukba zárják
kincseinket, akiket elvesztettünk. Igen, állunk a sírok mellett hulló
könnyeinkkel, vagy némán, száraz szemmel – befelé folyó könnyekkel. Csend,
sötétség, béke. Apró mécsesek szikráznak, mint fényes csillagok, kesernyés
illatuk bejárja lelkünket. Száraz leveleket sodor a feltámadó szél. Olykor
belekapva a lángocskákba. Hideg leheletek a sírköveken, a sírokon virágok. Fejet
hajtva imát mormolunk. Nincs fájdalom és szenvedés már. Isten karjában lebegnek
a lelkek szabadon, övék a Végtelen. Bánat nem ér, - ott szeretet él a lelkek
szentélyében. Gyertyák fénye világítja be a sírkerteket. A fények utat mutatnak
a lelkeknek, hogy megtalálják örök nyugalmukat. Emlékek ébrednek, nyugalmat
susognak a temetői szelek. Egymást átkarolva vándorolnak a lelkek. Az emlékek
kísérnek, vigasztalva fájó, nehéz szívünket. Lassan elfogy az idő, s talán
hamarosan miértünk is égnek a mécsesek. Titokban rejtőzködő, fellobbanó,
szerető gyertyafények halottaink hantjai felett. Tompán konduló harangszó a
lelkekért, az emlékezés gyertyáit meggyújtva.
Fájó szívvel,
szomorúan gondolok az elmúlásra, halottaimra nem csak Mindenszentekkor Sokszor
gyújtok gyertyát, - Rájuk emlékezve. Sóhajaim Róluk mesélnek, átélve minden
Velük töltött pillanatot. A gyertyalángban angyalok szárnyalnak, az apró fények
nekem a régmúltról regélnek. Így küldöm
Feléjük üzenetemet, szeretetemet.
Különös,
megfoghatatlan, elmondhatatlan érzések, emlékek ölelnek – a gyertyák lobogó fényében,
az imbolygó lelkek táncában – az élet örök elmúlásában. Gondolataimban velem
élnek. Emlékük itt él a szívemben.
Emléketek visszajár
Lényetek bennem él
Rólatok mesél a szél
Üzen a mécses fény
Értetek gyertyát
gyújtok én
Szomorúfűz
http://www.youtube.com/watch?v=C0e3b4-cZH8
VálaszTörlés