Serfőző Attila
Lejtőn
Mindig úton vagyok,
árnyékcsapások kövét
koptatom,
van, hogy felöklel a
zörgő szél is,
vagy éjemre nem hull
oltalom.
Nézem az idő bogait,
az
elvesztett-mögöttiséget,
ott nem zenél
elcibált szó,
hangokból sarjad az
ének.
Hűtlen csillagokat
számolgatok,
hisz’ pompájuk
álvalóság,
rég elpusztultak az
űr peremén,
de fényüket egyre
ontják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése