Fetykó Judit
Télen
A felhő földön jár,
betakarva a táj,
nem látszik már a
hegy, jön lassan a hideg.
Decemberi álom van a
téli tájon,
a hullt falevelet
sodorják a szelek.
Deres a gally, az ág,
ez a téli virág,
mint a hamvas lepel,
a dér úgy átölel,
növényt és házakat
menyasszonynak mutat.
A legcsúnyább gaz is
fehérbe öltözik.
Lassan lecsapódik,
finoman rakódik,
bevon utcát, teret,
leheletnyi vékony
a kristály-átmenet, s
míg a finom elegy
csöndben lerakódik,
zúzmara rakódik.
Csend van. Az
alkonyat puhán, csendben halad
erdő, mező felett,
városban, s lehelet
dérrel satírozva,
zúzmarával szórva
hozza a hideget,
meghozza a telet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése