Kópis Eta -Vakkesergő

Kópis Eta
Vakkesergő

Vakon járom e világot,
Szemem nem lát napvilágot.
Sötét, nehéz teher alatt
Vásult lelkem már megszakad.

Ó, lelkem tündöklő világa
lángod égjen e vakságba.
Könyörgöm, így többet lássak,
mint kik ép szemmel járkálnak!

Lássam a hozzám közelgőt,
a dicsekvőt, a szenvedőt,
tapintással is érezzem;
mi lakik az emberekben.

Tudjam hol ,,kék" a szeretet.
Ki nem ítél, ki melenget.
Érezzem s higgyem látom
ki számít rám, ki barátom?

Kinek kellek így én vakon?
Ki az, kiben hőn bízhatom?
Agyam fogja antennaként
látó világom fényképét.

Óvilágom színes, tarka-barka.
Mostanimban? Emlék az effajta.
Emlékeim pompázó színével,
e sötétet hogy viselem én el?

Más, ha nincs kép a világról semmi.
A vakságot könnyebb úgy viselni,
mégis van egy vigasz a dologban
él itt ember látó is, s vakabban.

Dicső fénye, önön gazdagsága.
Ez az önzők hatalmas vaksága.
Nem láthat az soha-soha messze,
aki csak él kincseit keresve.

Nekem vaknak kincsem a sötétség,
benne búvik minden gyönyörűség.
Nyugalom, hit, remény, szeretet,
mely biztonsággal repíti éltemet.

Fátyolként takar csönd homálya,
nem vágyom csillogásra, pompára.
Lelkemben, szívemben drága béke.
Istenem tündöklése; Jézus ékessége.

Hit..., remény..., és szeretet,
amely Jézusomhoz vezet.
Ha az utat így nem is látom,
a keskenyet bizonnyal megtalálom.