Lelkes Miklós - Az idő most ...

Lelkes Miklós

Az idő most...

Az idő most úgy hoz közelebb távolt:
a rosszhoz még rosszabbat közelebb,
s szívben, testben fájdalmakat siettet,
s nyájat láttat: birka embereket.

Önérdek, persze, embernél is fontos,
de undorít, ha ösztönbirka csak,
s szemét álszentként forgatja az égre, -
lényeg: neki lent mennyi fű marad.

Az érthető, persze, - kell az önérdek,
a csábító zöld, a dús nedvű fű,
de mily rossz érzés felismerni, tényként:
mennyi ember csak birka ösztönű!

Pásztor nem vagyok. A pásztoruk ember?
Bégető hangja légbe felemel
nevetségest, majd tágas legelőket
a nyáj elől sietve ellegel.

Kedvelni ezt a nyájat nem tudom már,
de időnként, olykor, sajnálni még
igen. E táj is az ordas világban
tragédiáknak udvarló vidék.

Bégető birka elhiheti: ember.
Én mindhiába tudom, hogy nem az.
Ám látom, hallom, amit elfelejtett:
volt vért, s felsíró vágóhíd-panaszt.