2013. október 26., szombat

Szomorúfűz - A kert



Szomorúfűz

A kert
A nem régen még zöldellő fű, bokor és lombsátoros fákat lengetett az enyhe szél.
Színorgiák a nyárvégben. Madarak szárnyaltak, vidáman csiviteltek.
Fehér és tarka pillangók röpködtek; rózsák, virágok illatoztak; bogarak, darazsak dongtak közöttük.
Ma ködhomály borítja a reggeleket, kopaszodó ágakról egy-két levél pottyan.
A barna avarba földet érve, az elmúlásba veszve. Dermedt harmatgyöngyök gurulnak a leveleken, a csípős, fagyos éjszakák után piszkosfehér dér borítja a tetőt, a száraz füvet.
Már csak a fenyők, a tuják, az örökzöldek adnak üdeséget a tél közelségében, álmodozva az új kikeletről.
Olykor verebek civódnak a fűben, vagy cinkék a fügefa ágai között.
Elnézem a nagy japán akácot az ablakomból.
Visszagondolok sűrű lombkoronájára, aranysárga virágfüzéreire, a csivitelő madarakra.
Ma kopasz ágaik merednek az ég felé. Az alkonyi nap áttör az ágak között, megvilágítva azokat. A hamarosan közeledő télben jajgatva a síró szélben, az esetleges hóbundában, - álmodozva, reménységgel az új kikelet ébredésében


1 megjegyzés: