Ligeti Éva - Bujkál a Nap - Szeptember

Ligeti Éva

Bujkál a Nap

Bujkál a Nap, még fanyar mosollyal
fogadja az éj után a reggelt.
Takarja magát felhő gomollyal
erőtlen marad, pedig már felkelt.

Szél szárítja a könnyező fákat
és harmatcseppek csepegnek egyre.
Megcibálja a lombot, az ágat,
szellő szalad fel a magas hegyre

Már szőlőt érlel, s mustot csepegtet
édes fürtökkel a kosár tele.
Jó vörös borral mindent feledtet
könnyeddé válva szárnyalhat vele.

Arany ruhában, lengén érkezett.
levetkőztetett forró hevével.
Szerelem terén sosem fékezett.
Átölelt napfény, aranykezével.

Kánikulában, tavak vizében,
s folyókban hűsölt, aki tehette.
Megkóstolta a nyár összes ízét.
Árnyékban, napon a nyarat szerette.
------------------------------------
Múló perceit számolja bőszen,
alig volt itt még, s máris távozik.
Szőkén érkezett, s elköszön őszen.
szeptember hava, ma rácsodálkozik.