Ódor György
Parázna szonett
Hiába nézel, nem látod mi van bennem.
Írásom kabátról leporolt hulladék,
véraláfutásos, naponta újra kék
szemét, amit nem szabadna ma viselnem,
oly arc, a réten színes virágba borul,
hol fehér kis lánykák szálanként szakítják
puha ujjacskáikkal, mint remény-kristályt
és gyűjtik anyjuknak csokorba naivul.
Néha bemászok, sírva szüljem meg magam
e világnak, minek itt annyi romja van,
de nincs odabent más, mint egy idős lélek.
Lehet, kívülről tisztára poroltalak
ezerszer, hitvány hús-vér emberi alak,
sajog belül egy erkölcstelen költészet.
Írásom kabátról leporolt hulladék,
véraláfutásos, naponta újra kék
szemét, amit nem szabadna ma viselnem,
oly arc, a réten színes virágba borul,
hol fehér kis lánykák szálanként szakítják
puha ujjacskáikkal, mint remény-kristályt
és gyűjtik anyjuknak csokorba naivul.
Néha bemászok, sírva szüljem meg magam
e világnak, minek itt annyi romja van,
de nincs odabent más, mint egy idős lélek.
Lehet, kívülről tisztára poroltalak
ezerszer, hitvány hús-vér emberi alak,
sajog belül egy erkölcstelen költészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése