Áprily lajos
Októberi séta
Ez itt a hervadás
tündér-világa.
Akartál látni szép
halált velem?
A Bükkös-erdő bús
elégiája
szép, mint a halál és
a szerelem.
Fától fához remegve
száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan
kéz kaszál.
Az ágakról a
fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt
irtásba száll.
Lombját a gally,
nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul,
döntő támadás,
holnaputánra minden
elfelejti,
milyen volt itt a
végső lázadás.
Mint gyertya-csonkok
roppant ravatalnál,
tönkök merednek
dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a
kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja
szőke, szép fejét.
A partot fűzek
testőrsége óvja,
a tollforgójuk
ritkítottan ing.
Halkan himbál a
horgom úsztatója,
nagyot csobbant a
játékos balint.
Fény-pászma hull most
messze, holt mezőig,
s a víz egy percre
hullámos határ:
innen mosolygó partja
tükröződik,
itt egy utolsót
lobban még a nyár.
De túl, gyepén a
ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek
szerteszét,
a szél felettük
pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és
ezüst zenét.
Az ősz hárfás tündére
jár a réten,
az ő húrjáról szól a
halk zene.
Most át fog jönni:
árnyékát sötéten
pallónak átveti a
jegenye.
http://youtu.be/v39qd1YnBWQ
VálaszTörlés