.kaktusz
Az ősz csodája
Tudod arra gondoltam,
az ember túl sok időt
fogyaszt el arra,
hogy a
megváltoztathatatlant megváltoztassa,
a múlt örökösen
kísért, visz a zsákutca felé,
nehéz kitenni a pontot,
folytatódik ugyan a történet,
de most új fejezet
következik, a maga teljességében,
a nyár eddig tartott,
nézzük, mit hoz a csendesebb,
nyugodalmasabb ősz,
ami lehet ugyanolyan szép,
csak ő más, ő is,
mint minden, ami létezik,
a csodának a szerves,
megkerülhetetlen része,
de rá is kell
figyelni,
hogy észre lehessen
venni,
ugyanaz a csoda,
csak ez egy másik
felvonás az előadásban,
még ha nem is olyan
mozgalmas,
mint az előző, de a
mondanivalója,
a díszlete még felül
is múlhatja,
többet foglalkozik az
ember azzal, ami elmúlt,
fontosabb, ki volt a
teremtője, ki a darab írója,
mint hogy élvezze a
teremtett, vagy teremtődött világ
megismételhetetlen csodáját,
megismételhetetlen csodáját,
nehéz elbúcsúzni a
nyártól, de a nyárnak mennie kell,
a tavasz újra hogy
eljöhessen, örülni, boldognak lenni
csak a mostban lehet,
de ha a múlt elveszi a helyet,
ha valamit mindig
visszasír az ember,
könnyein át nem veszi
észre
a körülötte lévő, a
pillanat csodáját halasztja el,
miközben a
visszahozhatatlant siratja,
pedig talán arra való
a tudat, segítsen,
hogy az ember
felfogja ésszel,
a továbblépést maga
is harcosan akarja,
élni a múltban nem,
mindig csak a
jelenben lehet,
ami elmúlt, ami
meghalt, amit elrontott végleg,
azt
visszahozhatatlan, javítgatni sem érdemes,
tovább kell, ha nem
is mindig egykönnyen,
de segítségével
tovább lépni lehet,
mert ki lombhulláskor
a meghalt nyarat siratja,
annak az életéből
kimarad az ősz összes csodája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése