Millei Lajos - Sok-sok szívben élek

Millei Lajos

Sok-sok szívben élek

Érzések közt bújva, ösztönösen élek,
mások fájdalmát lesem, és tőlük ellopom.
A lélekkihűléstől én mégsem félek,
mert mások szíve az én csendes otthonom.

A letörtség, ha hörögve harapná torkod,
azt megérzem úgyis, valahogy megtudom,
vért virágzó vággyal gyomlálom a sorsod,
nem bánthat ártás, mások szíve az otthonom.

Soha ne félj szeretni, még akkor se, ha fáj,
hisz az egy csoda-érzés, én úgy gondolom,
sártól és selymes fűtől egységes a táj,
én tudom, mert mások szíve az otthonom.

Öleld át a mezőt, csókold a szép virágot,
engedd sírni szemed a haldokló alkonyon,
s ha hegyi patak hív, hangja hiányt kiáltott,
érted már, miért mások szíve az otthonom.

Borulj le naponta, önként, hittel, térdre,
hisz akkor jár át Téged, önzetlen hatalom.
Jó szándékod hirdesd, bátran tedd a fényre,
hisz így lett mások szíve, nekem is otthonom