Csoóri Sándor
Szirmok, emberek
Egy kő az udvaron.
Egy fa az udvaron.
Cementdúc, vasrács,
rajta rózsa.
Ennyit hagyott az
irgalom,
hogy talpraálljak
újra.
Elindulok. Hátha a
kapun túl az élet
diadalmasan túllép
önmagán:
muskátlikat tép le
egy borzas kertben
s bedobálja
meghajszolóim ablakán:
„Íme, itt vagyunk,
szirmok, emberek,
alvadtvér-ország dúlt
polgárai!
a rongycsomók közül
kiléptünk
s magunkat készülünk
megváltani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése