Jószay Magdolna - csendes időszak; - Novemberi várakozás; - Utolsó falevél

Jószay Magdolna

Csendes időszak

Novemberi várakozás

Köd ülepedett a kora estére,
udvarában trónol a félhold,
ezüstszalagjába kapaszkodva
magányos, fenséges
úrasszonyként játssza
a mélysötét ég főszerepét.
Nem jön a busz, fázom - de telefonom
vidám hangon szól - ez a lányom...
s már fikarcnyira sem érdekel,
késik-e a busz, még csak nem is fázom...
lányom, a kétnapos asszony
boldog kislányhangja
szempillantás alatt
felmelegít.

*

Utolsó falevél

Utolsó falevél egy csupasz ágon...
vörösbe borult lényege
szívósan kapaszkodik,
remegve, de még
ragaszkodik.
Elvénhedett, ideje lejárt,
úgy tűnik... és mégis szép,
annyira megejtő
kétségbeesett küzdelme
a fennmaradásért.
Vörösbe játszó csillogó falevél,
hideg szél vívja harcát
fénylő világáért...
nem adna mégsem
egy percet sem ingyen...
S hiába minden... ideje lejár
búcsúzik tőle a lenyugvó napsugár,
s az utolsó falevél is csendben
megadja magát.
Szinte hallom néma sikolyát,
mellyel lelkembe tolul,
amint az arcomba,
s onnan az avarba hull.