Kovács Daniela
Csupasz fák alatt
kúszik el az avar
Csupasz fák alatt
kúszik el az avar
Csendes esőbe haldoklik az ősz
Hideg szél süvít, zokog bánatában
Száraz ágakat, maga alá gyűr.
Falinaptáromon csak két lap maradt
Hamarosan egyet le is tépek
Már alkonyodik, a hold is hallgatag
A deres tájba megfagyott az este.
A bennem rekedt novemberi fagy
Rabként vergődik, csendben menekülne
Véremben olvad, nem engedem tovább
Örömöm lelem, a maradék csendben…
Csendes esőbe haldoklik az ősz
Hideg szél süvít, zokog bánatában
Száraz ágakat, maga alá gyűr.
Falinaptáromon csak két lap maradt
Hamarosan egyet le is tépek
Már alkonyodik, a hold is hallgatag
A deres tájba megfagyott az este.
A bennem rekedt novemberi fagy
Rabként vergődik, csendben menekülne
Véremben olvad, nem engedem tovább
Örömöm lelem, a maradék csendben…
*
Mégis csak itt hagysz
Érzem, ahogy egyre
messzebbre visz lépted
a jégillatú föld
közénk áll konokul
álmaimba is már
ritkábban tévedsz
mégis csak itt hagysz
teljesen egyedül...
Hordalékként hervad
becses életműved
siratom a múltunk
gyönyörű perceit
törékeny testemmel
takarom a földet
markolom
kétségbeesetten kettőnk emlékeit.
Ott pihensz Te a
végtelenbe vágyva
csöndedben hallom,
mit mondani akarsz
én meg csak zokogok
sírkövednél állva
simogatom kopjafádon
a régi szavakat.
A mécses lángja
sercen egyet-egyet
a valóság dühe vibrál
a sírok fölött
a kövek árnyékban
porladó emlékek
vonalat húznak Élet
és a Halál között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése