Horváth Ilona /Hanoli/ - Majd ...

Horváth Ilona /Hanoli/

Majd …

Ki szendereg, célt nem ér,
ha tettre rest.
Csak zsibbadt arcát láthatod,
mely álmaitól taposott.
Hazudnak az éjjelek,
hazudnak a nappalok,
s a köztük vergődő ember
botorkálva járhat ott.
Megcsalt álmaidtól
göröngyös vándorút,
melyen vérző lelked
sírva, botladozva fut.
Hallgasd a zúgó fák
búgó jajgatását,
hallgasd meg népednek
búsan zengő hangját!
Úgy ölelted régen,
szorítottad kezük'
esküdtél,
hogy szebb lesz majd életük.
Most nem hallod - alszol -
hervadó sóhajuk,
amint végső búcsúra
hanyatlik sugaruk…

Fel hát!

Ébredj a hajnallal,
szállj a sugarakkal,
s majd te kelted fel
a szunnyadó mezőket,
az álmodó népet
varázslatos, simogató
szóval…
A nap tüze felhevít,
s arcukra leheled
az élet pírjait.