Ihász-Kovács Éva - Lélek bőrkötésben

Ihász-Kovács Éva

Lélek bőrkötésben

Szétburjánzik a félelem
Vagy csak ütőerem ver így
Irigy molekulák harcolnak bensőm
legszentebb ligetében ölni-vágni
a szépet
Mit tett velem a Lét
Érezem a szeretet- sedatívum
erejét és
észreveszem a legkisebb atomot is
ahogy épp testemért harcol
Arcomon az ősz jelei
s a benti toronyban zeng
az elmaradhatatlan falióra
Jóra kell teremni érzem
bár nem érdem a lét
csupán ajándék ez a
kölcsönvett táj a mit-tudom-én-meddig
fejet-hajtó megmaradás
mégis át meg átlépek
a tudat magasán hogy
teremjen néhány szép szót
életemnek akár egy égig-érő
gyümölcsfa
A hasadékokon beözönlik a napfény
ezt kaptam én
eléggé mostohán
s mert Anyám a föld
zöld ruhába bújt természet ölel
s a lelkem visszaperel egynéhány évet
Szeretlek téged ember ki felkelsz hajnalonta
simítani a világot
indítani és fékezni mindennapjainkat
s kiolvasni szemeikből a Végtelent
Emlékszem Rád Ember aki
visszahoztad reményeimet
segíted az árvízkárosultakat
s bejárod a fellegek légiterét
Így az ébrenlét határán
koszorúzva tündérszép
álmaimmal
Téged hozsannázlak Emberiség
aki a létért készülődsz
jövőbe. lépőn
akár az éjfél
amely megszüli kéjes fájdalommal
a
Hajnalt