Somlyó Zoltán - Így nyárutón; - Bús őszi szonett

Somlyó Zoltán

Így nyárutón

Így nyárutón már hűvösebb az éj.
Hallgass szivedre. Szívedtől ne félj.

A csillag csillog télen-nyáron át
s felvillogtatja szíved bánatát.

S ha holdtöltekor bánatod vagyon,
csak csöndben könnyezz, ne kínlódj nagyon.

Csak virrassz te a csillagok alatt
és számláld a sok sötét madarat,

amely szíveden keresztülsuhog,
mint templomon a béna koldusok.

A szomorúság istentől való,
csak akkor érzi a szív, hogyha jó.

A meghalt mult a szép jövőbe néz.
A házad épül és te tönkremész.

*

Bús őszi szonett

...Azután borgőz volt az élet!
Sok olcsó csók és sok sötét virág!
Szívemnek adtam éjjeli zenéket,
mikből kibúgtak mély litániák.

És lompos ősz jött. Rozsdaszinű bánat
s bezörgetett szemem bús csillagán:
Hé, ott hagytam a nyárban a babádat!
Oly szép és oly mosolygós az a lány!

Megsimítám rőtszín haját az ősznek
s megráztam bőségtől fáradt kezét,
mely mindent elhoz: szőlőt, bút, zenét...

mik csókot s kéjt táncolva megelőznek. -
S megkértem az őszt könnyeimen át:
- mint én - feledje ő is el Meát!