Lyza - tenger leheletével száll az enyém

Lyza

tenger leheletével száll az enyém.

Tenger leheletével száll az enyém,
felhő vidáman int, szél leng könnyedén.
Fagyott könnyek zuhataga sírba száll, szívem hárfáján dallam, bánattá vál.

A bánatot űzöm, Napba lőtt nyíllal,
letérdelek büszkén, szabadult bajjal,
vigaszt kellett nyújtani búja előtt,
kirángatva sötét várba rejtőzőt.

Miért teszem?…a lélek mélyen halott,
talán fáradt élet nem bír, már harcot.
Szíve dobogásában tüzek égnek,
s elvész, alig hallható szirén ének.

Harmatban fürdetem, e gondolatom,
íme, ettől lesz üde, friss, mondhatom.
Pusztai pacsirta dalán szárnyalok,
Napba lőtt nyíllal, feledést adhatok.

Tenger leheletével száll az enyém,
felhő vidáman int, szél leng könnyedén.
Fagyott könnyek zuhataga sírba száll,
szívem hárfáján a dallam, bánattá vál.