Fazekas Miklós
Októberi éj
Mily különös ez az
éjszaka…
Ősz érkezik,
aranyhintaja
lassan gördül, nem
zavarja út porát,
hosszan, tisztelettel
állnak ott a fák,
lehullott leveleik
bársonyán csillan
egy megkésett
alkonyati napsugár.
Ködsapkába öltözött
az öreg-hegy,
s ahogyan a Nap
elbúvik a csúcs mögött,
bezárul a fény
ajtaja, valami halk szellő kél.
Borzongva jő fel a
Hold, ezüstköpenyét
szorosra zárja, s éji
útját lassabban járja ma.
Mily különös ez az
éjszaka…
A szomorú égen millió
csillag gyúl,
s az emlékező Földön
millió gyertyaláng,
mind-mind öleli,
könnyezi égi csillagát.
Teljes most a csend,
csak a szenvedő szél
tér lassan haza,
halkan bukdácsol egy falevél,
Mily különös ez az
éjszaka…
*
Októberi hajnal
Látod-e, mondd, hogy
a nyár hova bújt el?
Látod-e még, hova,
merre szaladt?
Sírnak a fák, színes
könny-levelükkel
gyászba borítva a
néma avart.
Hűvös a kiskert,
rőt-színű zöldje,
Ősz aranyán csak a
szél kavarog,
egy álmodó
rózsaszirom hull a földre,
felhő takarja a
sápadt Napot.
De jő kikelet -
hiszem én - üde fénnyel
érkezik majd ragyogón
a tavasz.
Nem feledi, nem
feledem én sem,
hogy volt egyszer –
éltemben – egy pillanat…
https://www.youtube.com/watch?v=OOJccDZgJf4
VálaszTörlés