Pásztor Piroska - Őszi szél; - Őszi gondolatok

Pásztor Piroska

Őszi szél

Éj fekete selymén
csillagminta ragyog,
a hűvös őszi szél
fázósan andalog.
Megsimít egy ágat,
rögtön tovaoson,
feltúrja az avarágyat,
borzolja a bokrot.
Víz tükrét fodrozza,
hullámon lovagol,
csónakot ringatva
bús altatót dalol.
Sáson-nádon átsuhan,
csüng fűzfalombokon,
parti úton port kavar,
s eltűnik a dombokon.

*

Őszi gondolatok

Barátságtalan szél fúj,
a tél illatát hozza,
félve inal előle,
a fák levetett lombja.
Meggyengült a Nap tüze,
beköszön az ősz korán,
borzas lett a tó vize,
a nyár emlék már csupán.
Magam ülök a parton,
nézem a sötét vizet,
tollat ringat álmosan,
mely lebegve integet.
Gazdája nincs, messze jár,
itt hagyta árván, búsan,
visszatér-e, az talány,
hontalan, mint jómagam.