Baráth Sándor - Himnusz a tavaszhoz

Baráth Sándor

Himnusz a tavaszhoz

Halk szellő rezdül a fényen,
Verő fényes ragyogás.
Rügy fakad,gubbadt a télen,
Milyen szép is,de csodás.

Könny csordul a friss metszésről,
Zöldül már a legelő;
Rajta gyermek nevetéstől
Gólyahír bújik elő.

A télnek már nyoma sem nincs,
Háztető nem fuvoláz
Szél,ha nem a legdrágább kincs,
Élet pezsdül,csupa láz.

Táj nem ásít ürességtől,
Játszadozik szertelen,
A megvalósult reményből
Fészket rak a szerelem.

Fakó a hang,tompán csendül,
Sebzett földi dobogás.
A virág kint,a szívünk bent ül:
S érlelődik vallomás.

Tavasz,te vagy az egyetlen,
Mi hitet adsz s új erőt,
Lehet a világ kegyetlen,
Gyógyítasz sok szenvedőt.

Megfeledkeznek bajukról
Eltorzított emberek,
Messze szakadt útjaikról
Visszatérnek mint gyerek.

Játék tavasz,játék élet.
Belőled élünk,eszünk
Atomködös sötétséget
Tud már,de semmik leszünk.

Maradjál örök sejtelem,
Hozzál sok derűt s vigaszt,
Léted:ember vagy sejt-elem,
Istenít örök igazt.