Nagy Horváth Ilona
Isten tenyerén
Azt mondod, szeretsz.
Nem tudom,
hányadszor fordulok
már vissza
az ajtóból…
Mert én is téged,
hányadszor csókollak
úgy, hogy
nem baj ha hazudsz,
ilyen szépen azt is
csak te tudsz,
egyedül neked megy
ilyen könnyen
gyönggyé álmodni
velem
a könnyem.
Figyelek, hallak…
És te hallasz?
Mekkorát dobban a
szívem,
ha sután is,
szerelmet vallasz.
Várom, hogy újra
mondd,
„szeretlek, te
bolond…”
Maradok,
hisz el se tudnék
menni.
Válladra hajtom
fejem,
azt képzelem, valaki
mások vagyunk,
akiknek szeretni
szabad,
dédelgetem kedves
szavad.
Lehetetlen volt…
Mégis itt ülünk most
egymás mellett
valamiért te meg én
egymásba kapaszkodva
Isten tenyerén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése