Jóni Barna - Felhő az arcon ...

Jóni Barna

Felhő az arcon …

Felhő az arcon, merengő ábránd
fényt örökölt a két szemedben.
Fel nem szakítom csendednek zárját
lebegnék véled, de mégsem teszem.
Csüngnék, mint alma, rám ragyog kincsed,
szépséghez fordít a szerelem.
Percegni hallom időnk múlását
elronthat mindent, ha észre veszem…
Beszélgetsz hozzám, becéz a szád is,
simulni mozdulat melléd sodor,
szökne az érzés szeretni vágyik
elfut, mint felhőkről szürke bodor.
Letisztult égről, kéklő vizekkel
átsír ma bennünk féltő imánk.
Fáj, hogy nem voltál, én sem lehettem
megkötözhetnénk sok apró hibánk,
hogy ne zavarjon semmi sem többé,
felejtve, zokszót és bánatot.
Gondot, zord kedvet, mély kútba rejtve
felszabadító bocsánatot.
Csak lennél nékem, én meg tenéked,
mint fény és árnyék, - csak a jó szándék-
hozzád kötözve, ejtene rabul.
Mit ér az álom, benne ha szállnék
- madárnak röptével- szárnyatlanul?

Arcod kigyúl, dereng már
mosolyogsz, és már nem fáj.
Szemed tiszta fényben vár
el ne engedj, figyelj rám…