Turza Sándor - Gondolat a hangok kertjében

Turza Sándor

Gondolat a hangok kertjébe

Ahogy az idő lova gyorsuló tempóval
a vég felé halad,
egyre tisztábban hallod a hangokat.
Hallani kezded a lépteket,amit
gyermekkorod tipegett.
Érezni kezded a régi kezet,
ami ápolta testedet,
a kezet, ami ölelt és szeretett.
A csókot, ami édes és fájni tud,
ami a jelen és a múlt.

Úgy érzed néha,elméd elborult,
fejedben hangok vannak,
amik sehol sincsenek,
rettegni kezdesz, hogy
az élet melletted elsiet.
Hallgatózol, figyelni kezdesz,
elevenedbe vág az emlékezet.
Megfogja kezed,
a jövő felé húz,
elmarad mögötted a múlt.
Meg sem érkezel,
pihenésre vágysz,
találkozol a hangok kertjével,
menni sem vágysz. 

Hangokat figyelsz,
magadban fájdalmakat cipelsz.
Nevetnek a hangok,
sírnak a hangok,
félnek a hangok, ordítanak,
érteni kezded, nincs is bajod magadnak.
Neked virágot ültet a gondolat,
mások könnyei benned
szóvirágot fakasztanak.
Hogy fáj neked,
már azt is megtagadtad.
Kortyolsz a szavakból, életre kel,
a gondolat kertjében másoknak énekel.