Lázár Horváth Zsuzsanna - Hóforduló; - Sirató

Lázár Horváth Zsuzsanna

Hóforduló

Megint elmúlt egy hónap
Az üresen kongó napok
Időtlen idő örvényébe hullnak.
Jégcsillaggá dermedt könnyekkel
Mégis őrzöm a remény parányi lángját
S tovább várom a régi-új csodát.
Szédült dimenziókon átívelő csillagútjaink
Mondd,mikor keresztezik újra egymást,
Hogy megszegve a föld törvényeit
Új ösvényen együtt induljunk tovább?

*

Sirató

Az őszi szél felkavar
hullt szirmokat,
zizzenő avart
s a szívemen is átszalad
és könnyeket fakaszt.
Siratja azt, ki messze jár,
az ifjúságot, ami tovaszállt.
A lélek fáj
de nincs tovább,
az őszi szél mindent elsodor
s szívemre lágyan ráborul
az elmúlás.
Hull a könny,
mint szürke esők,
a még szürkébb egekből esők
siratva az elmúlt időt.
Ha majd a könnypatak
lassan elapad
az izzó nyárnak édes himporát
mely nem volt más,
mint aranyló álom
csalfa ragyogás
csörgő, száraz avarral
fedi be az Ősz
s szívünkre száll
a bús októberi köd.