Reményik Sándor - A nagy piktor; - Avarban

Reményik Sándor

A nagy piktor 

Október, a piktorok Piktora
Már teljes lendülettel festeget.
Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
Húzza hervadó világok felett.
Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
Milyen könnyed és mily könyörtelen:
Szépséget s halált egyben osztogat.
A bágyadt lombra ahogy rálehel,
Irtóztató és hízelgő a hangja:
Meghalsz, - de utoljára szép leszel.

*

Avarban

Halljátok, hogy zörög? -
Jaj, miben járok itt?
Jaj, miben gázolok?
Millió ember-fáról időtlen idők óta
Lehullott levelekben.
Ez a világ-erdő,
Ezek a történelem tölgyei,
Tövükbe temetkezik a tavasz:
Az én tavaszom, a te tavaszod,
Mindnyájunk zöld-izzású tavasza.
Ni, Hellas fájáról a cserfalomb,
Ni, Róma törzséről a száraz ág,
Napóleon és Dante sudaráról
Egy-egy bíborlevél.
Fakult szerelmek, fonnyadt forradalmak
Zizegve, zúgva kísértenek itt.
Milyen világ!
Szeretném belevetni magamat
Hanyatt a tengermélységű avarba,
És úgy zizegni el együtt vele
Minden bölcsesség utolsó szavát:
Nem érdemes! -
De mit használna az?
Jövőre újra zöld láng csap a fákból
És esztelenül szép lesz a tavasz.