Pogány Zoltán - Október, itt

Pogány Zoltán

Október, itt

Ősi földön elfeküdve
nyújtózik az esti táj...
pihen örök égi üdve,
szép e Torna-menti báj!
És szőkül már a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Szénával friss fű paroláz,
szárazan kezébe csap...
mezőkön sincs búzakalász,
torsa mered égbe csak.
És süppedős a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Szórja bogyóit a bodza,
fekete gyöngy mindahány...
erdők dalát szellő hozza,
zsengén kacag, mint a lány.
És álmot lát a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Gyűlnek fölmorajló felhők,
égi hangjuk megremeg...
csillagok pislannak, itt ők
rakoncátlan ékszerek.
És jajgat, ott, a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
E földet óvó sejtelem
volt is, lesz is mindig tán...
a szívekhez nőtt végtelen
dérpaplanba búj sután.
És elszunnyad a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.