Gubcsi Lajos
Világosban, éjszaka
Behunytam a szemem,
hogy bebújj hozzám kedvesem,
Hogy mosolyod ott a
mélyben a szívemhez érhessen
Hogy száműzz belőlem
bajt, gondot, űrt és romlást
Hogy ne lássak mást
már, csak fényedet, a csodást
Nincs már zord idő -
szerettem oly nagyon! -, és nincs kín
Szerelem maradt még,
talán sok-sok csepp, s a szép rím
Egy szó arról, hogy
várj rám mindig, méztől édes álmodban
Akkor is, ha
könnycsepp bujdosik rekedtté vált hangodban
Most rád gondolok, s
látom vágyadat, kacéran a tenger hullámán
Fut felém fehér
fátyolban a lány, az éjben s a Nap millió szárnyán
Ezeregy fényévvel
száguld előtte vágya, és hogy többé sose féljen
Átölelem a derekát,
jobbom a szívén, némán szeret minden éjjel
Adj nyugalmat,
kínálok hatalmat az élet fölött
Adj szerelmet, ész és
szív száguld egymás mögött
Adj illatot, s
elmondom majd, mi van test és lélek között
Adj szemérmet, add
testedet, s tudd, Ő már beléd költözött
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése