Heltai Jenő
Vallomás
Kivertem a reményt
szivemből
Amint kivernek egy
kutyát,
Isten veled szerelmi
mámor!
Isten veled szép
ifjuság!
Magányos ember lett
belőlem,
Kissé mogorva, de
nyugodt,
Gyűlölni többé nem
tudok már,
De már szeretni sem
tudok.
És ideált többé nem
ismer,
Bálványokért nem ég
szivem,
Amit az emberek
hazudnak,
Meghallgatom, de nem
hiszem.
Olyan vagyok mint a
nagyétü,
Ki `átaleszi` a
napot,
S az asztaltól csak
akkor kel föl,
Ha pukkadásig
jóllakott.
Ott kaptam én is az
ebédet,
Pompás, remek volt,
isteni!
Üres kedéllyel, telt
gyomorral
Dőljünk le most --
emészteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése