Fazekas Imre Pál
Bájos kis fénylő
csillagom
sebzett napom veled
mindig elmúlik
úgy várlak hogy
elmondhassam
a lét arca
csontkeményen ingázik
ha változik –
csigalassan –
és visszajön száz
alakban –
téged értő igaz párod
én meghallom az
életkiáltásod
kereső szívdobogásod
lángrózsaszál
ragyogásod
te vagy bennem az
egyetlen valóság
ahol semmi nem
múlandó
kedves tükörkép
őszinte igazság
lelked könnyekig
megható
égben termett szép
tiszta tó
kimondhatatlan
gyönyörű gyöngédség
értem tett minden
mozdulat
vajon már itt
kezdődik-e a szépség
még el sem indult
gondolat:
áldásosztó élő szentség
–
ki vagy te mondd – ki
érez és mindent lát –
ölelsz belém hatol
lázad
kit rám hulló perceid
ragyognak át
életemlőt táplál
ajkad
mint könnyű harmatot
karodba vontad
sorsomat s gyógyultan
tudom
valóságunkat már úgy
összefontad
azóta is csak bámulom
bájos kis fénylő
csillagom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése