Millei Lajos - Szép emlékek hajnala

Millei Lajos

Szép emlékek hajnala

Derengő fénnyel érkezett meg a hajnal
homlokod kecses, okos barázdájára,
és kint közben alig érezhető zajjal
fényt teremtett a világ szempillájára.
 
A sértődött homály tested elengedve,
duzzogva, fájva éppen meghalni készült,
fénytüzek gyúltak a válladon nevetve,
s a sötétség leple vak semmivé vénült.
 
Gyönyörödtől lett ilyen szép ez a reggel,
s míg levegőt kapkodva csak bámultam Rád,
ő felfegyverkezett fénynyalábsereggel,
már sminkelte fejed körül a glóriád.
 
Csendesen aludtál. A tegnap emléke
kócos arcodon álmosan nyújtózott még,
lepergett előttem gyöngykacajod kéje,
és én tudtam: a nincsen már tovatűnt rég.
 
Jó volt az Isten, mert engedte sokáig,
hogy bámuljam Benned a szívdobbanásom,
hizlaltam szememet falánk mód órákig,
s tiédet ölelte saját szuszogásom.