Gősi Vali - Alkony

Gősi Vali

Alkony

Akár a búcsúzó, alkonyi elégiák,
őszült szerelmünk mára fáradttá vált.
Aranyló kertünk bokrai árván,
lombjukat vesztve maradtak
itt velünk, vénült fáinkon
halkabban cserreg a rekedt rigó,
ezüst nyarunk már csendben álmodó,
a horizont halvány, gyűrött fénykép,
az ég azúrja és a tenger fakó-kék,
s ha hozzánk hajol az alkonyattal néha
egy-egy sárgult, sápadt emlék,
riadtan iszkol, tűnik hamar,
elrettenti a konduló lélekharang.
S ahogy búcsúzik bágyadtan,
lassan a nap, megint a némaság,-
halottaink vértelen mosolya az,
ami körbefon, és álmunkban
velünk marad.