N. Horváth Péter - Télen a tér

N. Horváth Péter

Télen a tér

Nézem a tél arcát, mennyire nem fehér,
szakadatlan havazások dacára sem szűzi.
Tora, mint amikor a kolduló kérve kér,
s mikor a nő iparának legősibbjét űzi.

Fásult botorkálok a sár jégbordáin
keresik a könnyebb utat, ha van hazafelé.
Ötezer év kalandjával eddig jutott Káin.
S ki tudja, ha visszanézne, vajon megértené?

Vénasszonyos varjak billegnek a hóban
félénk vággyal tekintve a galambok rajára.
– Nekik mindig akad, Isten tudja honnan,
mindennapi kenyerüket ki megadja mára.