Nagy Csaba /Gyémánt/ - Januári kép; - Szép lelked

Nagy Csaba /Gyémánt/

Januári kép

Hó nélkül fázik a rét.
A szürkeségben
a holt holt, az élő sem él.
Nem hittem volna,
hogy számomra
ez lesz a legszebb tél.

Alant már látom
a nyíló hóvirágot,
felszálló köd kavar
bíbor mámorálmot.
Képzelet rak elém
vágyvarázs-szőnyeget,
türelmetlen ütök
vasba fenyőszöget.

S még nem ismerlek,
játszva mondod, igaz
csalfa játék a tél,
te gyönyörű tavasz
míg eljössz,
hányszor sóhajtasz?  
*

Szép lelked

https://www.youtube.com/watch?v=YV7QLxosKSw

Azt mondtam, már nem,
hogy ebben az évben
többé nem könnyezem

Mégis mindig, most is
egyszerűen elönt,
pedig a legszebben
köszöntött
be hozzám az újév,
Veled, ismét Veled,
s könnyeimet is
csak Te ismered

El sem hiszem,
hogy szép lelked
egyetlen kulcsát is
csak Nekem szenteled.

Nagy Csaba - Hagyd el; - El

Nagy Csaba /Gyémánt/

Hagyd el

 https://www.youtube.com/watch?v=yvqWE2cdXlg

Hagyd el a kuckódat,
ne mélyedj,
ne hullj!
Ébredj,
s élj ha rendeltetett!

Tudom, nehéz ez,
hiszen
kemény a vas.

Fehérben
a vágyott utak mente,
szerte
akácvirággal telt.

A fenyők is fehérben.
Látod?
Ott fent, fáznak,
a hegytető még havas.

*
El.

El kellene indulj.
Talán újra, bátran,
/mint akkor/

A sötét és csend alól
csak a Hold
szántásai után
barázdált a felleg.

S lépteid mögött szállt
még
december utcáin
a nyár gyüjtötte por.

Azt a pillanatot
ahogy megremegtél,
a szívembe zárva
emlékként őrzöm meg.

Nagy Csaba - Láncolt; - Szokolay Zoltán - November

Nagy Csaba (Gyémánt)

Láncolt

Eső, novembert öltő,
hideg éjbe mártott
vízcseppek gyűlnek
rideg tócsákba,
egy eget takaró 

szürke létből.
Míg nekem szánt
tavaszod érkezik,
míg május derít
mosolyt
arcunkra majd
újra, láncolt magányom öl.

Nagy Csaba - Október lett

Nagy Csaba (Gyémánt)

Október lett

 https://www.youtube.com/watch?v=NFwiQEMFKco

Október lett.
Még nem hullt hó,
a fákon
csendben
sóhajtozó levelek is zöldek,
csak az ősz szomorú arca
fehérlik ajtóm
mattra sikált üvegén át.

Hamar osont a nyár,
s mily sok
csigalépésben
múló másodperc kell,
míg a szem
majd
a szelíd ágakon
újra
tavasz-meséktől
pattanó rügyeket lát.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Szeptember; - Veled érezve

Nagy Csaba /Gyémánt/

Szeptember

*

Veled érezve

https://www.youtube.com/watch?v=z-pVyC1dS6w

Délutánt öntenek.
Fölöttem a kék ég tisztája
kissé hűvösen lép,
alant
az unalmassággal telt
kopott város tégla-rései
mohón nyelik a szeptemberi fényt.

Úszik szerte a csend,
melyben olykor még, idő-tolva,
belefürödhetnek
az emlék-fonalakba
mélyen
elszövődött komor gondolatok.
 
Mutasd kezed Ady, rajta fájdalom,
itt,
bilincsed is itt születhetett
valamelyik padon,
az utca-végről
keservbe-vitt szavad még feldereng,
míg előttem szobrod
mozdulatlan szeméből
cseppenő könnyek öntözik a teret.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Vendégségben

Nagy Csaba /Gyémánt/

Vendégségben

kint
az augusztusi nap
szürkébe öltözött
szeles délutánján
még az éjszakai
heves vihar
ébredező lelke
facsar fellegeket

bent
összetett asztal
terítéke körül
díszes székeken
eltelt emberek
nyakkendőket
oldva
mondogatnak
nagyot

kint
már vízben minden
s a közeledő est
halvány-sötétjében
sáros levelekkel
bújik el lassan
a házvégi
szőlőskert

bent
poharat ürítve
már elment
minden mondat
felkacagásokban
mindenki nagy lett
s gondokat oldhat
rajtam fogott ki csak
hogy távollétemben
ki sem jött szavam is
jócskán cserben
hagyott

Nagy Csaba - Eskütétel után

Nagy Csaba /Gyémánt/

Eskütétel után

Jegyzetet szeletel bennem
a gondolat, anyám sem él már,
apám is rég meghalt,
hazám a nép,
s a lengedező zöld
az örökké
remélő láng-kék egek fölött.
 
Ma mégis szomorú arcokra
áldott tavaszként
kései mosolyt
ültető ünnep lett a lét,
míg kezét meghatva
nyújtja felém egy szorongó érzés,
könnyem hullt,
és zengő himnuszt
énekelt velünk sírva e föld.

Magyar lettem, hol megszülettem,
hol Ady élt, Arany is verset írt,
hol Petőfi
mondta ki
egykor a szép az igent,
ha élnétek még sírfák mögött
mélyen pihenő
kedves őseim,
nektek is
örömmel szívemben
mondhatnám el mindezt.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Júniusba léptél; - Nyarad

Nagy Csaba /Gyémánt/

Júniusba léptél

Csak mentél,
nekem hagytad csended, mit az éj ad.

Te még visszaszóltál,
-némuljon a bánat-
de szavam,
mit könnyekben ejtve
szórtam utadra, te már nem hallhattad.

Ígértem pedig,
hajdani lépteddel őrzöm majd örömöm,

-örök vagy és leszel- sejtjeimben így él.
Mégis keresem időm,
mit elhordott a szél, benne nyugalmam,
rózsa-levelekről törölve a port,
arcomról cseppjeim,
telemben
maradtam, te már rég júniusba léptél.

*

Nyarad

hogy simogat a nyár
mint egy lanton játszott
halkan szóló
égnek-küldött dallam
május-végi esten

aranylik minden perc
körém-gyűl az öröm
suttogva szólnak
hangoddal a fák
a csillagok
kedves
mosolyod idézik

évek óta
e gyönyörű-szép
szerelmet kerestem

a gyötrőt
a szépet
a mélyet
a szenvedélyest
a sóhajokkal-telit

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Az idei fecske; - lEVÉL

Nagy Csaba /Gyémánt/

Az idei fecske

Itt kering csak egész nap
szótlan egymagába,
s minden hajnal keltén
még bizakodva tölti vidám
csicsergéssel az üresedett udvart,
míg szívében mély bánat.

Csúf eljárt időkbe vetett
változó évek ezek,
hol a nyár szőnyegéig
tavaszfátylat szaggató tél az úr.

Nekem is fáj, érzed?
Hisz
mit sem ér léted aprócska szárnyas,
ha párod sincs,
s május végén is üresen áll fészked.

*

Levél

https://www.youtube.com/watch?v=jMbEITlCxEU

 

Itt esik csendesen,
nem ölthet mosolyt a leláncolt Nap,
olyan ősziesnek tűnik
a szürke táj s e hideg zuhatag...
május lett,...
minden álom és ígéret hónapja,
mégis,
mintha minden esőcsepp
jéggé fagyna az ágak hegyén...
de nem kell félj,
tudod, hogy örökké szeretlek én!

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Tavasszal; - Az élet

Nagy Csaba /Gyémánt/

Tavasszal

Mint ki föllélegzik s szárnyal,
elindulnak a fák,
varázslatokban ébred az érzet
s a fény asztalán
érzem ahogy érzed
örömöm minden rebbenő szilánkját.

Csókolj, s ránk borul majd újra
szilvafánk
hófehérben nyíló virággal telt ága.

*

Az élet

https://www.youtube.com/watch?v=XvZUbgX_fq8

csak egy időcsepp
gömbszivárványának élénk rezdülése,
csak tavasz festette zöld ágak
reménybe mélyült halk suhanása,
talán csak bércek-fölötti ékesített álom,

magasban élő harangszívverések,
nyugalmam
szavaitok között
egyszer majd én is tudom megtalálom.

Nagy Csaba (Gyémánt) - Nem tudom

Nagy Csaba (Gyémánt)

Nem tudom

Nem tudom ma mi lesz,
a március szürkesége
még könnyekkel áztatja
az útmenti port,
egész halvány még
a szirmok rózsaszínje
a felhőkben ébredő
magányos fákon,
ma még nem
hallok évről évre szálló
vándormadár-hangot,
a hegytetőkön még
úr a téli álom,
de kertedbe lépek,
fényeden száguldva
tekinthetem
majd
vonzalommal telt
titokos világod,
ma csókokat adsz,
ma ölelsz.
Ma lehullnak
majd az égből a csillagok.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Ábránd; - Csak

Nagy Csaba /Gyémánt/

Ábránd

Tenyerem még szikra,
vágyam meg ég,
csak én
vagyok, s maradok
mind alul,
térdig a sárban,
pedig úgy mennék,
úgy vinne lábam,
rohanva,
örökké
csak Feléd,
mint a menekülőt,
ki adná tavaszát,
de félti
imádott percének
morzsa-töredékét.

Én most is
ott vagyok fölötted,
a február
fényért
égig kúszó,
rügytelen ágával,
csak láss,
csak érezd,
alkonyod is
örökké én leszek,
s az éjben
Én
vigyázom
majd álmod,
féltve fogom kezed.

*

Csak

állok itt némán zárt szavaimmal újra
a csend-ülte dombon könnyeket öltve

e februári fénytől távolból ragyogó
sírkövetek mögött
még téglavörösben virítnak a rózsák

mondanám is mert bennem szorong
foghatatlanul a vágy a köszönet érve

ám az idő a rohanó szalag
választékként nagy úr
s szívfájdalmaim ők már nem hallhatják

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Koccintok; - Pelyheket ejt

Nagy Csaba /Gyémánt/

Koccintok

A földtől a holdig,
élőktől holtakig
vernek gyökeret
most a gondolatok

Talán itt sem vagyok,
csak a poharak
csengéseit hallom,
ahogy az újév első
pillanataiban
a szebbekért koccintok

Én meg csak futkosok,
nyugton nemhagynak
az évek óta kőbe vésett
arany-feliratok

Nem megy le a korty sem,
amíg elmélyedve,
a földtől a holdig,
élőktől holtakig,
egy örök reményében
Rád nem gondolhatok

*

Pelyheket ejt

évvég kopog újra ki tudja hanyadik
szűköl az erdő
a völgyből idehallik
mint ölembe hull a zöld
s a forró nyarak után a fehéret öltő
virágok szirmain máris büszkén mosolyog a jég

pelyheket ejt e leszállt szürke alatt
a borongós nap
ilyenkor áll minden
fénytelen a táj
a patak inni nem kap csak én kérdem
élet élet
e bolondos őszben vajon te hogy éled
a rácsot vető hiány fájdalmain kivül
van-e rosszban részed

Nagy Csaba - Ma még; - Hozzád jöttem

Nagy Csaba /Gyémánt/

Ma még

Most még oly könnyedén,
pereg le rólam
a tél
körém rakott fehér-hidege,
ahogyan
decembert
hagyta itt a hó karácsony előtt.
Most még oly tavasz ez az egész,
a hihetetlentől
poharamba-csengő különös illatig,
hol mámor a lét,
s kapocs a csók,
a kohókban hevített izzó csók.
Most még
csodálva nézem az éjjeli egek
felhőit színező telihold fényét
s aggodalommal
veszem magamhoz a szót,
ma még
elérlek, s benned látom a nőt.
/A holnap annyi mindent hozhat./

*

Hozzád jöttem

Fenyőágak
örökzöldjében
gyertyák égnek,
csengők csilingelnek

Hozzád jöttem,
hozzád,
hogy elmondjam,
csak pár sorban,
mennyire szép
e decemberi napon
az esteli kép

Így év végén
ismét szép dallamok
dobognak szívemben,
csak kicsit másképp

Örökzöldedben
a lángok nekem égnek,
örömömben
szemeimből
potyognak a könnyek

A legszebb karácsonyt
köszönhetem Neked

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Veled; - Nem lehetek

Nagy Csaba /Gyémánt/

Veled

0któber lett,
egy új, alíg pár hét után,
s a hajnali ég
ismét lefele hajtja a Nagygöncöl rúdját.

Nem láthattalak rég,
az árként ömlő idő törekszik
őszbe önteni minden felédfutó utat,
de bennem élsz,
minden percem tiéd,
s el kell hinned, sokat gondolok rád.  
*

Nem lehetek

https://www.youtube.com/watch?v=PX46U_y6eZQ

Ahogyan a nádas felől is
odébbállt az ősz lágy lépte utáni köd,
a színtelen november
párás szempillái alól
tavasz-igéretű enyhe sugarakkal,
reggel még
reménytadó, békés Nap köszöntött.

Mégis bántanak
a körülvett gátak, vagy föld-mélyig
bukó
gyökereim kötnek.

Árva, akácillatokkal
álmodozó fűszál, szirmod nem lehetek

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Ősztől arrafelé (október)

Nagy Csaba /Gyémánt/

Ősztől arrafelé

Hátamnál magasra rakott,
Mezőkön
Szendergő boglyákban az évek,
Bennem egy
Velem született holt világ,
Hol
Selyemmel fedett emlék-fonalakká
Válik minden meder, válik minden ág.
Ősztől arrafelé szürkét ölt az ég,
A fecskék kékbe-veszett
Hívó szavai hosszú útról szólnak,
De hájog borította szemem
Már torz képeket vetít,
S az ürt hagyó nyár
Féltett lépte utáni
Dallam
Csak törött húrok hangja.
Valahonnan még
Elkésett
Hullámok csapódnak a partra.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Hasítanak; - Újra

Nagy Csaba /Gyémánt/

Hasítanak

Erősen fáj mented.
Ilyenkor csak
alvad bennem a szív,
hogy nem hív hangod,
hogy
nem vagyok melletted.

S bár érezlek,
elémhoz a fény,
szereteted hold fonta,
ezüst-arcú kalászokban küldöd,
te suttogsz
a nyárban cicázó széllel
a falevelek között,
csak hasítanak
a gyülemlő vágyak.

Szeptember lesz,
mire újra látlak.
*

Újra

Medrükből
kilépett folyók térnek vissza,
mint esténként
házához, ki koldulásban fárad.

A delet a növekvő fecske-fiókák is
anyjuk ölében,
csukott
szemekkel pihenéssel töltik.

Ma újra karod fonódhatott
körém,
az ágakon
szeptemberi rügy,
s újra
csók lett, ajkunk érintése
a dobbanásban,
mely az esők
utáni csendnek nyugalmat ad.

Mint halál a koporsók mélyén,
egy szusszanás volt csak,
de oly szép,
míg érezhettem
újra
arcomra
tett kezed nyár-adta melegét.

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Augusztus harmadán; - Tedd; - Bírni

Nagy Csaba (Gyémánt)

Augusztus harmadán

Esőkabátban
öltözött a táj,
sárgult
zsebkendővel
törli az erdő is
szomorú arcáról
csordúló könnyeit

Hallgatnak
a felhők
a szélcsend hátán,
némán
állnak sorban
az útszéli fák,
bánatukban
csak a kápolnai
síró kisharangok
zúgnak,
ma a nyárt temetik

*

Tedd

https://www.youtube.com/watch?v=yZl4wVjEaW8

Már korábban tűz
bíbort
a keleti égre
az augusztusi alkony.

Némaságban
tekintő szavadon
hűvösebb az est.

A nyár még ott lóg
a tanyasi fák
sárgult lombjai közt
valamelyik ágon.

De a magast szelő
darvak
égi sikoltása
valami furcsát rejt.

Szeretni szép,
a szerelem álom.

Ha
tenned kell, hát Tedd!

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Júliusi csend; - Kékből font

Nagy Csaba /Gyémánt/

Júliusi csend

A nap már útra kelt,
fényével száll minden
gondolatom hozzád.
A júliusi csendben
messze hordja a szél
szívem dobogását.
Élő vágyak,
elfeledett álmok
mondjátok már el
tőlem mit akartok…
Hűtlenségetekben
telnek csak az évek,
mégis boldog vagyok,
nem magamnak élek.
Ez utóbbit
köszönöm a sorsnak,
úgy örülök
minden mosolyodnak,
Van érzés,
mit nem tudok leírni,
sokkal könnyebb
könnyekkel kisírni.

*

Kékből font

Érdem talán
kulcsolt kezekkel,
imákban
boruló bánattal
tisztelni az oltárt,
/könnyek nélkül/
vinni mindvégig,
cipelni
sóvá-lett teherként
sors-adta
kereszted egy életen át.
Csak tudhatnád,
hol van az a vég,
boldogan,
el nem eresztett,
kékből font fátyol
pehelyként
kísérhetné lépted
a csillagok alatt.
De Te azt akartad,
hogy fölöttük élj.

Nagy Csaba - Júniusba léptél; - Nyarad

Nagy Csaba /Gyémánt/

Júniusba léptél

Csak mentél,
nekem hagytad csended, mit az éj ad.
 
Te még visszaszóltál,
- némuljon a bánat-
de szavam,
mit könnyekben ejtve
szórtam utadra, te már nem hallhattad.

Ígértem pedig,
hajdani lépteddel őrzöm majd örömöm,
- örök vagy és leszel- sejtjeimben így él.

Mégis keresem időm,
mit elhordott a szél, benne nyugalmam,
rózsa-levelekről törölve a port,
arcomról cseppjeim,
telemben
maradtam, te már rég júniusba léptél. 
  *

Nyarad

hogy simogat a nyár
mint egy lanton játszott
halkan szóló
égnek-küldött dallam
május-végi esten

aranylik minden perc
körém-gyűl az öröm
suttogva szólnak
hangoddal a fák
a csillagok
kedves
mosolyod idézik

évek óta
e gyönyörű-szép
szerelmet kerestem

a gyötrőt
a szépet
a mélyet
a szenvedélyest
a sóhajokkal-telit