Csorba Győző - Mi lesz?

Csorba Győző
Mi lesz?

A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. -
Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
kezével - főm lehajtva midőn hajamba túrja?

Szorongások, csapások - terelheted figyelmem -
csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
Ne szólj! - hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

Csorba Győző - Tájkép

Csorba Győző

Tájkép

Ágbogak közéből
már egészen kiszorult az ég,
teltek és tömöttek
a remegő, szálas jegenyék.

Árnyék-foltok írják,
mintázzák a szelid-zöld füvet,
lábamhoz simítják
a virágok kislány-fejüket.

Sulykolófa-ritmust
ringat által a Dunán a szél,
változó-két hangon
messze szálló repülő zenél.

Fürge cinke siklik
keresztül a sűrű lombokon,
tarka cserrenése
lengő szalag fákon, bokrokon.

Csorba Győző - Május

Csorba Győző

Május

A kényes-omlatag vidék remegve füstölög szét,
s az íves láthatár merev szélébe ékelt
és hasztalan szabadkozó tavakból
mohón hörpölget hosszú kortyokat
a földre-hajló teknő-forma ég-alj.

Fény ví a fénnyel itt meg ott szikrázó forgatagban,
süvít a villanó gerely, sajdulva rí az űr,
fölszáll a kín, s kecses körökben leng az öblös,
hullám-vető, szelid lapály ölében,
aztán a dermedő magasba csap.

Kucorgó, gyáva kedvedet cikázó gyík hátára fektesd,
serkentse föl, s a lusta köd guruljon el belőle,
kössön rá tréfás hurkokat -, csomózd hanyatló kedvedet
a tátott-szájú kémények vidám
torkából gombolyogva ömlő ritka füsthöz.

Ó, nézd az útak villogó szalagjait, szegélyükön
a szunnyadó fák borzait, melyek fáradhatatlan
villannak és fakulnak és mindig bújtatnak egy kis éjt -,
ó, nézd az útak hangtalan kígyóit, rád-sziszegnek,
s szívedbe kúsznak: - ott keresd őket, ha majd hiányzanak.

Szívedbe kúsznak lassan, és a kényes omlatag vidék
szívedre hull, akár a zizzenő por, ha
megáll a szél. Merülj magadba, ott keresd
őket, hiszen csak múló emberszívben él
tovább a kagyló-héjú pillanat.

Csorba Győző - Az alkony ilyenkor

Csorba Győző

Az alkony ilyenkor

Az alkony ilyenkor az
   kárpótol egymaga
sivár ilyenkor a nappal
   sivár az éjszaka

De az alkony az alkony - az égen
   nyugat felé merev
kék-zöld-vörös kusza
   merengenek

Az égen az égen nagy-nagy
   hézag szakad
a fényes foltok amonnan
   mögüle látszanak

ahonnét nyugtatás jő:
   hová kérezkedés
találkozik ez a kettő
   a béke s a küszköd

és meghajszol ahogy
   aztán ölébe vesz
az alkony ilyenkor az
   a bolyhos a jég-eres.

Csorba Győző - Tavaszi kertben

Csorba Győző

Tavaszi kertben

 

Mi is segítünk
ültetünk vetünk

bár nélkülünk is
menne jól tovább

de az emésztő
s termő föld hüvös

húsába túrni
kellemes dolog

aztán seregnyi kéz
amíg mi itt

szorgoskodunk és
később és előbb

csak egyre rombol
pusztít és zilál

s ezért a végső
mérlegen talán

javít kevéskét
gyermeteg hevünk

hogy oly serényen
ültetünk vetünk.

Csorba Győző - Csata

Csorba Győző

Csata

Néhány tavalyi mandula
az ág-hegyen maradt.
De bontja, bontja már a fa
az új virágokat.
Ág és virág – még lomb alig, –
vas-szürke, rózsaszín;
– rózsás tüzek lobbannak itt
szürkék kanócain,
fölrobbantják a dermeteg
s makacsul ittragadt telet,
mely földre, ágra rátapadva
az életet bennük fagyatta.

Didergek még, bár süt a nap,
magas szobámra süt,
de biztat a tapasztalat
itt, ott és mindenütt:
nem csapkodó gerillaharc,
hadművelet folyik,
s holott esik néhány kudarc,
csak jóra változik,
és bizton győz a győzni jött
az eddig győzelmes fölött,
s ki jót pártolt a viadalban,
majd része lesz a diadalban.

Bízó, azért még nyugtalan
fogoly, számolgatom:
mily erő állhat ott alant
a szembe-dombokon,
és jobbról-balról mily hadak
zárulnak össze, hogy
döntő csatába fogjanak,
ha kell támadniok.
S örömöm egyre-egyre nő,
mert föl nem tartható erő
feszül a friss füvekben, fákban,
e láncait törő világban.

https://www.youtube.com/watch?v=nmS1XaFVRto

Csorba Győző - Meg kell érkeznie

Csorba Győző

Meg kell érkeznie

Föltámadunk megyek súgom a kertnek
(Engem az ész s a naptár megneveltek)
Föltámadunk a csappanó erő
csak bírja ki míg zúzos az idő

Meghallanak? A fű jégcsipte sárga
csontként zörög a körte görbe ága
A rügybogok ők még talán –
Akárhogyan de nem fogom be szám

Majd nyáron is mondom a kajszifának
rejts el midőn e padra hull a fáradt
hol fény meg árny foltoz tele
a békesség különleges jele

Hogy kívül is a kakofon zsivajban
még észlelik a csöndet állni rajtam
és észlelik hogy a hajam
növényillattal rakva van

Majd nyáron is mondom a verebeknek
zajongjatok és a szegélyköveknek
majd nyáron is hallgassatok
páros példát mutassatok

Makacs gyomok veletek hadakozni
alvó lárvák kelletek sokasodni
s aminek itt az élethez köze
nagy útjáról meg kell érkeznie

Föltámadunk járok búgom s igérem
hívő gazda a februári télben
mikorra már alig-alig lehet
elhitetni a bízó híreket

Csorba Győző - Régi szilveszter

Csorba Győző

Régi szilveszter

Tombola volt s tánc hajnalig.
Ternó, kvaternó…, porcelán-
bögrét és káposztagyalut
nyertem, s parasztlegény-barátaimmal,
mikor magunk maradtunk,
eljártam egy kesergőt.
Aztán meg szürkület felé
újévet indultunk köszönteni.

Egy ifjú párhoz vitt első utunk.
A férj − kevéssel azelőtt legény –
pajtásunk − ádáz bömbölésre
eresztett csak be.

A szobába törtünk.
Az asszony két fonatba bontott
hajával, pislogó szemével ágyban
maradt, és csöppet sem látszott örülni.
Cigánydalt ordítoztunk, bort kerestünk.
A férj hosszú alsóban futkosott,
míg nem került elő ital.

A melegtől, a döngölt szoba föld-
szagától, az asszonytest és az ágy
illatától szédülve támolyogtam
ki a szabadba, szinte úgy vedeltem
a csípős, tiszta levegőt, de akkor
egyszerre fázni kezdtem, szótalan
s rosszkedvű lettem, és hiába
kérdezték társaim: „Mi van veled?”
otthagytam válasz nélkül őket.

Csorba Győző - Tél

Csorba Győző

Tél

 https://www.youtube.com/watch?v=4ixJzVlKoTY

Remeg már. Háborodva futna, futna –,
fagy dönti el. Mint üldözött bogár,
gyors életére gyors halált hazudva
hever hatalmas buktatóinál.

Csírái, lám, fordítva nyíladoznak,
békéje omló köddel vándorol,
jelei fönt a hegy-tetőn lobognak
s a csillanó ablak-kristályokon.

A tornyok és a bástyák összedőlnek,
az orra-ejtő árok föltelik,
a támadó orcái tündökölnek,
nevetve látja érett terveit.

Nevetve néz szét karcsú trónusáról,
kiszáll belőle régi szégyene,
szelid párák lebegnek hűs vasáról,
szelid nyugalmat ringat kék szeme.

A vesztes mégse, mégse csöndesedhet:
győzők irgalma: átok és parázs,
sebei inkább égnek, üszkösödnek,
inkább csigázza forró borzadás.

De menti bőrét, föld alá igyekszik,
beléd igyekszik: enyhelyet keres. –
Körmét behúzza, hálásan lefekszik,
az álma mély és szikrázó-üres.

Csorba Győző - Őszi kert; - A kert ősze

Csorba Győző

Őszi kert

https://www.youtube.com/watch?v=34VELfvngoY

Ami a föld felett maradt,
az élet periszkópja csak.
Az élet lent a föld alatt
az elmúlás ellen halad.

*

A kert ősze

Kibogozhatatlan a kert ősze
Van ami marad van ami örökre elmegy
van ami csak a télre van ami a földbe
ami magába ami más határba
ami cselekszik amivel csak történik egy s más
s van olyan is aki az általános
sejtelmetlenségben minderről tud is
Nehéz a kert ősze bogos és kibogozhatatlan
S aki minderről tud is: nem tudni igyekszik
befutni a négy fal közé hagyni
ömöljön rá a korai sötétség fejére szemére
s vigasztalja álommal az egyértelmű tavaszról

Csorba Győző - Kenyér

Csorba Győző

Kenyér

A kenyér szelid nap az égen
   Kísérteties hold az éhség

Kísérteties hold az éhség
   alant suhog kavarog
   Boszorkákat riaszt lidérceket
   s a szívből ordasokat

Tátognak a csöpp madárfiókák és ha hiába
epe hidegség éj ömlik be rajtuk
szemük is megfagy megkeseredik megfeketül
vérük is megfagy megkeseredik megfeketül

A kenyér szelid nap az égen
   fent áll magasan
   Galambokat támaszt fülemüléket
   s a szívből hű ebeket

Tátognak a csöpp madárfiókák s ha nem hiába
méz és melegség fény ömlik be rajtuk
erőre kapnak szárnyuk megizmosul
s a felhőkig nyilallnak énekelve.

Csorba Győző - Nyárdélutáni dörmögés

Csorba Győző

Nyárdélutáni dörmögés

(részlet)

Gyökerük van ezeknek a nyárdélutáni zajoknak. Számomra mégis fölszakított hínárok a levegő víz-tükrén. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, autózúgás, női beszéd, gyermeknevetés.

Olyan hínár-fonadékok, amik aztán eltűnnek, s más változatban fölbukkannak ismét.

Olyan hínár-fonadékok is, amik szárnyakat kapnak és a magasba emelkednek. Föl, egyre följebb, s beleolvadnak a kékségbe: s viszik a híreket a Kozmoszba rólunk, erről a júliusi délutánról, innét a Tó mellől, innét a hegy alól.

Csorba Győző - Megint tavasz; - Letört ág

Csorba Győző

Megint tavasz

Megint tavasz. Nem tud meghatni többé:
a kell, a kell - csábító mezbe bújva,
a kell, a kell - a törvény masinája,
azt hallom én kattogni újra s újra.

Mandula-, kajszi-, meggyvirág s a fűben
ibolya-foltocskák. Holnaputánra
hervadás, majd gyümölcs (ha jól megy), aztán
megint az ősz s a tél kálváriája.

Szabály, ismétlődés, nagyon meguntam.
S ki örvendeztem a törvénynek egykor,
ma fázom tőle, s félek: azt szeretném,
ha kizökkenne a rend a szokottból.

Akkor még... akkor még talán... De lelkem
(poros hasonlat) elfáradt madár már,
s ha villám vág is mellette a fába,
csak odanéz, bólint, s tovább se száll már.

*

Letört ág

  Zengő, muzsikás sátor itt fölöttem
a virágbaborult nagy kajszifa.
Ezernyi méh az ágbogak között.
A világ: zsongás, a világ: virág.
 
S a törzs mellett egy bimbóban letört ág.
Kinyílni próbál s gyéren nyílik is.
Nem bírja, hogy a felhőkig csapó,
határanincs életben ő ne éljen.

Csorba Győző - Nehéz április; - Áprilisi változatok

Csorba Győző

Nehéz április

Rágják a szavak szám, felhős a világ,
köd fekszi be szívem, dideregnek a fák.
Beszélni szeretnék, kimondani, ó,
oldódjon a fojtó oldódnivaló.

Hát persze a felhők! Túl rajtuk a nap,
túl rajtuk a kék ég szikrázva ragyog.
Elmennek a felhők, kék mindig az ég.
Hát persze a bölcsnek e vigasz elég.

Búsongani, zúgni, nevetni nagyot
én csak, ha okom van, bírok s akarok.
Ha - mint a pohárból kicsordul a víz -
belőlem az ének csordul maga is.

Majd győz a tavasz. Jó. Még ő van alul.
Országos eső hull, csattog konokul.
Rágják a szavak szám, üdvömbe kerül,
kimondani ezt s most ha nem sikerül.

*

Áprilisi változatok

1

Az ének fényét a szürkeség
lobbantja föl a fény a fül fénye
mindent beföd s a szem
nyugodtan hunyorog érzi
hogy a jó erő erősebb
közeleg a szem fénye is már
s akkor ki lehet állni
az ég alá: a csontok
furataiban a vér
vastag nedveiben
s a szív
sikátoraiban
fölkél a nap

Ó hajnali madárkar!

2

Valami jöttmentnek néznek bizonnyal
a kert madarai a rengeteg friss
levél virág formálódó gyümölcs közt
a gazdag földön melynek asztalán
ők táplálékuk mindig meglelik
valami jöttmentnek ki úgy remélik
kicsit marad csak és máris továbbáll
mert napnak fénynek levegőnek és
állatnak és növénynek az egész
békésen zümmögő harmóniának
nincs semmi de semmi szüksége rá
Madárszó virágzó gyümölcsfák nyirkos fűszag tavasz
most április van rólatok
kellene verset írnom tavaszi
verset
        De én már jó néhány nap óta
egy korhadt törzshöz járok vissza folyton
mely mégis így is koronát nevel
s holott a pusztulás országa szinte
úgy tartja magasba az életet
mint vénasszony-kar virágkosarat

Csorba Győző - Az alkony ilyenkor

Csorba Győző

Az alkony ilyenkor

Az alkony ilyenkor az
   kárpótol egymaga
sivár ilyenkor a nappal
   sivár az éjszaka

De az alkony az alkony - az égen
   nyugat felé merev
kék-zöld-vörös kusza
   merengenek

Az égen az égen nagy-nagy
   hézag szakad
a fényes foltok amonnan
   mögüle látszanak

ahonnét nyugtatás jő:
   hová kérezkedés
találkozik ez a kettő
   a béke s a küszköd

és meghajszol ahogy
   aztán ölébe vesz
az alkony ilyenkor az
   a bolyhos a jég-eres.

Csorba Győző - Évszakok; - Téli napsütés; - Télvég

Csorba Győző

Évszakok

Egyik nap tél van, máskor ősz,
megint tavasz és újra nyár:
én nem nézem a levelet,
vagy a pucér gallyat a fán.

Jönnek-mennek az illatok;
számlálatlan szellő szalad;
váltva járnak a fellegek
a maradandó kék alatt.

Amilyen emlék visszajön,
elhozza, mikor született:
egyik tavaszt hoz, másik őszt,
másik nyarat, másik telet.

*

Téli napsütés

Szikrázó nap a szikrázó havon
jég-forróság jég-izzás

 Megviselt
szívemre bíróként mered a kert:
e kés-él-fényt már nem vállalhatom

Szép a törvény a vesztes homlokára
jobb mégis a kímélet félhomálya.

*

Télvég

Suhognak a születendők
a küszöbön besuhogni
ha a kapuk kitárulnak
suhognak a könnyű-lengék
a merészek a tülekvők
besuhogni benn maradni

Aztán sors lesz valahányból

Kizuhannak kicsapódnak

előbb-utóbb kiszakadnak
ajjal-bajjal sírva-ríva
két nemlét közül a rosszba
a rosszabba kizuhannak

Pedig másképp is lehetne:
gyérebb bölcső kevesebb sír.

Csorba Győző - Téli éjszakák

Csorba Győző

Téli éjszakák

Most a fákat is be kellene
engedni Sompolygó rémek
járnak az éjszakában Most a fákat is
be kellene engedni a lakásba
Sompolygó rémek járnak ilyenektől
némul meg álmában a gyermek
Rém-éjek éj-rémek fehérek feketék
Most a fákat is -
Együtt az élők
együtt az élet
együtt szemben a halállal
Most a fákat is -
Mert ha végez azokkal
(a halál törvénye halál)
egyszercsak bekopog az ajtón
Most a fákat is
a lakásba -
Az összecsapódó életek élete
győztes élet
Ám ha nem
egyszercsak bekopog
s nem lehet nem-nyitni ajtót

Csorba Győző - December

Csorba Győző

December

Minden jó, ha a vége jó.
Az év jó, mert jó a december,
a gazdag, ajándékozó,
kedves hónap, szép ünnepekkel.

Karácsony-táji álmaink
– cifrábbakat nem lát a lélek.
Fenyőfák díszes ágain
angyalhaj, csengő, gyertyafények.

Ilyenkor még a tolvaj is
föl-fölfüggeszti tán a szakmát,
szelíd lesz a goromba is:
előre emeli kalapját.

Most van a leghosszabbik éj,
de most győz rajta épp a nappal.
Ebben segít, nyilván ezért
jön le a mennyből is az angyal.

Most összegzünk: siker, kudarc...
A mérleg mindegy, fő, hogy élünk.
S a számvetés nem hátraarc,
inkább hit, hogy följebbre lépjünk.

December, télelő hava,
a föld fagyott, a szív melegben.
Az év csúcsa, az év java,
ó, víg, komoly, bundás december!

Csorba Győző - Tevékeny ősz

Csorba Győző

Tevékeny ősz

Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt

De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.

Csorba Győző - Október

Csorba Győző

Október

A filodendronok és a datolyapálmák
bejöttek, bejöttek a szobába.
Ha csak a lombjaikba nézel: délszaki tájék,
ha csak ágaik labirintusába.

Délszaki tájék - ha tetszik, képzeld;
ámuljon rajta szemed;
kanyarogja végig a sok fura ágat,
hasadt, legyezős levelet.

Csapatnyi kislány s kisfiú zajog künt:
segítenek az erőtlen ősznek
eltörögetni a bogáncsok és paréjok
derekát, amelyek még az üres telken levegőznek.

Nem látom én ezt, én heverőn heverek,
heverőn heverek hanyatt; -
piros tűit a függöny rácsán
beszúrja az alkonyi nap.

Az alkonyi nap, mely lankadatlan
tér vissza huszonnégy-órás
mindennapi kerülője végén,
mert fogja a rend, e szoros-laza póráz.

Póráz, ahogy engem, téged, valamennyiünket. -
A szabadság bujtó láza után
én is, te is, valamennyiünk
érzi, mi az egyetlen tudomány.

Az egyetlen tudomány a világon:
tudni, hogy keskeny az út,
kicsiny a kapu, s aki meg se moccan,
az a legmesszebbre jut.

Akinek a keskeny út se kell már,
és a kicsiny kapu se kell,
csak hanyattfekszik heverőjén,
olykor kérdez, de sohase felel. -

A filodendronok és a datolyapálmák
bejöttek, bejöttek a szobába.
- Érzelmes emlék készülődik,
sietve vágj a szavába.

Vágj a szavába sietve,
elnémuljon, mint a letorkolt
gyermek, ki oly szépen beszél,
hogy gyönge szivedbe markol.