Tekse József - Tél; - Karácsonyra

Tekse József /Szhemi/

Tél

Harapós a fagy
szikrázó jégtükrében
meglátom magam.

Hópelyhek tánca
olcsó menüettje a
fagyos világnak.

Fehér paplanját
magára húzza a táj
csendesen pihen.

Hideg a kéz most
arcomon rózsa nyílik
csókodtól olvad.

Szánkó siklik le
a lejtőn, mint álom szól
gyermek kacaja.

*

Karácsonyra

https://www.youtube.com/watch?v=rO8qg_bq8og

Zöld fenyőfa ágaira
szeretet rak díszeket,
örömbe és boldogságba
csomagolja az ünnepet.

Kis Jézuska megszületett
Máriának gyermeke,
körbevették a pásztorok
és a jászol melege.

Három király jött messziről,
hogy köszöntse a kisdedet,
fényes csillag vezérelte
mindenáldott léptüket.

Végre mi is összebújunk
megsimogat két kezünk,
örömkönnyek csillagában
felragyoghat két szemünk.

Az ajándék már nem is fontos
csak, hogy együtt lehetünk,
megölelünk minden embert
akiket csak szeretünk.

Zöl fenyőfa előtt állva
gondolj néha azokra,
kik e fényes szent ünnepen
magányosan álmodnak.

Kiknek nem jut mézeskalács,
de még hús sem az asztalra,
vagy egy piszkos háborúban
szeretteik meghalnak.

Adj enni az éhezőnek,
a fázónak meleg takarót,
reményt a magányosnak
a hazugnak csak igaz szót.

Ha jó vagy másokkal
szíved elönti majd a melegség,
karácsony szent ünnepén
ezerszer áldjon meg az ég.

Tekse József - Leszek melletted

Tekse József

Leszek melletted

Csillag leszek melletted,
bár fénytelen, de csillag.
Ha nem látsz is, én ott vagyok,
a sötétben fényfoltot hagyok,
és ha üresnek tűnne is a helyem,
akkor is ott leszek veled.

Szél leszek melletted,
viharos, őszinte szél.
Ha sírni hallanál,
s vihar karommal ölelnélek át,
tudnod kel, ha lágy szellő lennék,
hogy ölellek, nem éreznéd.

Vízcsepp leszek melletted,
felhőtől elszakadt, árva csepp.
Kezedre hullnék, érezni bőrödet,
vagy szemedre páraként,
szűrni a fényeket, s ajkadon lennék hallgatag,
ott csókommal oltanám szomjadat.

Napsugár leszek melletted,
hűvös napok éltető subája.
Úgy vennélek bársony karomba,
mintha tested, csillogó ékszer volna,
tűzet szórnék, hogy lobbanjon lángra,
a jégbe zárt álmok, fagyos világa.

Minden leszek melletted,
vagy a megfoghatatlan semmi.

Tekse József - itt az ősz

Tekse József

Itt az ősz

Most, a beborult ég
könnyeivel küszködik,
neki is fáj a búcsú még,
hiszen a hegytetőn
már a nyár haldoklik.

Sírját beterítik a lehulló levelek,
szél fésülte fák hajlanak imára,
míg az időről a rozsda lepereg,
mint kisgyermek arcáról a mosoly,
mikor sírásra görbül a szája.

De szép ez is, kicsit kedves is,
még ha sárba tipor, akkor is.
Menni a nyugalom szőtte erdei úton,
hol talpunk hajnali dér csókolja
és ránk csorog a hegyoldal édes nektárja.

Levegőre kéredzkedik a kiskabát,
a szekrény árnyait unja már,
moly ette testén a szél-barát,
most kénye-kedvére ki-be jár.

Mert búra hajtja fejét az idő,
eltakarja napszemét,
könnyel áztatja a tikkadt földet,
mert elhagyta nyár kedvesét.

Vele sírnak a fák,
elsárgult levél-könnyeket,
míg kopasz ágaik között,
pajkos szelek kergetőznek.

Hűtlen szerető a nyár,
tüzes csókja emlék már,
dér-fátylát hátrahagyva,
most varjak tépik, kár, kár.

Tekse József - Mert vége lett

Tekse József

Mert vége lett

Pattogj tűz égjen a világ,
bűnös lelkek mondjatok imát,
mert felhő gyűlik gyilkos a moraj,
holt lelkek völgyében szörnyű a zsivaj.

Harcolj a múlttal, éltesd a jövőt,
ne állj meg soha céljaid előtt,
még ha az útnak szakadék a vége,
roncs testek húznának magukkal a mélybe.

Fekete mocsárba, vértenger feletted,
hogy jó is volt egyszer, már régen elfeledted,
nem látsz már Napot az évek így peregnek,
s kik rád tapostak, most arcodba nevetnek.

Homályba foszlanak a csillogó szemek,
emlékből előkapart ismerős nevek,
s széttépett képeket repít a szél,
olvasatlanul eldobott illatos levélt.

….és hullnak a bánat könnyei,
megtörik a ritmus, megbotlik a tánc,
arcodon a fájdalom marta mélyülő ránc,
már nem sietsz, lassulnak a jövő percei.

Nem várod a holnapot, a kiutat nem keresed,
bezárod magányodba szomorú szívedet,
eldobott kulcsa szakadékban koppan,
a régi tűz parazsa többé már nem lobban.

Kihunyt csillagok fénytelen gyöngyei,
gurulnak, mint árva gyermek maszatos könnyei,
mert elvesztek az álmok akkor délután,
csak bámultál utána bambán és bután.

Egyedül maradtál, láz égeti tested,
a színes képeket most mind feketére fested,
nem érted a miértet a válaszok elvesztek,
új nap már nem rajzol lelkedre keresztet.

Pattogj tűz, hát égjen a világ,
ne nyíljon senkinek illatos virág,
feketén nyújtózzon föléd az ég,
ha szörnyű magányodban elér a vég.

Tekse József - Egyedül

Tekse József

Egyedül

Mikor a szélre fogod könnyedet, s félsz letörölni,
féled, hogy meglássák mások, szaladnál az esőre,
mert esőben sírni jó, de ott nem várnak barátok.
Nem vár senki, harcot vívsz, egyedül,
az út is göröngyös, elbotlasz végül,
kéz nem nyúl feléd, pedig várod,
átsétál rajtad a tegnapi barátod,
és te nem veszed észre, vagy csak nem akarod.
Ember erdőbe sétálsz, mégis magányos vagy,
vennél örömöt a tányérról, de a sors éhezni hagy,
innál édes bort, mert szomjad olthatatlan,
várod a vigaszt, de a ma, még vigasztalan.
Különös világ ez, mintha beszürkülnének a színek,
kanyarogna az út, és szétfutnának a sínek,
mik páratlanul, körbe- körbe futnak,
új állomásra a szerelvény, így sohasem juthat.
Mégis, ne bánd, ha így van, lépj túl magadon,
ne vedd magadra, ha nem állhatsz a fényes oldalon,
maradj árnyékban, ott nem veszik észre,
hogy könny lesz a bánat fájó verejtéke.

Tekse József - Ha álmod végetér

Tekse József /Szhemi/

Ha álmod végetér

Mondd, ha álmod egyszer véget ér
és felébredve nem leszek melletted,
csak kihûlt emlékeim nyomait öleled,
míg fájdalommá, kínná válik a vér.
 
Könnyes szemed fátyolát már,
a Nap bántó sugara tépi, marja,
hisz aki eddig rád várt,
ma nem jön, szíved hiába hívja
 
De ne félj, majd találsz másikat,
ki mennybe száll szerelmedért,
mert szeretni fog és nem áltat,
nem lesz csaló, aki csak ígér.
 
Felejtsd el, hogy voltam neked,
hisz bántalak most is,
pedig szerettem lenni veled,
s most szeretlek lemondva is.
 
Bár úgy érzem, vége lett volna,
a sors nem köti hozzám sorsodat,
mert van, aki tõled mindig is tiltana,
nem törõdik vele, hogy két szív megszakad.
 
Most búcsúzom, de mielõtt elmegyek
valamit mondanom kell, még most is szeretlek,
te csak gyûlölj, mert nem tudhatod,
nem én öltem meg szerelmes álmod.
 
Ha látsz egy galambot ablakod párkányán,
vele fájó lelkem szállt hozzád,
bár nem értenéd, én mondanám,
nézz fel az égre, onnan vigyázok rád.

Tekse József - Nem mondhatom el senkinek

Tekse József

Nem mondhatom el senkinek 

https://www.youtube.com/watch?v=2UeK3WOWKxI

Valamit el kell mondanom neked,
bár félek, talán kinevetsz,
talán elküldesz, mert nem érzed át,
nem veszed magadra lelkem súlyát
és nem mondjuk egymásnak,
szeretlek, csak szeretlek.

Milyen jó lenne, ha és mégsem,
csak a meg nem álmodott éjszakák
izzadságcseppje, az összegyűrt
lepedő kusza redői között,
meg a könnyáztatta párna
tudna mesélni arról, hogy szenvedek.
Mert nem mondhatom el senkinek.

Mert nem mondhatom el,
csak gyáván megbújok magamba
és félénk szavak remegnek ajkamon,
szürke arcomról elloptad a fényt,
nem csepegtettél belém reményt,
én mégis szeretlek, csak szeretlek.
Kiáltanám, de nem mondhatom el senkinek.

Milyen fénytelen így az élet,
percek fonják keserves sorsomat,
mert az idő nekem már nem orvosság,
nem gyógyít be semmilyen sebet,
mert nem mondhatom el neked
és így, te nem is tudhatod, hogy szívemben
a bánat, szememben a könny megreked.

Már nem sírok, kiszáradt a bánat csatornája,
csak nézlek, s te észre sem veszed,
hogy egy csillag eltűnik az éj tengerében,
nem is csobban, olyan csendesen.
Én kiáltanék, segíts nekem,
csak egy percig legyél velem,
akkor megtudnád mit érzek.
De én nem mondhatom el senkinek

Tekse József - Csillag tánc

Tekse József

Csillag tánc

Fény korbácsolja lelkem,
szívem hamisan dobban,
gyönyör-álom kertem,
ma virágba borul halkan.

Megfürdöm csillagok porában,
az ég teríti rám köntösét,
végtelen utamra rátaláltam,
míg fény tenger tánca kísért.

Csak törpe voltam, óriások között,
szikrázó tűz pattogott felettem,
félve jártam köztetek, mint üldözött,
ha sírtam is, belül nevettem.

Égi vándor, Hold-barátom,
hagy fürödjek ezüst tengeredben,
hol a nyugalmat, békét megtalálom,
gyémánt ragyogását pergő könnyeimben.

Csak táncolok, forog a világ,
őrült keringőt, vad, tüzes polkát,
lábunknál hevert millió csillag-virág,
ráleheli a mindenség édes illatát

Tekse József - Éjszaka

Tekse József

Éjszaka

Álmom lépte
koppan az éjben,
sötét fátyla
vígan lebben.
Botlik a csillag
csillogó fénye,
reszket a hold
a tó tükrében.

Árnyak futnak
falak mellett,
tompán puffan
a kinti világ.
Fény felé némán
surran a lepke,
bezárja szirmát
az összes virág.

Bagoly röppen
fekete égen,
fentről nézi
áldozatát.
Szalad az ürge,
eléri vége,
nem látja többet
otthonát.

Tündérek szárnya,
karcol az égre,
szerelmes szívnek
apró imát.
Csókok tüze
perzseli éppen,
az éjszaka édes
pillanatát.

Szürkén lépdel
ûzi az éjjelt,
hajnal pírja
a házak falán.
Újra ébred
megint az élet,
szárnyal tova
Nap sugarán.

Tekse József - Úton

Tekse József

Úton

Léptem én már minden féle útra,
mind vezetett valahová,
néha azt kérdezem, rá lépnék e újra?
talán, ha nem arra menne, csak úgy, máshová.

Ha simább lenne, nem olyan göröngyös,
ha nem tapadna rám annyi sár,
nem lenne minden kísérőm gőgös,
s nem lenne az útszél olyan sivár.

Lépek én bizony, lábam alatt kopnak a kavicsok,
tudom, az élet valamit mindig kitalál,
reményt ad, fény gyúl a sötétben,
ki út közbe elesett, most újra feláll.

Mert menni kell egy életen át.

Mentem én már víg felhők alatt is,
a napsugár karjába emelt,
szerelmesen bújt hozzám a szellő is,
a tavaszi rét, illat csókjával felelt.

Hegyek közt kóboroltam, magasba vágytam,
nem törődve a lenti világ bajával,
csak arra menni, merre még soha nem jártam,
ha kell, szembenézni a rút halállal.

Lépek én bizony, lábam alatt kopnak a kavicsok,
tudom, az élet valamit mindig kitalál,
reményt ad, fény gyúl a sötétben,
ki út közben elesett, most újra feláll.

Mert menni kell egy életen át.

De nem tudhatod, az út végén mi vár,
menny, vagy bűzös pokol talán,
csillaggá születsz, ki az égbolton jár,
fény leszel a szürke házak falán.

De hosszú még az út, könny és kacagás,
ahogy egyre hosszabb, egyre jobban fáj,
mert kopik a bocskor, nincs már ragyogás,
de menni kell, menni kel, mert muszáj.

Lépek én bizony, lábam alatt kopnak a kavicsok,
tudom, az élet valamit mindig kitalál,
reményt ad, fény gyúl a sötétben,
ki út közben elesett, most újra feláll.

Mert menni kell egy életen át.

Tekse József - Karácsony fényei

Tekse József

Karácsony fényei

  https://www.youtube.com/watch?v=j35CFoGVIRk

Fénybe úszó nap, és dobban a szív.
Cseng fülembe békesség, mint lágy dallam,
Nap süt, a hideg december lángra gyúl,
kék égre kúszik a szó és dobol vadul,
mert oly sok jót kívánni, mit szeretnék
nem tudok.

Ünnep van.
Angyal szárnyak suhognak,
gyertyaláng táncol zöld fenyő ágán,
szikra pattog gyermek kacajában,
örömkönny ragyog ártatlan szemében,
sietne mint jó szolga Jézuska elébe.
Áldott nap. Most megdobban minden szív.
kinek hevesen, kinek lassan, magányosan,
belehallgatva a kisszoba csendjébe,
remélve, hogy bekopog az öröm,
karjába zárja a meg nem élt álmokat,
és csókkal köszön.

Beragyog mindent a szeretet.
Mint csillag, mely három királyokat vezetett,
pásztorok vigyázta kisdedet látni,
a megváltót, mint Isten fiát csodálni,
ahogy jászol melegében szalma vánkoson pihen,
ki hitet, reményt ad majd mindenkinek.

Most minden ragyog.
Bele ragyog a lélek minden szívdobbanásba,
átlátszó könnyek fényében játssza,
mennyei dallamát, táncra kelnek az álmok,
mert most, minden ajándék, mint múltból a képek,
de talán a legszebb, maga az élet.

Tekse József - Ha megreked a szó

Tekse József

Ha megreked a szó

Nem tudom igazán, mi történik velem,
a szürkénél is szürkébb lett a világ, színtelen,
az égbe vágyó szavak, most bennem rekednek,
pedig, még tegnap, vidáman nevettek.
Tegnap még a szó, bennem virágzott,
minden megvolt, egészen, semmi sem hiányzott,
és sütött a Nap, rózsafelhők úsztak az égen,
dallamok csengtek valami ismeretlen zenében.
....és folytak a szavak, testet öltött az érzelem,
mintha minden akkor dőlne el, bátorság, félelem,
mikor cifra ruhába öltözött a gondolat,
ránctalan, fiatal, mosolygós és gondtalan.
Bátran léptem a fényre, mert kívántam ott lenni,
csak menni, csak menni, oda hol nem számít semmi,
hol engem is várnak, hittem, hogy várnak.
De nem, s most néma ajkam, mintha bezárná valami,
csak a csend mi fecseg, azt is alig hallani,
és e nincstelen világba, ahol a semmi a jó,
csúfos képpé foszlik minden, ha megreked a szó.

Tekse József - Ősz van már

Tekse József

Ősz van már

 https://www.youtube.com/watch?v=zplAf9TcAkY

Szomorú álmokat sző most az idő,
rozsdás őszi képek remegnek
a nyár utolsó könnyei peregnek,
mert az ég, most csendesen sírdogál.

Vele sírok én is, rozsdás gyöngyöket,
mikor vörösbe öltöznek a fák,
már nem takarják a fészket,
minek is takarnák, hisz kirepültek régen a fiókák.

….és szívem fészkéből is kirepült a szerelem,
sápadt emlékképeket hagyott csak nekem,
s mint süppedt avarban lábnyomát a szélnek,
úgy arcát a felhők között, hiába keresem.

Illata nem táncol már körbe, messze tűnt,
mosolya sem ragyog a tegnap képében,
csak sár van, minden hol zavaros tócsák,
mintha tükröt tartana sorsom elé a természet.

Ősz van már. Lejárt ideje a táncnak.
Kopott fotelben ülve kutatom az ablakon át,
a sötét felhők mögé bújt, csillagok nyomát,
hogy fényeik a magányba végre rám találjanak.

Pedig, nemrég még nyár volt,
színes virágszőnyegen lépdelt,
szivárvány lepkék szárnyain csillant,
azúr szeméből, fénygyöngyök potyogtak.

De vége van. Az elmúlás szele fut
a kopaszodó ágak között,
falevél teste porlad léptem alatt,
és gyászba borulnak a távoli hegyek.

Mégis, megyek, ha hív a természet,
hajnali dérbe mosom arcomat,
forrás vize oltja szomjamat,
kopár fák nyugalma őrzi álmomat.

Ősz van már. Talán, valami új csoda vár,
egy kései szerelem, miben a vágy lombja nem fakul,
csók tüze érleli majd gyümölcsét,
és a szívembe újra éled a nyár.

Tekse József - Ez az ősz, már nem olyan

Tekse József

Ez az ősz, már nem olyan

Ez az ősz már nem olyan, mint a tavalyi.
Fájdalmasan szürke, könny- ragyogása.
A fák rozsdás levele, most gyászköntöst húz magára.

….és bennem is hullanak az évek,
porladnak az emlékek, sebet tépnek,
mintha sziklák zuhannának a mélybe.

De nem. Ez az idő, most átkozott.
Mert vért szülnek a szavak, a szív kiált,
hiába, felette az elme már határozott.

Megszületett az ítélet, mit te hoztál,
kitártam mellkasom, de te, hátba szúrtál.
Azóta bennem, titokban, könnyek feszülnek.

Harminc év megy a máglyára most,
felfalja a tűz, s vele lelkemet,
a szörny, mi kegyetlen, most a pofámba nevet.

Egy út most véget ér, ki tudja mi van utána.
Talán mély szakadék, a végtelen magányba,
hol a rongyos élet új útját, szűk ösvényen járja.

Most az ősz nem olyan. Fájdalmasan sikolt a szél,
csak pár csepp élet van néhány levélben,
majd ők is földet érnek az idő szavára.

Apró levél vagyok én is a teremtés fáján.
Mégis, millió levél közt egyedül, árván,
s a viharban érzem elporladok.

Tekse József - Könnyeim ki törli le?

Tekse József

Könnyeim ki törli le?

A könnyeim ki törli le? Ha patakként szántja arcomat,
mikor menekülnék a világtól és tíz körömmel ásnám síromat.
Engem csak a bánat keze simogat.
Nem tudok lépni már a szétszabdalt időben,
a tegnap, a ma és a holnap, mint álnok cinkosok járnak karöltve,
ellenem csatáznak, vágyak halott testén járnak, nem vigyáznak.

Könnyeim ki törli le? Ha hiába vívom harcomat,
béna testemen, a szavak véres foga hagy, mély nyomokat.
Húsom roppan és a fekete éjszaka árnya hívogat.
Lépnék, de a sárba ragadt múlt, magához húz,
halkan szól egy kopott zongorán a gyász keringője,
és a tánc elkezdődik, könnytengerbe fürdik minden lépte.

Könnyeim ki törli le? Ha a mosolyt száműzik arcomról,
felhők takarják el a Napot, és sötétség borul a fénytelen világra.
Mennék magam ellen, de hiába, már szikra sem pattog,
a szem homályos. Talán beteg? Vagy csak álmos?
Nem. A bánat takarja mocskos kezével, remélve,
hogy a jövő tengerébe fullad csillaga a reménynek.

Tekse József - Egy régi nyár emléke

Tekse József

Egy régi nyár emléke

 https://www.youtube.com/watch?v=5Vase9Ill_M

Tűz lobban, széllel táncra kel,
parázs szeme sír és búsan énekel,
az emlékek egére szökik most lángja,
mert ott fenn, minden csillag a barátja.

Fény- országútján robog a gondolat,
mi tegnap még végtelen, ma, csak egy pillanat,
s ott hevernek sorban az idő gyöngyei,
mint kalászt az arató, marokba szedi.

Nyár volt, vidám, kacagó nyár,
ott kóborolt a parton, meg egy ifjú pár,
kéz a kézben, ragyogtak egymás szemében,
várva, hogy szívük apró kapuján a szerelem belépjen.

Selymes homokba süppedtek a vágyak,
nem kellettek akkor még pihe-puha ágyak,
csak a csillagok mosolya, az éj bársonya,
meg a nyári szellő szégyenlős fuvallata.

De a nyárnak akkor hamar vége lett,
az idő is begyógyította a megsebzett szívet,
bár a csillagok mosolya most is olyan szép,
mint a bennem felsejlő régi-régi kép.

Tekse József - Kérdezed tőlem

Tekse József

Kérdezed tőlem 

Kérdezed tőlem: mit tennél?
Ha a jövő karon fogna,
s a fényre vezetne.
Káprázó szememet törölném,
könny csillag ragyogna benne,
mint áldás hullna kezedre.

Kérdezed tőlem: mit tennél?
Ha mégsem fény lenne,
ha nem mindent eltakaró sötét.
Nyújtanám kezemet a reménynek,
hogy mint vak koldusnak vezesse léptem,
bőrömön érezzem gyengéd érintésed.

Kérdezed tőlem: mit tennél?
Ha a tavasz elhalna a télben,
rügye nem fakadna a szerelemnek.
Tűz gyúlna szívembe, azzal ébreszteném,
öröm könnyével megöntözném,
s e kis kert legszebb virága lennél.

Kérdezed tőlem: mit tennél?
Ha egyedül lennél,
elfordulna tőled a világ.
Barátom lenne a tegnap,
s játszanék az emlékek színpadán,
valami bús, régi balladát.

Kérdezed tőlem: mit tennél?
Ha menned kellene,
de te, maradnál még.
Maradnék, mint örök emlék,
mint ellobbanó gyertya fénye,
mint ima a rózsafüzéren.

Kérdezed: mit tennék?
Ha te mennél nélkülem,
ha a végtelenbe csukódna kék szemed.
Mit tennék akkor, nagy bánatomba?
Veled mennék a hosszú útra
és eggyé válnánk a fénylő csillagokban.

Tekse József - Már nem úgy nézek rád

Tekse József

Már nem úgy nézek rád

Már nem úgy nézek rád,
mint szerelmes kamasz.
Kinek szemében a vágy
fényvirága ragyog, mint Nap,
és örül, ha titokban egy mosolyt kap.

Már nem úgy nézek rád,
hogy féljem a búcsút.
Felejtsem az álmokat,
a tegnapi fények mai homályát,
mikor levetette a szerelem rongyos ruháját.

Már nem úgy nézek rád,
kiért meghaltam volna.
Mert torz lélekbe fulladt az érzelem,
és nem láttalak, csak téged,
mint bíbor füst a szikrázó égen.

Már nem úgy nézek rád,
mint tavasz a nyárra.
Ki telet űz érted,
életre kelti a tűzet, mi perzsel,
és rád teríti virág köntösét, ha fel kell.

Már nem úgy nézek rád,
mint hajnal a városra.
Mikor a Nap izzó korongja
megcsillan a házak ablakszemein,
meglátja magát, meg harmat könnyeit.

Már nem úgy nézek rád.
Pedig nézhetnék még.
Mert az idő rágta emlékoszlopok
még állnak, rajta nagy betűs felírat:
bolond ki sirat, meg nem élt álmokat.

Már nem úgy nézek rád,
de a szív még dobog,
s a dal is olyan szépen szól
mint régen, kettőnk harmóniája,
csak fülünk rozsdás kagylója, már nem úgy hallja.

Már nem úgy nézek rád,
mert az idő, őszbe fordult.
De fogom még a kezed,
míg utunk a végtelen csillagok közé vezet,
és örök sugarával simogat a szeretett.

Tekse József - Fény és hang

Tekse József

Fény és hang

Kérdezd a fényt,
ha árny vetül rá,
mit érez?
Ha éji fellegek
feketén izzó köntöse,
takarja be?
Mikor könny homályán
át a ködbe vész,
vagy sírba száll
a semmiért.
Kérdezd a fényt.

Kérdezd a hangot
mit érez, ha néma csend
éles foga mar belé?
Ha vallomásba szőtt
dallamok útját
szikla szív álja el?
Mikor mondanád,
de rád senki nem figyel,
néma szádba rekednek
a szavak.
Kérdezd a hangokat.

Tekse József - Tavaszi szonett

Tekse József

Tavaszi szonett

Nézd! Ott a magas, havas hegytetőn még,
felhők közt játszanak csillanó fények,
de lenn a völgy kiált a télnek: Elég!
és élednek a fagytól dermedt lények.

Felenged a föld, álmosan nyújtózik,
felveszi zöldellő ruháját végre,
pompázik, mint aki bálba érkezik,
a csillagok fényében úszó égre.

Apró kis patak, versenyt fut a széllel,
mesét suttog halkan a parti fűznek,
hol párok rejtőztek, szerelmes éjjel.

Tavasz van, millió fénycsókja ragyog,
télbe dermedt érzések nőnek naggyá
és éreznem kell, hogy élek, hogy vagyok.