Szomorúfűz - Reszket a lelkem

Szomorúfűz

Reszket a lelkem

 https://m.youtube.com/watch?v=vvR1P6PxcxM

Enyém volt minden mosolyod,

Rózsát szedtél nekem csokorba

Most sárguló leveleket nézve,

Élek nélküled bús magányomba

A lábam is régen elfáradt,

Vándorbottal sem tudok már járni

Az őszi avarban gurulva

Élem életem – boldogtalanságban

Szívembe nyilall a szomorúság,

Reszket a lelkem a fájdalomtól,

Közönyösen a múló időben

Nyugtot lelve az álmokban csendesen

Lelkes Miklós - Benned már nem hiszek

 Lelkes Miklós

Benned már nem hiszek

Benned már nem hiszek, te télbe tartó,
Ősz Apóka! Gyümölcstelen az álmod.
Dió helyett múltba-hullt koppanása
hallik, s a kék sötétít szilvaráncot.

Almád? Talán volt. Kerek szemmel édes
/vagy savanyú/, - mert élni akar az íz,
az illat, szín.Minden csak élni vágyik,
s a bolond hinta forgása körbevisz.

A folyó lent még ezüst halszemekkel
csillogja csendjét.Egy-egy fán körtefény.
A házakat nézem, mind emberekké
válnak, s a terhük mit sem érő remény.

Ó, Ősz Apó, télbe tartó varázsló,
benned-magamban többé már nem hiszek!
Mint hihetnék? Jönnek az ismerősök:
színlelő eső mossa a szíveket.

Télbe tartasz, Apó? Hiszel a télben?
Nem sejted? Tél sincs, csupán bánatok
vannak volt-hóvilágon, varjúszárnyon.
Hallgat a Csillag, s én vele hallgatok.

Bennetek sem hiszek már egyre kisebb
kis pontocskák, aprócska semmi-nép.
Ó, Ősz Apó, madár-siratóének!
Messzeségen túl van-e Messzeség?

Van-e Távlat, Időt ígérő Álom?
Tapint az érzék, majd magára marad.
Ó, Csillagom, ó, hallgató Királyom!
Nincs-télen túl, mondd, van még pillanat?

Pné Juhász Mária - Úton ...; Fény dereng ...

Pné Juhász Mária

Úton …

Szüntelen esik, a csenden
búsan jajong vihar árnya,
rég eltűnt szavak sejtelme
burokban lebeg éjszaka.

Árván hullnak lázas cseppek,
vén idő szűkös rostáján,
fájó évek könnye remeg,
éjfél öngyilkos magányán.

Szomorú égbolt színein,
felhők temetik álmukat,
csillag-ravatalon nyugszik,
holt napok fásult siralma.

Virrasztó Holdsugár fényén,
kihunyt tüzek szenderegnek,
késői harang zengésén,
útra kel megfáradt lélek.

*

Fény dereng …

Fény dereng minden hajnalon,
nem számítanak évszakok,
Tavasz, Nyár, Ősz vagy Tél,
léted mindegyiken végigkísér.

Szalay László - Felragyogsz még

Szalay László

Felragyogsz még

Felragyogsz még
De erőtlenek
Kötötted a csillagok
Nem sodorsz már  
Fázós kabátom  
Szél-borzolt utakon  
Magamra gombolom  
Fénytelen szivárvány  
Nem követsz  
Bársony félelmeim
Odafönn tükröt játszanak  
Isten-reszketős  
Kupolák kockaköves  
Sugarai árnyékában  
Ide telepedtél körém  
Mindened vonz
Célnak hittelek  
De kihunyni vágysz  
Szerelem-kísértet  
Útonálló  
Vakulni rest  
Tekintetében  
Élek, mozdulok  
Valahogy

Farkas Viola - Kezemben egy őszi levél; - Ősz

Farkas Viola

Kezemben egy őszi levél

https://www.youtube.com/watch?v=dNAHA1M0Sac

Kezemben egy őszi levél,
Színes festménnyel is felér,
Szebben mutat, mint tavasszal,
Mégis elmegy az évszakkal.

Nézem finom erezetét,
A Természet művészetét,
Elgondolkodom a léten,
Mi is eltávozunk szépen.

Benn vagyunk a körforgásban,
Születésben, elmúlásban,
Ahogy jöttünk, el is megyünk,
De, ha lehet, csak jót tegyünk.

*

Ősz

Csodálom az őszi tájat,
Újult életkedvem támadt,
Hosszú út, fák szegélyében,
Arany napsugár fényében.

Boldog, ki ez úton mehet,
Látszik már, hogy hova vezet,
Ez ösvény, a fáradtaké,
Rég gyalogló vándoroké.

Megdolgozták életüket,
Letehetik a terhüket,
Megyünk mi is reménykedve,
Minden erőt összeszedve.

Aztán könnyedebb lesz minden,
Gyönyörűség minden szinten,
Gondolatunkkal már szállunk,
Talán egyszer, visszavágyunk.

Madarász Gyula - Lebegés

Madarász Gyula

Lebegés

Csak egyszer lebegni szabadon,
álomba merülni.
Csak szótlan csókok vannak,
és kábult, halk mosoly.

Nincs más csak szerelem,
ölelnek nesztelen
bódult szíveknek álma.
Minden csendes, még a Hold is alszik.
Álmaimban édes képek jönnek,
mennek, tűnnek.

Mióta tudlak, csupa fény az életem.
Hozzám hajoltál, s forgószél tört rám.
Hozzám simultál, s a szél elült vállamon.
Mikor összeért a szánk, megbénult a világ.
S a szívem haldokló parázs.

Ihász-Kovács Éva - Álomképek - Felelet helyett

Ihász-Kovács Éva

Álomképek – Felelet helyett 

Megkérdezték az egek, kimosott tiszta fellegek,
miért ne neked írnék szikrázó gondolatokból
koszorúba font lélekből kicsiholt
verset az időben
Hisz tetőtlen még ez a nyár
smaragdzöld szavak színpadán
miért ne szórnám szét
a nap mézesüvegéből
csorgatott aranyló szavaim újra
Tán még futja időmből
s lásd örökké éltet a szent szó
a virágszirmú csodálat
amikor megállhat a perc
az alkony rézküszöbénél
és tengermélybe merülve
hol két kicsiny delfin a társam
s a Golf-áram is titkon
a sorsom kutatja
hömpölyögtetve sugarakat még
és cikk-cakk karikákat
Ki áldhat meg a perc ütemére
Zeusz talán ki villámaival átvilágítja
az ívpapírost
és piros meg zöld hátteret fest
közvetít a lét tárlatán
ahol vártalak kezemben rózsaággal
De minek a nászdal
se a szél se a bánat
és százezer újjal tündökölve a nap
kis szigetemre
ahol égre csalnak a zöldszárnyú ezüstfenyők
egyetlen barátaim
ők is kismama fák
most szülik szárnyaló és szép tobozmagzataik
Önmagát szüli vérben lucsokban ez a század
s álma az éjszakának lesz-e ma még
ezerszeres bánatra hajlik a szűkszavú ég
és végzettel dacol a kis Margaréta
csak a perc szilánkja enyém s tiéd
itt hol se szó se mosoly se planéta

Tekse József - Ez az ősz, már nem olyan

Tekse József

Ez az ősz, már nem olyan

Ez az ősz már nem olyan, mint a tavalyi.
Fájdalmasan szürke, könny- ragyogása.
A fák rozsdás levele, most gyászköntöst húz magára.

….és bennem is hullanak az évek,
porladnak az emlékek, sebet tépnek,
mintha sziklák zuhannának a mélybe.

De nem. Ez az idő, most átkozott.
Mert vért szülnek a szavak, a szív kiált,
hiába, felette az elme már határozott.

Megszületett az ítélet, mit te hoztál,
kitártam mellkasom, de te, hátba szúrtál.
Azóta bennem, titokban, könnyek feszülnek.

Harminc év megy a máglyára most,
felfalja a tűz, s vele lelkemet,
a szörny, mi kegyetlen, most a pofámba nevet.

Egy út most véget ér, ki tudja mi van utána.
Talán mély szakadék, a végtelen magányba,
hol a rongyos élet új útját, szűk ösvényen járja.

Most az ősz nem olyan. Fájdalmasan sikolt a szél,
csak pár csepp élet van néhány levélben,
majd ők is földet érnek az idő szavára.

Apró levél vagyok én is a teremtés fáján.
Mégis, millió levél közt egyedül, árván,
s a viharban érzem elporladok.

.kaktusz - Mit jelent az otthon

.kaktusz

Mit jelent az otthon 

 https://www.youtube.com/watch?v=VFE-jNhiG4Y

Tudod arra gondoltam,

„Azért vagyunk a világon,

hogy valahol otthon legyünk benne”,

igen, úgy lehet,

de mit jelent az, hogy otthon,

mi az, amiért az ember a világra érkezett,

lehet-e otthon egy épület,

vagy az ember talán

magában hordja az otthonát,

és ettől az otthona az,

ahol éppen tartózkodik,

mint házát a csiga,

viszi magával mindenhova,

akkor is, ha sokadalomban van,

ha egyedül, akkor is,

lehet otthonos a lakás,

otthonnak nem otthon,

azt be kell költöztetni,

ha nincs benne senki,

olyan, mint egy közönséges lakás,

otthon csak akkor lesz,

ha megérkezik belé a szeretet,

amit az ember útja során magával hord,

bármerre is tart a világban,

ahol vele a szeretet, ott van az otthona,

egy kapcsolatba,

mint egy épülő házba

beköltözik az ember,

lehet bármennyire is ideális,

csillagok által megálmodott,

ha nincs benne a szeretet,

otthon nem lesz sohasem,

bármilyen erős is a jóakarat,

otthontalan,

a romboló feszültség megszületik,

 „Azért vagyunk a világon,

hogy valahol otthon legyünk benne”,

azért vagyunk a világon,

hogy szeressünk,

és ne feszültségben éljünk,

hogy a világban otthon legyünk.

2010.okt.23.

Ficzura Ferenc - 'elhasznált szavak; - Árnyék

Ficzura Ferenc

’elhasznált szavak

Napmeleg cseppen, ősz ül a padon;
még tegnap a nyár zsibongott, élt.
Bőrömön érzem, hűvös az alkony,
eltompult szürke, lomha a fény.

Szivárványszínben úszik az erdő;
ellobbant csókok emléke él.
Köröttem kering, kócol egy szellő,
s a fülembe súg: kerget a tél. 
  *

Árnyék

A fény nyomában jár az árnyék,
mintha vihar sodrában állnék,
érezem harmatát ajkamon,
már nem is az első alkalom,
követ, mint patak a rajzait,
ölel, mint föveny a partjait.

Ligeti Éva - Szeptemberi nyár; - Susmorgó őszi fák

Ligeti Éva

Szeptemberi nyár

Még tart a szeptemberi nyár,
kivár az ősz, a napsugár
fázós lelkem dédelgeti,
hajam szellő lebegteti,
mintha csak repülni hívna,
s úgy érzem magam, mint egy díva,
kire színes ruha simul,
sárgán, barnán, bordón virul,
míg zölden lankadó levél
is hosszú napokat remél,
és mindezt én is így hiszem,
s boldog napjaim őrizem.

*
Susmorgó őszi fák

Ólomszürke az őszi ég,
újra festi a hátteret,
alatta kúszó rőtvidék
- tudom jól, hogy csak átmenet.

Megérkezik a kerge szél,
és összehajolnak a fák,
mindegyik egyszerre beszél,
mint hangos piaci kofák.

Lombszoknyájuk terebélyes,
harsogó foltcsodák rajta,
a látvány oly tüneményes;
s ezt mind a természet varrta.

Őszi fák, ha susmorognak,
zsongó zenéjük hallgatom,
zajok csenddé zsugorodnak,
miközben haza ballagok.

F. Zoltán /ILLC/ - Vágyakozás ...

F. Zoltán /ILLC/

Vágyakozás …

Nyár végén a szívem, haldokló táj az őszben,
Télbe forduló átkozott gyötrelem, s nekem...
Nyár végén az életem, hervadó silány érzelem,
S végül az elmúlás hava alá temetem,

Nyár végén a titkaim mind szertefoszlanak,
Kimondatlan vágyaim néma imák maradnak,
Az idő mely végtelen, nem ér majd véget velem,
Ez az elmúlás csak a végzetem szomorú kezdete,

És itt az eső már mossa arcom, leáztatja a kínt,
Mellyel gyámoltalan szívem harcolni már nem bírt,
Feledném de nem lehet, hogy mennyit szenvedtem,
Ezt tett emberré ettől lettem ilyen, és nekem...

Nyár végén az életem katasztrófa virág,
Elpusztítja szirmait a télbe forduló világ,
Az ősz lassú halál, s nem marad csak gyökér,
Mely nyáron mindig szárba kél, s a végén elvetél,

De létezek még mindig, mert nagyon szerettél,
S hiába gyilkolt a fagyos tél, te újra eljöttél,
Átkaroltál mint védtelen, árva gyermekedet,
S gyönyörű tavasszal ruháztad fel lelkemet,

Nyár végén ha itt az ősz, a szívem mindig fél,
Elkeserít hogy megint csak, szó nélkül elmentél,
S rám talál a zord halál, a hófödte jeges tél,
De várni foglak, ébressz fel, ha végre megjöttél.

Pócsa Józsefné - Őszi szél

Pócsa Józsefné

Őszi szél

https://www.youtube.com/watch?v=IxH-D8uf218

Az őszi szél vidáman érkezett,
fütyörészett valami dallamot.
Húrját kertem bozótján pengette,
táncra bírta a sárguló lombot.

"Még egyre ropták - járták a szélben,
néztem, bámultam az eresz alól.
Lelkemre hullt aranyló könnycseppje,
fénynek gyermeke mit értem dalolt."

Érted is dalolt, s itt mindenkiért,
el nem mulatott boldog percekért,
egy jobb jövőért, mi vár talán ránk,
de az a dal már oly messze, tovaszállt.

Tovaszállt egy távoli vidékre,
hová a szem már el nem láthatott.
Megpihent a sétányon egy időre,
hol a két szív egymásra váratott.

Váratott csendben, némán s szótlanul,
hangját már csak messziről hallhatod.
Ősz múlásával egyre távolabb,
a szívem is konokká változott.

Szuhanics Albert - Felsajdul az ősz

Szuhanics Albert

Felsajdul az ősz

https://www.youtube.com/watch?v=74zEjmBcDnk

Én nem mondom el senkinek,

hogy erre van a kis liget,

hol gyakran ültem egy padon,

sok hűvös, őszi alkonyon...

Én nem mondom el senkinek,

már rajtad kívül..., csak neked,

hogy felsajdul az ősz bennem,

ha nálad nélkül kell lennem...

Én nem mondom el senkinek,

a tavasz frissen elsiet,

míg forró széllel jő a nyár,

rád árva szívem nem talál...

Én nem mondom el senkinek,

az ősz sóhaja mily hideg,

de mégis forrón ég a vágy,

ha átkarollak, s csókod lágy...

Én nem mondom el, nem hiszik,

hogy ilyesmi még létezik,

egy pillantás, egy villanás,

az ősz ködében tűzvarázs...

Én nem mondom, azt hiszem,

de ránk talált a szerelem,

bár dér lepi sötét hajunk,

már új tavaszról álmodunk...

Én nem mondom el senkinek,

hogy merre van a kis liget,

hol gyakran ülünk egy padon,

sok boldog, őszi alkonyon...

Sárhelyi Erika - Féltés

Sárhelyi Erika

Féltés

Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

Csípősek már az álmatag reggelek,
ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
az esztendő festetlen, tiszta arcán.
Kezem a kezedben mégis megremeg...
egyszer elvisz tőlem korán... túl korán.

Szomorúfűz - Felhők az őszi égbolton

Szomorúfűz

Felhők az őszi égbolton

https://www.youtube.com/watch?v=vCgECsEIOKQ

Vonulnak a felhők az őszi égbolton,

Arcomon átdereng az arcod

Szívemben még mély a fájdalom ...

Elhagytál – itt maradtam árván,

Emléked vigyázza szívem.

Gyertyaláng lobog szemem mélyén,

Az ablak üvege kettőzi a lángot.

A hétköznap is ünnep volt,

még életem fonala Veled sodródott.

Segíts, ne láthassam a szomorúságot,

Maradjanak mézédesek a pillanatok …

Időtlen, mélyen fájó tőrdöfés szívemben a szó

Magamra hagytál kegyetlen

Most csendesen iszom teámat,

Míg nézek ki az őszi kertbe.

Fázom, hidegek a napok

Nélküled nagyon magányos vagyok.

Aranyosi Ervin - Szeptemberi hahota

Aranyosi Ervin

Szeptemberi hahota

Gyorsan elszállt a nyár, szeptemberbe léptünk.
Egy ideje együtt nem is nevetgéltünk.
De ahogy ígértem, ezúton tudatom,
Megvan az időpont, hánykor, melyik napon?
Tudja meg hát klubunk minden kedves tagja:
Szeptember havának kilencedik napja,
lesz a neves dátum, 6-kor, péntek este,
meglelheti kedvét, ki eddig kereste.
Gyere hát nevetni! Tudom alig várod!
És hogy többen legyünk, hozhatod a párod!

Hajdu Mária - Az elakadt szó

Hajdu Mária

Az elakadt szó

Általában megvédett az élet,
de őrangyalom most eltévedt.
Kinek mi jutott, kire mit mértek,
romhalmazzá  váltak az évek,
a remélt jövő  semmivé lett. 

Ültem egy ideig a romokon
bénult aggyal és kihűlt szívvel.
A száraz sivatagi homokon
kinyúlva és kiszáradt testtel.
Mint a fogyó  Hold, olyan lettem. 

Vakon fojtogatott a rémület
és torkomban a szó elakadt.
Agyamra ráborult a szürkület,
mint őrültet láttam magamat,
bentről hallottam a hangomat. 

Kitörni készült az elakadt szó
és felrázta zsibbadt lelkemet.
Úgy zúgott, mint a megáradt folyó
és színessé vált a szürkület.
Útjára indult a képzelet.

Fridli Zoltán - Esőcseppek

Fridli Zoltán

Esőcseppek

Napsütésben esőcseppek tócsába csobbannak,
Tócsa vize megremeg, riadt hullámai, tovaszaladnak.
Békés, tükörvizű lélekbe, hirtelen cseppenő fájdalom,
Felkavaró, s lesz belőle gerjedelem, hullámzó bántalom.

Egy-egy nagyobb esőcsepp, az ablakomra sodródik,
Ott megül, majd lassan lefelé gurgulázik, már halódik,
Mint szemnedv csillogó cseppjei az arcbőrön, lepottyan,
Csöppnyi könny, földnek ütközik, ott elterül, nem moccan.

Elszontyolodott az ég, sír, könnye hull a szürke felhőnek,
Tiszta, friss, különös illata lesz ettől az erdőnek, mezőnek.
Szemernyit sem szégyen ám a hulló könny, csak sírj, ha fáj,
Majdcsak lesz valaki, mert lesz, ki megvigasztal, ki épp arra jár.

Radmila Markovic - Nélküled

Radmila Marković
Nélküled 

Gyűlölsz, megvetsz,
mert más vagyok.
Vedd már észre,
se több, se kevesebb,
csak talán emberibb
az életem,
de ezt te,
sehogy sem érted meg.
Mért vagy mogorva?
Tudsz –e mosolyogni?
Tanuld meg :az
adok- kapok megbocsátok
tiszteletet,
szenvedélyes szerelmeket,
sárga színű szeretetet,
olyan az, mint
a lágy szellő-érintés,
a szemekben csillagfény,
napsugár a szívben,
a szerelemnek:
anyja, testvére, gyermeke.
Ne légy hát mogorva,
ne hazudj magadnak,
jobban ismerlek,
mint hiszed,
megértelek, mert
figyeltelek,
de
soha sem megyek kézen fogva
veled,
mert megölnéd bennem is
a szeretetet.

Kosjegyében - Mit adhatnék neked ...

Kosjegyében

Mit adhatnék neked …

Mit adhatnék neked… azon tűnődöm,
neked adom a felkelőnap aranyló sugarát,
melengető fényét, egy egész életen át;
legyen tiéd a Hold, s az összes csillagok,
amely a nyári égbolton odafent ragyog.

Legyen tiéd szívemnek örök dobogása,
csillogó szemeimben látott lelkem tükre,
hozzád, hű szerelmem maradjon örökre;
ne legyek bánatomban az egész világé,
csak egyedül tiéd… soha senki másé.

Csak te vagy nekem, más senkim nincs
érző szívemben, amely rajongón szeret,
úgy őrizlek téged, mint féltett kincsemet;
legyen tiéd a folyók szelíd hullámzása,
szerelmünknek soha ne legyen múlása.
 
Legyen tiéd minden, amit még adhatok,
szívemnek szerelmes titkos suttogása,
árnyat adó fáknak hűsítő árnyéka;
éneklő madarak kedves csicsergése
legyen tiéd a világ - összes mindensége.