Csokonai Vitéz Mihály - A búkkal küszködő

Csokonai Vitéz Mihály

A búkkal küszködő

Életem mái
     Komor órái!
     Hány ezer bú s átok
     Jőve rátok.

Fussatok ezekkel
     A sok keservekkel,
     Melyekkel az ég
     Ostoroz még.

Jaj, szabadítsatok,
     Öldöklő bánatok!
     Mert e kín engemet
     Sírba temet.

Csokonai Vitéz Mihály - A víg poéta

Csokonai Vitéz Mihály

A víg poéta

Vígan töltöm életemet,
A bú, tudom, el nem temet
Valamíg, Múzsák, veletek
Itt lehetek.
Itt van Fébus, itt Pallás is,
Itt Erato, ha kell, más is,
Múlatok veletek.
A Pegazus vizeit
Látom csergedezve itt,
Ennél jobb helyt nem lelek.

Csokonai Vitéz Mihály - A békesség

Csokonai Vitéz Mihály

A békesség

Olajfa-ágakkal fűzi bokrétáját,
     Pallás úgy viseli békesség tógáját.
Múzsák a Parnassust békességgel lakják,
     Apolló leckéjét figyelmmel hallgatják.
Tegzes Diána is sereg nimfáival
     Bátran vadászgat már gyors agaraival.
Bakhus általagja már nyertesen telhet,
     Pán ökrei bátran a fűvön legelhet.
Neptun is haszonnal halássza tavait,
     Triptolemus bőven rakja asztagait.
Dúdolgatván fogja paraszt esztekéjét,
     Hol csára, hol hajszra mozdítja szőkéjét.
Bátran jár a kalmár, nincs már félelmes út,
     Nem fél, hogy szekeren lásson már többé bút.
Mesterség lábra áll és szépen virágoz.
     Az igazsag feláll s mindenfelé ágoz.
Boldog az az ország s gazdag minden jókkal,
     Hol a Merkur forog a két kígyós bottal.

Csokonai Vitéz Mihály - Édes szabadság

Csokonai Vitéz Mihály

Édes rabság

Ti, Páphuson nyitott, kacér
     Tekintetű leányok!
Ti minket édes ízletű
     Nyilakkal öldököltök. -
Mikor levert erőnk felett
Feláll királyi széketek:
     Reánk bodor kacajjal
     Nehéz bilincset üttök.

Ti mézzel édesítitek,
     Ha maszlagot kevertek;
Ha megkötöztök is, selyem
     Kötésetek s virágszál. -
Kegyes Dione szűzei!
Ez a ti martalékotok
     Gyönyörködik s örömmel
     Pihen bilincsetekben!

Csokonai Vitéz Mihály - Lelkemnek forró sohajtási ...

Csokonai Vitéz Mihály

[Lelkemnek forró sohajtási …]

Lelkemnek forró sohajtási,
Szakadjatok ki mellemből,
Mellyeket e sírnak hányási
Kergetnek ki bús szívemből.
Szálljatok Rózsimhoz mennyekbe,
Ott tartják őt az angyalok,
És lelkemet e víg helyekbe
Várjátok meg, mert meghalok.

Csokonai Vitéz Mihály - Ajánló csók

Csokonai Vitéz Mihály

Ajánló csók

Rozáliám! te raktál
Arcúlatomra csókot.
Rozáliám! te raktál
E verseimbe csókot,
Teáltalad poétát
Tett énbelőlem a csók:
Légyen tehát tenéked
Szentelve e csomó csók.

Ha téged én, galambom,
Tisztellek ennyi csókkal:
Tisztelj te is, galambom,
Engem meg ennyi csókkal!
S meg ötvenennyi csókkal!

Csokonai Vitéz Mihály - Az estve

Csokonai Vitéz Mihály

Az estve

 https://www.youtube.com/watch?v=uq2KD2vxd7A

A napnak hanyatlik tündöklő hintaja,
  Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló sugári halavánnyá lesznek,
  Pirult horizonunk alatt elenyésznek.
Az aranyos felhők tetején lefestve
  Mosolyog a híves szárnyon járó estve,
Mellynek új élettel bíztató harmatja
  Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja.
A madárkák, meghűlt fészkeik szélein
  Zengenek búcsúzó nótájok rendjein.
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
  Barlangjába mordul bömböl a bús medve.
Szomorún hangicsál fészkén a pacsirta,
  Feljebb csak a dalló fülemüle bírta.
Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek!
  Jertek füleimbe, ti édes koncertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
  A ti nyájasságtok minden bút eltemet
Lengjetek, ó, nyájas zefirkék, lengjetek,
  Lankadt kebelembe életet öntsetek.
Míg érzek, míg szóllok - egy kis nyájas szellet
  Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyain a fák árnyékinál
  Egy fűszerszámozott theatrumot csinál,
Mellybe a gráciák örömmel repűlnek,
  A kellemességek lágy karjain űlnek.
A csendes berkeknek barna rajzolatja
  Magát az hold rezgő fényénél ingatja.
Egy szóval, e csendes melankholiának
  Kedves rejtekei örömre nyílának.
Késs, mély, borzasztó éj, komor óráiddal,
  Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal.

Csokonai Vitéz Mihály - Az emésztő tűz

Csokonai Vitéz Mihály

Az emésztő tűz

Az égető kutyácska
  A zőld mezőt aszalta,
  S alatta Flóra hímes
  Virági haldokoltak;
  Fonnyadtak a ligetnek
  Zőldségi megkonyúlva:
  A főld egész határi
  Alélva bággyadának.

Énbennem is van egy tűz,
  Mondják, hogy az Cupidó;
  Én nem tudom, ki légyen,
  Nem esmerem nevéről;
  Elég, hogy ég melyemben,
  S olvasztja nagy tüzével:
  Szemlátomást betegszem
  És már alig lehellek.

Tegnap leszálla csendes
  Cseppekkel egy esőcske,
  Megáztatá az erdőt
  És a mezőt vizével:
  S ím, a beteg virágok
  Mindjárt feléledének,
  S a hervadó levélkék
  Új életet kapának. -

Ó, vajha énreám is,
  Az én alélt fejemre
  Egy illyen éltető víz
  Hűs cseppje harmatozna!!!

Csokonai-Vitéz Mihály - Aratás

Csokonai Vitéz Mihály

Aratás

 https://www.youtube.com/watch?v=xbKs6rMvSRU

Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek
Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl
A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
Hogy főldjébe arany szinű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
Tréfás szavaival szűntelen biztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassúlt, de hajdan vitézi

Lépésit a hazamenésre intézi.

Csokonai Vitéz Mihály - A boldogság

Csokonai Vitéz Mihály

A boldogság

 https://www.youtube.com/watch?v=NVHGEfXd8_4

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

Csokonai Vitéz Mihály - A nyár

Csokonai Vitéz Mihály

A nyár

https://www.youtube.com/watch?v=ZWUoZE2XEi0

A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
     Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
     Mert súgárit a nap rá közelről hányja.
Vévén a Szírius tőle melegséget,
     Tüzes csillagával minden határt éget.
Mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
     Magát a csillagos égen kimutatja,
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
     A nyájas ligetek s mezők elfonnyadnak.
A tőle megaszalt természetnek szomja
     A rétek haldokló virágit lenyomja.
Lekonyúl a beteg liliom s tulipánt,
     Melyeket belől egy száraz hektika bánt.
Illatos kebelek Flórához temjénez,
     Hogy könyörűljön már beteg seregén ez.
Neki alázatos szárát meghajlítja,
     Az újító essőt nyílt szájjal áhítja.
El is jön az esső néha nagy felhővel,
     De széllel, dörgéssel, viillámmal s mennykővel.
A forgószél öszvetördeli a fákat,
     Elsodorja a szép vetést és palántákat.
A rohanó zápor a rétet elmossa,
     A virágok nemző részit lecsapdossa.
A tüzes mennydörgés minden szívet gyötör,
     A langozó mennykő mindenfelé ront, tör.
Kopog a jégesső, tördel mindeneket,
     Agyonveri a szép virágos füveket.
De mihelyt a setét felhők elrepűlnek,
     A haragos egek ismét kiderűlnek.
A mosdott nap egy fél felhőre könyököl,
     A megszűrt áerben vídámon tűndököl.
Büszkén mutogatja a szagos rétekben
     Apró képecskéit a kristály cseppekben.
A megéledt barmok s vadak ugrándoznak,
     A víg madarakkal a mezők hangoznak. -
Egy Ily hűs essőért mennyit sohajtozott,
     Akit az izzadság és por besározott.
Aki lankadt karral vonta már kaszáját,
     Be édes örömmel kezdi most munkáját.

Csokonai Vitéz Mihály - A viola; - Az esztendő négy szakasza

Csokonai Vitéz Mihály

A viola

Illatoztasd kebledet,
  Édes violám!
Mellybe hév szerelmedet
  Gyakran kóstolám. -
Míg csókjaid harmatja
Mézét reám csorgatja:
  Lelkem addig lételét

meg nem únhatja.

*

Az esztendő négy szakassza

TAVASZ virít, s száz rózsa nő
  Orcádnak Édenében,
  S szemed kerűletében
  Május mosolygó napja jő.

NYÁR van nekem, s halálra fő
  Szívem tüzes hevében,
  Mert Ámor ég egében,
  S caniculát tett benne ő.

ŐSZ űl setét orcámba, és
  Sok búja fellegével
  Özönnyi könnyzáporral és.

TÉL szállt fagyos jegével
  Szívedbe, s abba semmi rés
  Nem ég Ámor tüzével.

Csokonai Vitéz Mihály - A pillantó szemek

Csokonai Vitéz Mihály

A pillantó szemek

Ne kínozz, LILLA! újabb ostromokkal;
Ne hányd olly hasgató pillantatokkal
  Felém villám szemed.
Az verte szívemet halálos sebbe;
Ne szórj, ne szórj újabb dzsidákat ebbe,
  Kíméld meg éltemet.

Nem látod-é? nem-é? miként zsibongnak
Az Ámorok, miként rajmódra dongnak
  Kökény szemedkörűl?
Ki kis nyilát belőle rám ereszti,
Ki ellobbantt szövétnekét gerjeszti,
  Ki vesztemenn örűl.

Pillantatod szárnyára egy felűle,
Szívem titkos várába bérepűle
  És ott helyet fogott.
Zászlót ütött reményem fő tornyába;
Mindent letiprott már parányi lába
  Halld csak mint tombol ott.

Csokonai Vitéz Mihály - A mező

Csokonai Vitéz Mihály

A mező

Ez áldott környéknek termékeny kebele
  Hány javával van a természetnek tele.
Sőt, ami egy kedves tárgya a nézőnek,
  Hány ékességei vagynak e mezőnek.
E gyönggyel kirakott mezőn estve, reggel
  A madárkák zengő koncertje seregel,
E pázsitot, melly zőld köntösét őltözi,
  Egy folyóvíz nyájas habjával öntözi.
Amott egy lejtős hegy, valamint a deli
  Cédrus, magoss fejét az égig emeli.
Ebben van az arany, a fösvény bálványa,
  Mellyet a természet mély tömlöcbe hánya.
Másutt, a forrásnál, egy mohos kőszálnak
  Töviben a játszó báránykák ugrálnak.
A juhász köztök áll s hangos furulyáját
  Elővévén, fújja keserves nótáját.
Itt van a szántó is s mély barázdát forgat,
  Amellynek hantjára örömkönnyet csorgat.
E gyors szántóvető főldének mellette
  Egy gazda virágzó kertjét építette,
Mellyben minden táblát a kertésznek keze
  Zőld bársony hantokkal körűl megprémeze.
Hol a laurusok, a hérósi főnek
  Ékes címerei, mosolyogva nőnek.
Északról sok renddel merész cserfák állnak
  S a gyakran kiütő szél ellen strázsálnak.
És ha észak mérges szelei omolnak,
  Ellenek kiállván, tüzesenn harcolnak.
Valóban egy titkos, de hatalmas kéznek
  Remek munkáira itt szemeim néznek.

Csokonai Vitéz Mihály - A békétlenkedő IV. Tél

Csokonai Vitéz Mihály

A békétlenkedő  IV.

Tél

No eljöttél valahára,
Gyászos tél, a főld nyakára,
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
Már az inséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb,
Életünkből majd fél rész
A te napjaidba vész.
Elrablod a kikeletnek
Tején hízott természetnek
Gyönyörűségit magad;
Mindent, amit a termékeny
Nyár s ősz adott a vidéken,
Fagyod tőlünk elragad.
Csak számodra munkálódunk,
Érted élünk és aggódunk,
S midőn mindent elragadsz,
Magad csak kedvet sem adsz.
Tömlöccé teszed szobánkat,
Kertünket és gyümőlcsfánkat
Zúzzal virágoztatod.
És azalatt nagy lármával
Kimormolsz szélhahotával
S jégfogad vicsorgatod.
Ne dúld fel minden kedvünket,
Enyhítsd megúnt életünket,
Bocsásd hozzánk a tavaszt,
Szívszakadva várjuk azt.

Csokonai Vitéz Mihály - A rövid nap s hosszú éj

Csokonai Vitéz Mihály

A rövid nap s hosszú éj 

A nap megint leszálla,
Elvégezé futását;
Sátort az éj csinála,
Fonván setét lakását.

Így múlik életünk el,
Mely most ragyog körűlünk,
És végre mindenünkkel
Gyász éjszakába dűlünk.

Az éj komor homálya
Ismét ki tud derűlni,
Mihelyt az ég királya
Keletre fog kerűlni.

De óh, ha a mi fényünk
Már egyszer éjjelen jár,
Nincsen tovább reményünk
Felvirradás felől már.

Míg hát az ég kinyitja
Örömre hajnalunkat,
S az éj be nem borítja
Örökre víg napunkat:

Éljünk, barátim, e szép
Kies világ ölébe,
Mert majd az éjjel itt lép
S borít setét ködébe.

Csokonai Vitéz Mihály - Az ősz

Csokonai Vitéz Mihály

Az ősz

Ősszel minden plánták, a víg kikeletnek
     Díszei, sárgúlva porba temettetnek.
A madarak, melyek a bársony reggelnek
     Új óráin ékes hangon énekelnek,
Már régen véletlen egy seregbe gyűltek
     S csattogó szárnyakkal tőlünk elrepűltek.
Mások, melyeket a fészekbe raktanak,
     Elaltató, meleg kebelébe vannak,
Hol a természetnek gondviselő atyja
     Azokat az álom mákjával nyugtatja.
Az erdők bársonyi már, a zőld levelek
     Lehullván, a szelek játszadoznak velek.
A mezőnek minden lakóját kész honja
     Készen várja, s oda tagjait bévonja.

Csokonai Vitéz Mihály - Az esküvés

Csokonai Vitéz Mihály

Az esküvés

Esküszöm, szép Lilla! hidd el,

Hogy mióta kellemiddel

Megkötöztél engemet:

Már azóta semmi szűznek,

Semmi Nyilnak, semmi Tűznek

Nem nyitom meg szívemet.

Esküszöm; s e szent Hitemnek,

Mellyet adtam édesemnek,

Pontjait meg nem csalom.

Kérlek is reménykedéssel,

Hogy viszonti esküvéssel

Kösd le szíved, angyalom!

Esküszöm hószín kezedre,

Rózsa-szádra, tűz-szemedre,

Hogy te léssz csak kedvesem.

Esküszöm, hogy míg csak élek,

Más Szerelmet nem cserélek;

Vagy Lilim, vagy – senki sem.

Csokonai Vitéz Mihály - Az elragadtatott értékenységek

Csokonai Vitéz Mihály

Az elragadtatott érzékenységek

Laura! kellemességidnek
És mosolygó szépségidnek
  Fűszerszámos balzsama
Érzésimet megszédíté,
Megbájolá, részegíté,
  S egy perre borsolta ma.

Köztök nagy perlés lázzadott,
Mellyet az abból támadott
  Szent dicsőség okoza,
Hogy mellyik az, ki tégedet
Megérezvén, felébredett
  S nékik ennyi jót hoza.

Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e dicsőséggel
  Bírjon a többek felett.
Illyformán szóltak egymásnak,
Míg e heves cívódásnak
  Lelkem által vége lett.

Csokonai Vitéz Mihály - A reggelről

Csokonai Vitéz Mihály

A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak
  Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
  Felébredésére a piros hajnalnak,
Melly már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
  Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
  S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
  Az estve még félig bimbó virágokat,
Amellyek kitárván szagos kebeleket,
  Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Mellyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
  A kies völgyeket benyargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
  És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amellynek pirosló rózsából rakatott
  Óltárára hint le a hajnal harmatot,
Mellyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
  Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Mellynek az ambránál éltetőbb illatja
  Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
  S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
  S rá tisztelő fővel a füvek hajlognak.