Nagy Horváth Ilona - Vers ... nyomomban ...

Nagy Horváth Ilona

Vers …

 nyomomban …

Nyomomban
félhangok disszonáns muzsikája,
vállamba vág, nehéz a málha,
ledobva szétgurul
megannyi elhasznált
gondolat.
Nem könnyül,
felkapkodva őket
Isten sietve írja tovább a sorsomat.
Sapkát húz, nevetve int és elhagy minden
este,
reggel is csak hiszem, hogy visszatér,
nem történek,
nem vagyok,
a sarkon túl már nem is élek,
azt hiszem,
később illatom, nevem se volt.
Én minden szót felmarkoltam,
azt gondolva,
ha hallanak, majd jó leszek.
De talán csak képzelem magam,
talán csak úgy vagyok, mint az ágy alá bújt
félelmes neszek elalvás előtt,
s egyszer, ha mégis felnövök, lenni fogok,
és nem bánt senki,
akkor sem, ha látszom,
és nem firkál össze
felejtéssel,
ha én magamban épp bátor vagyok,
és létezőset játszanék,
hogy ne legyek mindig
olyan szomorú
mint a ház előtti pad.
Télen.