Szilágyi Ferenc - Emlékek hava; - Karácsony

Szilágyi ferenc /Hubart/

Emlékek hava

Hallgatom most, hogy mit mesél a tél
Akácok csupasz ágai alatt.
Ott ólálkodik a szemtelen szél,
S arcomba vágja a hideg havat.
Emlékeim a régmúltba visznek
Ó, az önfeledt, boldog hócsaták!
A Jézuska váró meghitt esték,
Csillogó díszes karácsonyfaág!
Nagy olvasások a kályha mellett -
Várt a tenger, a pálmafaliget.
S bosszantott, ha már aludni kellett,
Elvarázsolt a lakatlan sziget.
S bár nem voltunk soha gazdagok,
Ilyenkor bőséggel állt az asztal;
Templomba hívtak az angyalok,
S megtértünk onnan szép malaszttal.
Arcunk kipirulva, szívünk kitárva
Mint az örökölt nehéz Biblia
De nem értettük, miért volt várva
A megváltó, az Istennek fia.
Jó anyám kezében párolgott az étel,
S a fogságáról mesélt az apám;
Nem merült fel soha sem a kétely,
Hogy átélte e mindet igazán.
Örömmel, s békével volt tele a házunk,
Kicsi hajlék, két szoba, konyha csak -
Együtt volt még az egész családunk,
Nem leszek én tán soha boldogabb.
Hallgatom most, hogy mit mesél a tél
Akácok csupasz ágai alatt.
Ott ólálkodik a szemtelen szél
S arcomba vágja a hideg havat.

*

Karácsony
https://www.youtube.com/watch?v=yXQViqx6GMY&list=RDQMKZ1mqU4aEHE&start_radio=1

A
reménység
gyertyalángja
lobban,
békességes
esti
otthonokban.

A szeretet tünde
fényeit meggyújtja,
felbuzog lelkünkben
hálaadás kútja.
Fehér angyalszárnyak
suhognak titokban,
csengők táncot járnak
fagyott ablakokban.
Örömtüzek gyúlnak
énekből, imából,
selymes pelyhek hullnak
égi nagy dunnából.

Szilágyi Ferenc - Szín-fónia

Szilágyi Ferenc

Szín-fónia

Oktondi október,
ne fess színes eget,
skarlát és cinóber
színű bősz felleget!

Kérlek, ne pazarold
festéked hiába,
amit az este old
szomorú-lilába!

Majd, ha felkel a nap,
s a harmatos reggel
frissült erőre kap
az őszi meleggel,

akkor vedd majd kézbe
pingáló palettád,
és fesd bronzba, rézbe,
amit a szemed lát!

Visszafogott pasztell,
szépia vagy umbra,
laza lazúr, az kell,
az illik a lombra.

A parton nézz széjjel
a juharfák alatt,
tobzódjon a fénnyel
millió árnyalat!

Aztán hunyd be szemed,
s figyeld csak a neszét,
mit mond az üzenet,
a halk levélbeszéd!

Szilágyi Ferenc - Önmagad keresve

Szilágyi Ferenc

Önmagad keresve

(Sorsszonett)

Mit ér az ember, ha útja véges?
És mit keres, ha előre néz?
Legyen bár mindvégig tisztességes,
feltartja egyszer egy égi kéz.

Csak addig juthatsz el. Nem visz lábad
messzebb tájakra, ha nincs tovább.
Fogad is kihull, az arcod sápad,
a vidék is egyre mostohább.

Állj meg hát vándor, míg szíved dobban,
pillants most vissza, hogy merre vitt
hetyke vágyad süppedő homokban.

Terhed alatt a Föld is roppan,
hiába jártad omló ormait.
Önmagad keresd a romokban!

Szilágyi Ferenc /Hubart/ - Csillagkoszorú

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Csillagkoszorú

A csillagos telihold,
Szebbre nem sarkalhat,
Mint útjára engedni,
Ihletét a dalnak.

Ciripelnek a tücskök,
Éjben ring a nyárfa
Tincseidbe fonjon fényt,
Kóbor holdsugárka.

Hársillatú éjszakán
Elkerül az álom,
Tüzet gyújtott Szent Iván,
Mulatozni vágyom.

Szerelmesen sóhajtoz
Szélhárfán a hajnal,
Bódít csillagkoszorú
Fényébe szőtt dallal.

Kottaként fent a Tejút
Tündököl az égen,
Bíbor párnák hasadnak
Ébresztő zenében.

Néhány lélek összeér,
Vers a villanása:
Égő égi korona
Röpke földi mása.

Ez a vers hármas koprodukció

Szilágyi Ferenc - Hogyha majd végleg

Szilágyi Ferenc

Hogyha majd végleg

 https://www.youtube.com/watch?v=hEEiwuFRm8I

Ha egyszer majd végleg elmegyek,
szemhéjad szárnyain könny rezeg.
Nem hozhat vissza már semmi se,
pogány hit, mágia, szentmise.

Hazug szó a vigasz, áltatás,
és társnak hiába várna más,
hisz úgysem kísérhet már oda,
ahol csak kettőnket várt csoda!

Ki fogja kezedet, válladat,
ha sodor a szennyes áradat,
avagy a süvítő vég szele
egykori glóriád tépve le?!

A napot ki kelti fel neked,
harmattal gyöngyözve kertedet?
És szavak nélkül is, hogyha kell,
szívtitkát ugyan ki mondja el?

Szilágyi Ferenc - Emlékek húrján

Szilágyi Ferenc

Emlékek húrján

 https://www.youtube.com/watch?v=oWmuzvY8sVM

Magamba szállok itt, a méla éjeken,
s a régi napjaink idézi énekem.
Sután feléd hajolva szádhoz értem én,
pironkodott a hold a kerti fák hegyén.

Sarokba dobtuk ott a zord tilalmakat,
s a régi vágy nyomán ma újra dal fakad.
Szememre pára száll, homály a foncsorán,
lehangolódva sír az ócska zongorám.

Dalomban újra él a régi lány, a múlt,
szobámba tör, mi füstbe ment, mi porba hullt.
Hiába képzelem, ha szája nem becéz,
a számra nem tapad; se csók, se kézbe kéz...

A hold ma bujdokol, talán elő se jő,
kihunyt a gyertyaláng, a vágy, az ébredő.
Nyeregbe száll a perc az ében éj lován,
s a titka holt tavába fúl a kisszobám.

Szilágyi Ferenc - Ha kincset őriz

Szilágyi Ferenc

Ha kincset őriz

Rád néztem, s nem voltam kimért,
de míg a szemsugár kitért,
te visszanéztél kedvesen.
Én azt a percet elteszem
örökbe, nem tudom, miért.

Ártatlan flört volt, széptevés,
amit kínált a létezés,
elégtelen hogy mennybe juss,
de rád se ránt a Cerberus...
Hiába, bűnnek oly kevés!

Ha kincset őriz szívszobád,
a sorsod nem lesz mostohább,
se boldogabb, mint tervezed,
utad majd úgyis elvezet
a holnapig, s tán még tovább.

Szilágyi Ferenc - Romantika

Szilágyi Ferenc

Romantika

Lekéstük ó, a buszt egy este, régen.
Gyalog tovább! A földes út kihalt...
Tücsök zenélt a fűben őszi dalt,
és leskelődve járt a hold az égen.

Csupán egy esti séta lett az ára,
a buszdolog továbbra nem gyötört,
reméltem, összejön ma tán a flört,
ha kapható a lány romantikára!

A partra ülve összeforrt a szánk,
kezem beszélt, a teste volt a téma.
Ajánlva Ég kegyébe, szórta ránk
kamilla, s menta illatát a széna.
Eszembe jut ma is szerelme néha,
örök pecsétet égetett a láng.

Szilágyi Ferenc - Mint a tűz

Szilágyi Ferenc

Mint a tűz

Süt a nap, de még csak hiteget,
mosolya negédes, fals vigyor,
meguntam e cudar hideget,
mikor jössz, Kikelet, mondd, mikor?

Fúj a szél, teljesen áthatott,
zsebembe nőtt mind a két kezem,
sajnálnak a parti fák amott,
hogy magam ellen így vétkezem.

Engedj be, nyisd ki a kapudat,
a fülem lefagyott, szenvedek,
mint a láz, úgy átjárt a huzat
testemen, s a lelkem benn remeg.

Elibéd szaladna a vágyam,
s ne hidd, hogy egy csókkal beérem,
mint a tűz, úgy ölelj át lágyan,
ne fogjon vissza a szemérem!

Szilágyi Ferenc - Téli anziksz

Szilágyi Ferenc

Téli anziksz

Befagyott az ér, az árok,
Térdig puha hóban járok.
A táj nászágyán szendereg,
Ébreszti egy varjú sereg.

Rókanyom aszott alomban,
Fának száraz ága roppan.
Szél zilálja kócos tincsét,
Szerteszórva gyémántkincsét.

Szikrázik a bogáncsbokor:
Ékes menyasszonyi csokor.
Zúzmarával kicsipkézve
Illik finom szűzi kézbe.

Vidám, tarka stigliccsapat
Veri fel a porzó havat.
Míg a madársereg mulat,
Éhe hoz elő egy nyulat.

Lomha árnyék lesből surran,
Vadászpuska nagyot durran.
Megugrik a tapsifüles,
Elnyeli a parti füzes.

Szilágyi Ferenc - Ünnepváró; - Téli etűd

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Ünnepváró

Az ég tágas országútján
Göncölszekér andalog.
Finomlisztet égi rostán
Szitálnak az angyalok.
Érmelléki dombok mögül
Kötényt ölt a kukta szél,
A Tejúton vajat köpül,
Bodros felhőtészta kél.
A búbos Hold-kemencében
Parázs éled, tűz ropog,
Mosolyognak már az égen
Mézeskalács-csillagok.

*

Téli etűd 

 
Jó tél,
Ó, milyen prűd,
Milyen hideg
Három betűd!
Tiszta ideg.
Hó, szél.
Bennem zizeg
Ez a rideg
Téli etűd.
Havas torony,
Orgonasíp,
Jégcsap-szurony.
Belém hasít
a fájdalom.
Hótakaró
Az oltalom,
Jót akaró.
Sebet hűsít,
Lelket frissít.
Elfed minden
Betonsziklát,
Város piszkát.

Szilágyi Ferenc - Lámpafényben

Szilágyi Ferenc

Lámpafényben

A világ lassan elborul,
s a dolgos napból este lesz,
a holdnak kolduspénze hull,
ködkönnyet cseppent az eresz.

Szobád homálya most olyan,
akár a hályog vak szemén.
Éled a csend, ha kócosan
lángra lobban a sárga fény.

Kis asztalodra rávetül
a lámpaernyő, nagy kalap.
kezedben lágyan, mint a tüll,
libben a fehér irkalap.

A gondolat már rajta fut,
barázdát mélyen szánt a toll,
vágyakat vet, és dönt tabut,
új pirkadatba áthatol.

Szilágyi Ferenc - Fátum; - Végzet

Szilágyi Ferenc

Fátum

Fénysugárka után rámzuhan az éj:
Tétova béke, vagy
Perzselő szenvedély.
Önnön lágeremben
Tán szabadon járok,
Mint a rozsdás vekker,
Olykor meg-megállok.
Járatnának velem
Vidám medvetáncot,
Bocskorból kinőttem,
Nem bírom a láncot.
Hordom hősiesen
Inamban az ólmot,
Az égre tekintve
Irigylem a sólymot.
Szabad szelek szárnyán
Én is messze szállnék...
Tünde fény csalogat,
De riaszt az árnyék.

*

Végzet

temetnéd a múltat
a rég elavultat
ám de minden éjjel
örök szenvedélyjel
sebeid feltépve
menekülsz elébe
mit gondolsz felőle
elfuthatsz előle
lélek látlelete
fehéren fekete
feketén a fehér
végzeted utolér

Szilágyi Ferenc - Merre jársz?

Szilágyi Ferenc

Merre jársz?

Merre jár vajon a kedvesem?
Elveszett, vagy kerül engemet?
Gondoltam, titokban meglesem.
Fél napja nem láttam – hol lehet?

Köröttem minden tárgy útba’ van,
csak csetlek és botlok én sután;
zaklatott vagyok, oly nyugtalan,
így telik egy egész délután.

Hiánya szívemben itt sajog,
már apró árnyakra rettenek,
neszek is bántanak, kis zajok,
türelmem a sátán vette meg.

A vágyam estére fényt talál,
megmenti tétova lelkemet;
szerelmem, mint kegyes, szép halál,
gyönyörű testébe eltemet.

Történjen bármi, és bármikor,
e forgó világi színpadon,
nincsen oly erő, mely eltipor,
míg egymást szeretjük ily nagyon!

Szilágyi Ferenc - Állomások

Szilágyi Ferenc

Állomások

A szép menyasszony unja már a fátylat,
feladni kész a szűzi lét havát,
alóla szíve dobbanása áthat,
szelíd szemén a nászi láng csap át.

Tavaszra tarka öltözékre vágyik
szerezve lenge, báli zöld ruhát,
redős uszályt egész a láthatárig,
bejárni véle vágya zegzugát.

Amíg az őszbe hull a bús enyészet,
hajába fest a sárga hervadás,
de még csöpögtet ajkainkra mézet.

S ha csíp a fagy, akár ezer darázs,
befed puhán a hófehér igézet,
enyhet talál a hamvadó parázs.

Szilágyi Ferenc - Emlékek ösvényén

Szilágyi Ferenc

Emlékek ösvényén 

Vén akácos mélyén körbejár a csend,
Galagonya ágon elbabrál a szél.
Tompa zizzenéssel hullik a levél,
Fatuskóra ülve múltam elmereng.

Tán ezer éve éppen erre jártunk
- A mogyoróbokor árnyas terebély -;
Eltévedve egyszer ránk zuhant az éj,
Beteljesítve akkor minden álmunk.

Kiborulva áll most a kocsányos tölgy;
Szépasszonnyá érett azóta a hölgy.
Ismerős nyomokra már nem számítok.

Nosztalgiázva régi álmok titkán,
Zsebemben nyílik most faragó bicskám,
Emlékedre szép faszobrot állítok.

Szilágyi Ferenc - Invokáció

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Invokáció

Odakinn aranylik a nyár,
idebenn rostokolni kár.
Csak úgy, heccből világgá megyek,
hívnak az erdők, a hegyek.
Ezüst hó vár az ormokon,
Múzsám,

ott csókolj homlokon!

Színes káprázat: tarka rét,
pipacs tüze ég, s margarét’.
A patak is kacagva szalad,
s szabad vagyok, akár a vad!
Hűs szél játszik a lombokon,
Múzsám,

ott csókolj homlokon!

Ha lágyan két szemembe néz,
ajkáról csorduljon a méz -
toplessben napozik a széplány,
s kihalt a tóparti sétány!
Játszanék rózsás dombokon,
Múzsám,

ott csókolj homlokon!

Szilágyi Ferenc /Hubart/ - Kezek játéka

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Kezek játéka

Te akartad? Vagy tán a véletlen,
hogy titkon a kezedhez érhettem?
Talán a sors játszott csupán
merészen, kedvesen, sután.
Fel sem mérve, hogy vétkezem,
önálló életre kélt kezem.
Nem érdekelve, hogy látja más,
hogy egyszeri, vagy lesz majd folytatás,
hogy amit tesz most, tán tilos,
és leírva pirul a papiros.
Mert olyan volt tenyérben a tenyér,
mint éhes rabnak a falat kenyér.
Mohó szájként a kis kezed,
érintésemre éhezett.
Gyöngéden nyílt fogásra kacsód,
mint lágyan omlik a puha csók.
Bütykös, kemény férfiujjam
azt várta csak, hogy belefúrjam,
és ott, izgalmas forró nászba
fonódtak ujjaink egymásba.
Majd újra nyíltak, és újra zártak,
újfent ujjongva a vártnak,
mint két őrülten epedő,
világ-szétválasztotta szerető,
ki végre egymásra talál,
mielőtt lesújt a halál
kegyetlen, durva, csontos ökle,
s bilincsbe ver majd mindörökre.

Szilágyi Ferenc - Tavaszi zsongás

Szilágyi Ferenc /Hubart/
Tavaszi zsongás

A nagy berek fél fele nád,
nádsípon szól a szerenád.
Három füstös rigó fújja,
peng a cinke sarkantyúja.

Harminc nap és harminc éjjel
a böjti szél hordja széjjel.
Csér csőrétől zeng a halom,
lesz itt vidám lakodalom!

Varjú vág egy avas diót,
érti a csíz a csíziót.
Meglesi a fülemüle,
hogy a neje fészkén ül-e.

Unokámnak mesét mondok,
miért undok a vakondok;
s alagsori vakondlakon
nem lát ki a vakablakon.

Egy eb épp ott kapar lyukat,
fogatlan már, de még ugat.
Bárányfelhőt néz az égen,
juhász mellett szolgált régen.

Kandúr oson lassú testtel,
egerészni este restell.
Majd hirtelen fára mászik,
edzést tart a macskanászig

Szilágyi Ferenc - Állomások

Szilágyi ferenc

Állomások

A szép menyasszony unja már a fátylat,
feladni kész a szűzi lét havát,
alóla szíve dobbanása áthat,
szelíd szemén a nászi láng csap át.
Tavaszra tarka öltözékre vágyik
szerezve lenge, báli zöld ruhát,
redős uszályt egész a láthatárig,
bejárni véle vágya zegzugát.
Amíg az őszbe hull a bús enyészet,
hajába fest a sárga hervadás,
de még csöpögtet ajkainkra mézet.
S ha csíp a fagy, akár ezer darázs,
befed puhán a hófehér igézet,
enyhet talál a hamvadó parázs.