Nagy István Attila - Álom között

Nagy István Attila

Álom között

Felviszlek a hegyre, hajad
meglobogtatja pimasz
mosollyal a szél, és hosszan
sírsz majd, nem tudod miért,
csak úgy fáj valami, tegnap
még illatos volt a fű, ma állig
gondban.
Megsimogatom az arcodat,
s kezeim görcsökké válnak,
körmeim tövisekké, aztán
elered az eső, süvít a szél,
s egy dallamot dúdolok,
a völgy hahózva felel szavamra.
Hallgatom az erdőt, mosolyod
csupasz cinkéket melegít,
behunyom a szemem, forrás
lép ki az éjből, vállamra borulsz
és kacagsz, nevetésed harmat
a fák levelein, súlytalan.
Állok a sziklán, villan a hold
ezüst szomorúság válladon hajad,
zokogásod virágok hallgatják,
és alakod szemembe zárva elzuhan,
hiába kiáltok utánad.

Nagy István Attila - Ködös reggel

Nagy István Attila

Ködös reggel

  https://www.youtube.com/watch?v=gMEko2tqMcA

Lassan ébred bennem a reggel:
álmos köd nyújtózik a tájon,
de amint az első napsugár áttör
a bánat sűrű szövedékén
végképp megérkezem.
Itt vagyok, tekintetedet kutatom,
arcodon utolsó pillantásom nyomát,
ujjaim óvó mozdulatait,
a bizonyosság puha csöndjét.
S ahogy rám nézel,
kalapálni kezd a szívem,
érintésedre vágyom:
maradj velem örökre,
amíg a köd végképp
maga alá nem temet.

Nagy István Attila - Nyitott és behunyt szemmel

Nagy István Attila

Nyitott és behunyt szemmel

Nyitott szemmel indul felfedező útra a vágy,
ujjak ágbogán megpihen, töpreng erőt gyűjtve,
de a nyak meredélyén kapaszkodik lázasan,
megbújik játékra várva a fülcimpák mögött,
forró levegőt dúdol a komoly frizurába.
A dombokon már izgatottabban ver a szíve,
szomjat olt, mielőtt a sötétben elmerülne,
ujjong, táncol a hason, a csípők kerületén,
sietősen kúszik a bokáktól a combokon,
mint aki halálát keresi, a boldog véget.
Remegő teste, a hogy megérkezik:
behunyt szemmel indul felfedező útra a vágy,
amit eddig látott, jaj, kavargó látomás lett,
és csak érzi már, hogy egyetlen lüktetés
ez a létezés előtti rendosztó zűrzavar.
Felsír a vágy, idegek cibálják, tépik egymást,
a két ember némán egyszerre alámerülne,
lebegne, sodródna, mint a remény a tengeren,
vagy kiszakadna, elnyúlna a halál öblében,
mit a riadó szív olykor magának festeget.
Ó, a felfedezés öröme! Öröm az ember,
nem nyílik lelke csupán a büszke fájdalomra,
a másikban ébred szerethető önmagára,
amikor teste elpihen és lát, és újra lát.

Nagy István Attila - Éjszaka

Nagy István Attila

Éjszaka

 https://www.youtube.com/watch?v=lMe0U7_1FPs

Hallgatom az éjszakát, csillagok fénye zuhog,
levelek mozdulnak a vállam fölött,
megáll a szél is a fordulónál,
várakozik, aztán elindul újra.
Nyugtalan lélekkel figyelem a csöndet,
kiüresedett a vidék, mint bennem a láz,
elnémult a szó, viharvert legény a szépség.
Mire várok ebben az elgyávult éjszakában,
a szó lyukadozott sátora alatt?
Nem ment meg a csillagok fénye,
a mozduló levelek a vállam fölött
csak a könnyű szélre vigyáznak.

Nagy István Attila - Könnyek nélkül

Nagy István Attila

Könnyek nélkül 

 https://www.youtube.com/watch?v=OOdd9dqFixQ

Hány éve már, hogy melléd sodort
a bennem dúló nyugtalanság?
Azóta kortyolgatja vérem az idő,
menekülök, mintha lehetne elfutni
önmagunk elől.
Hová is, merre?
A születés előtti csend messze van,
s legalább ilyen reménytelen.
Hányszor nem mondtam, hogy szeretlek,
pedig a mozdulataim ezt suttogták,
ezt üzente a tekintetem,
ezt fecsegte a hallgatásom.
Lázálmaimba nem jöttél,
s most már nem is hívlak,
amikor télbe csikordul a vágy,
és súlyos szavakat kiabálnak
a jegenyékre szálló madarak.
Csak legyen erőm a végső pillanatra,
megállni könnyek nélkül,
ahogy búcsút intenek
az állomásról elinduló
személyvonatnak.

Nagy István Attila - Szegényen

Nagy István Attila

Szegényen

Három nap nélküled,
kitépett sziromlevelek
a feltámadt szélben.
Ideges rohanás,
és szavak után kutatás
az új végtelenben.
Három nap rettenet,
hová bújtál, te, képzelet
lázam börtönében?
Magamba fordulok,
talán lesz elegendő ok
látni téged fényben.
Vagy, ha már nem látszik,
ami szívedig parázslik,
meghalok szegényen.

Nagy István Attila - Átölelnek a csillagok

Nagy István Attila

Átölelnek a csillagok

Egyszer levetsz magadról, mint egy inget,
kihajolsz az ablakon, szárítod a könnyet,
elnézel az utca magasában a fák fölött,
nem érzed még csak az alázó áldozatot.

Lemosod arcodról az arcomat,
ujjaim nyomát lassan elsimítod,
melleid nem ragyognak fel többé,
nem szorít magához a csodálat,

mert itt a csoda, a szóban felparázsló,
az éjszakádat felborító,
kidübögi benned a csöndet,
a szerelmes hiszekegyet,
hiszek az egyetlen folytatásban,
a megszülető kettős magányban,
hiszek az egyetlen menedékben,
a körülfolyó reggeli fényben,
hiszek az illatodban,
félve mozduló mámorodban,
a hajadban, ha felragyog:
átölelnek a csillagok.

Nagy István Attila - Az álom váge

Nagy István Attila

Az álom vége

Egy nyugtalan éjszaka kivirágzott
bennem az álom.
Forgolódtam, kerestem nyugtatókat,
de nem jött a vágyott pillanat.
Aztán, mint aki szakadékba zuhan,
s elveszti a tegnapot meg a mát,
mert nincsen reménye, de szava se,
vágytalan és lélegzettelen,
csak zuhan összezárult szárnyakkal,
vissza az időbe,
ahonnan csak egyszer indul el az ember,
úgy szűnt meg a világ s benne én.
Nem volt más, csak látomás,
fénylő zene, puha tekintet,
szavak zenéje, pillantások igézete.
Elvitt magával az álom,
ahol nincsenek ráncba futó gondok,
se félelem, se remény,
mert minden a beteljesülés
bódító szépségében ringatózik.
Szerettem volna magamnak,
de nem lehetett,
mert az életem nem volt méltó
a múlékony időhöz.
S egy reggelre
elmaszatolódott az arca -
megölte magát az álom.

Nagy István Attila - Hajnalban

Nagy István Attila

Hajnalban

Térdre hullottam,
s mint akit megvertek,
nem remélve semmit se már,
csak még egyszer beszívni
a közeledő hajnal illatát,
úgy vártam a csendben.
Jött is lassan lopózva,
felkúszott a hátamon,
befúrta magát a hajamba.
Megadtam magam a sorsnak,
de az utolsó pillanatban
tekintetem beléd ütközött.

Nagy István Attila - Estéli hallgatás

Nagy István Attila

Estéli hallgatás

https://www.youtube.com/watch?v=CUd4jLWQa3U

Csak szótlan vallomás kellene,
a térdhez törleszkedő ragyogás,
hallgatni, ahogy a nyírfákról
csöndesen zuhog a fény.
Megfejteni a tünedező neszeket,
a szembehunyás gyöngéd varázslatát,
amikor útjára indul a képzelet,
s szárnya nő a puha suttogásnak.
Csak szótlan vallomás kellene,
minden szemben elfér a világ,
amely vásárra viszi a szavakat,
hazug portékát csinál a beszédből.
Maradna az estéli hallgatás,
a hajnalok tiszta zenéje,
a felébredés boldog szájíze,
hogy itt van ez a nap is,
kitárja röptető szárnyait,
csak maradj csendben:
a pillantás a szívedig ér.

Nagy István Attila - Csend zokog

Nagy István Attila

Csend zokog

hát itt vagyok fészket rak bennem
a keserűség fojtogatnám magam
de hasztalan nem az a baj hogy szomorú
vagyok hanem annak kell lennem
lakatlan pusztán repülnek az évek
nincs akibe beleütköznék elsiklanak
mellettem égre merednek ujjaim
hidegül a szívem bemocskolódtak
bennem a virágok mit érek én?

magamat olvasom naponta
ha meghallgat aki ráér kinevet
bolond viaskodó mit akarsz?
szeretni szeretni
s nem bolyongani minden éjszaka
hallgatni a csendet hogy zokog
fogd meg a kezem hideg nagyon
ezért vagyok itt állok hallgatag
a neon alatt csokrokat dobok az útra
s nem jön autó kihalt a város
bágyadtan lépdel az út előttem
aztán hát itt vagyok

Nagy István Attila - A vágy

Nagy István Attila

A vágy

A vágy nem ismeri az utakat,
sem a félelem útvesztőit,
csikorító télben virágzik,
rozsdamarta őszben tündököl.
A vágy nem ismeri a rácsokat,
a megbotló szív rohamait,
hínáros szavakat nem suttog,
nem hazudik vérbő dáliákat.
A vágy nem ismeri az álmokat,
a lélek feketülő éjszakáit,
látomások hálójában nem remeg
ablak négyszögében nem istenül.
A vágy nem ismeri az elmúlást,
krizantémok szirmain nem pihen,
él kortalanul homlokunk mögött:
lobogtatja a létezés szele.
A vágy csupán önmagát ismeri.

Nagy István Attila - Idegen égbolt

Nagy István Attila

Idegen égbolt

Idegen égbolt ejti le csillagait,
vállaimon egy más kultúra.
De ahogy előre futok az időben
egyre kevesebb lesz a szavam,
nem akarom már elmondani,
mit várok az ébredő naptól.
Annyira világosan látom már,
s tudom, hogy értelmetlen
minden kitűző szándék,
mert olyan messze vannak
az egykedvű csillagok,
hogy a távolságukat
csak megérteni lehet,
elfogadni nem.

Nagy István Attila - Jobb lenne

Nagy István Attila

Jobb lenne

egyszer elmaradnak a vágyak
s az ember úgy néz vissza
mint valami idegen tájra
amely vonzott valamikor
de már ellibbent a virágok illata
nem érezni a fűszálak susogását
nem vonulnak a lomha felhők
s a szivárványos égbolt
szétfoszlott a koraesti készülődésben
egyszer megbánja az ember
hogy megtanulta megszólítani
a fákat az ösvényt ami elvezetett
a kedves szívéhez
a komphoz a harangszóhoz
jobb lenne nyelv nélkül
mert akkor néma maradna
a mellkast feszítő fájdalom
s egy hétköznapi reggelen
nem történne semmi más:
az éjszaka lezárt szemhéjaim
mögött maradna

Nagy István Attila - Égi vadász

Nagy István Attila

Égi vadász

Elvegyülök,
mint egy vadnyom
az éjszakában,
nem talál rám
semmilyen vadász,
legfeljebb az égi
mezőkön kóborló,
de annak olyan
bánatos a szíve,
hogy nem foglalkozik
a földi világgal,
így aztán azt teszem,
ami éppen jólesik,
meghajtom a fejemet
minden vadvirágnak.

Nagy István Attila - Nyári éjjel

Nagy István Attila

Nyári éjjel

nyári éjjel
felragyogjon
nyári éjjel
harmatozzon
kedvem bokra
meg ne szúrjon
bú kutyája
ne harapjon
jaj szeressen
az az asszony
jaj gyűlöljön
az az asszony várakozó
el ne fusson
toll kezemből
ki ne hulljon
az ének is
mindig szóljon
öröm rózsa
ne száradjon
minden gondom
arcra bukjon

Nagy István Attila - Minden leszek

Nagy István Attila

Minden leszek

Elfelejtem magam,
láss olyannak, amilyennek szeretnél,
amilyennek a felfedező izgalom
sejtjeidbe égeti megtört alakomat.
Nem leszek más, csak az,
akinek megláttak szemeid,
s akinek a várakozás napjaiban
magadnak szeretnél.
Minden leszek, ha akarod,
csak nyugtasd rajtam szemed,
s érints meg minden pillanatban,
hogy megéljem a holnapot.

Nagy István Attila - Ne hidd el

Nagy István Attila

Ne hidd el

Ne hidd el nekem,
hogy nem illik a szó,
s a lélek nem muzsikál,
a sodródó csónakban
arcunkat a fűzfa nem simogatja.
Velünk él a vers,
igazsága a mi igazunk.
Ha az idő átrohan felettünk,
nem marad belőlünk semmi,
se szó, se látomás,
s az igazság visszfénye
feloldódik a közeledő
virradatban.

Nagy István Attila - Szomorú szemem

Nagy István Attila

Szomorú szemem

Szomorú szememben zöld a tenger,
s nagyon messziről jön a hívás,
csak suttogás, amire hozzám elér,
bőrömet borzolja a drága hang,
dobál a meg-megújuló kétségbeesés.
Milyen áramlatok indulnak odalent
a zöld hullámok bársonya nélkül,
ahol már nem simogatásra gondolunk,
hanem a félelem szorítja torkunkat?
Szomorú szememben zöld a tenger,
nem törik meg rajta a fénysugár,
elnyel mindent, a villámok ezüstjét,
a tornyosuló felhők falánk árnyékát,
a napot, amikor elfekszik a horizonton,
s a rémülettől felgyűrődik a homloka.

Nagy István Attila - Mutatók

Nagy István Attila

Mutatók

Most kellene, hogy beléd kapaszkodjak,
szemed, hangod, ölelésed igézetébe,
most, amikor reménytelenül
körbefutnak a mutatók.
Úszom a párnán, mentőöv nélkül,
s érzem, hogy elnyel az áradat.
Most kellene beléd kapaszkodni,
mert nincsen más, csak ami nem lehet,
ami még felébreszt reggelente.
Tudom, Te is itt vagy a közelemben,
s arra vágysz, hogy véget érjen a zivatar:
szivárványra szomjas a lelked.