József Attila - Az a szép, régi asszony

József Attila

Az a szép, régi asszony

 https://www.youtube.com/watch?v=zB98Az2yzd8

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integető fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

József Attila - Rossz volt, elszéledt szívemből

József Attila
Rossz volt, elszéledt szívemből

Az asztal alól fölnyúlnak emlékeim
A halottak is eszembe jutnak, pedig sohase gondolok rájuk
Kedvesemben a lányok, asszonyok összebúnak és dideregnek
Fuldokló kapkod valahol utánam
Tenyerembe dobom a fejem
Az a muzsika, a füveké, láttátok-e? szép volt
A föld meleg arcával simogatott, behunyt szemmel fekszem a szemében,
  vele látok, egy kisgyerek lehelete ringat

S akkor valaki elszéled szívemből, rossz ő nagyon
Tegnap délután könnyezett a föld
Mi lesz fölösleges virágaimmal?

József Attila - A szív s a szem

József Attila

A szív s a szem

A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?

Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.

A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,

De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.

József Attila - A bűn

József Attila

A bűn

https://www.youtube.com/watch?v=Lt6NeA6Wa2o

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
  de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
  mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
  De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
  Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
  e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
  bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
  az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
  meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
  kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
  egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
  hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
  majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
  ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
  ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
  ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
  s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
  és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
  s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
  ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
  ki él, segít nekem.

József Attila - Ringató; - Szaggattalak, kedvesem ...

József Attila

Ringató

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

*

Szaggattalak, kedvesem...

Szaggatlak, mint a fergeteg az erdőt,
Zúgj és nyögj. Vigyázz: ez küzdelem.
Bele ne törj, nehogy keserű könnyem
csorogjon majd a csonka gyökeren.

Fölszív a vágy, mint patakot a hőség.
Mind mélyebbről bugyog e szerelem.
El nem apad, nehogy keserű könnyed
gyüljön tengerré szilaj öleden.

József Attila - Zuzmara

József Attila

Zuzmara

Fürtöm szöllőkhöz volt hasonló
s most hüvelyében rohadt borsó.
Fekete szemei peregnek,
hulló könnyemmel keverednek.

Óh kínos, szögletes mulásom,
széltörte, fehér hajlongásom!
Koppanó hátam iramlása!
Csonka szerelmem forradása!

Óh égbolt csontos tisztasága -
éhen halottak fagyossága!
Hunyor nélküli nyugalommal!
Tettembe vetett bizalommal!

Gyémántos, hűs heringen élek,
bútoraim az égi fények,
körmeim egyre keményebbek,
de a rózsái fehérebbek.

https://www.youtube.com/watch?v=LEFpRohQL4k

József Attila - Fák

József Attila

Fák

 https://www.youtube.com/watch?v=UrlALZPdGGI

Puha szántások esővert, leves
  gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
  apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
  törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul
  s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
  mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
  zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
  az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
  még zörren, még sohajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák.
  S a tág ég tiszta, nagy -
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
  megvillantja a fagy.

József Attila - A női szív

József Attila

A női szív

https://www.youtube.com/watch?v=RETXTXqwLpo

A női szív tömeglakás -
Tömeglakás, mi lenne más.
Elfér benne a sok bolond,
Aki nőért könnyet is ont.

Emezt ide, amazt oda,
Kamráit cellákra osztja.
Ez kimaradt! - a patvarba,
Nosza gyorsan a pitvarba!

S nekem ó jaj szegény fejem!
Hol is lészen az én helyem?
Tele kamra, tele pince,
Számomra hely vajon nincs-e?

A hölgy felel s halkan nevet,
Halkan nevet s mond egy nevet.
- Kérem uram helyet akar?
Ad majd a lakáshivatal!

József Attila - Prologus

József Attila

Prologus

Arany kalásztól duzzadt rónaságon
- Úgy véltem - visz keresztül az utam
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon
S majd megpihenek egy kis faluban.

Hogy útra keltem pirkadott a hajnal,
Homály karolta félig át a tájt.
Az Ég szeméből hullt a könnyü halkkal
S fölöttem őszi varju-horda szállt.

Nincsen kalász a síró pusztaságon
S madár helyett a szárazlombú fákon
Sötét gond rakja barna fészkeit.

A földje is oly bús, szivós, makacs,
Virágszál rajta sehol nem virít,
Csak itt-ott egy-egy vérszinű pipacs.

József Attila - Szeretném, ha vadalmafa lennék

József Attila

Szeretném, ha vadalmafa lennék

https://www.youtube.com/watch?v=BIRh4bBnI6U

Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebélyes vadalmafa;
S hogy testemből jóllakhatna
Minden éhező kis gyermek
Árnyaimmal betakarva.

Szeretném, ha vadalmafa lennék
S minden egyes árva gyermek,
Ha keserű könnye pereg,
Felkeresné s könnyeivel
Öntözné meg a tövemet.

Szeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd egykor kiszárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felszárítná
Könnyeit a bús árváknak.

S ha csakugyan vadalmafa lennék,
Volna öröm a földön és
Sehol semmi bú, szenvedés
S a mosolygó fejeket nem
Bántaná az elköltözés.

József Attila - Nem, nem soha! ; - Bús magyar éneke

József Attila

Nem, nem, soha !

https://www.youtube.com/watch?v=845q9rxstQU

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha ! Oláhország éke !

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret !

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett !

Ha eljő az idő  –  a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő  –  a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő  –  erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk !

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk !  –  Az lesz a viadal !!  –

Szembeszállunk mi a poklok kapuival !

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk  –  hisz magyarok vagyunk !

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk !  vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen !

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha ! soha Árpád honát !

*

Bús magyar éneke https://www.youtube.com/watch?v=nzuw66IEum0

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

 
Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

 
Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

József Attila - Nem tud úgy szeretni; - Mama

József Attila

Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki

Mint az édesanyám tud engem szeretni.

Akármit kívántam megtette egy szóra,

Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,

Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.

El nem tűrte volna ő azt semmi áron,

Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,

Magát nem kímélte, csak értem aggódott.

Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében

Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,

Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.

Lássak a szemében boldog örömkönnyet,

Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

*

Mama

https://www.youtube.com/watch?v=fFwlAH_pvys

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

József Attila - Azt mondják; - Elégia; - Magány

Ma van József Attila születésnapja, 

ami egyben a költészet napja is.

Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell"

(József Attila: A Dunánál)

 *

 Azt mondják

https://www.youtube.com/watch?v=eIctR08E6yE

Mikor születtem, a kezemben kés volt -
azt mondják, ez költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt:
embernek születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.

Én nem emlékezem és nem felejtek.
Azt mondják, ez hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek, -
ha én nem, te megleled.

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.

1936. november-december

*

Elégia

 https://www.youtube.com/watch?v=ebnVEq9ZAoI

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.

Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.

Az egész emberi
világ itt készül. Itt minden csupa rom.
Ernyőt nyit a kemény kutyatej
az elhagyott gyárudvaron.
Töredezett, apró ablakok
fakó lépcsein szállnak a napok
alá, a nyirkos homályba.
Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?

Itt pihensz, itt, hol e falánk
erkölcsi rendet a sánta palánk
rikácsolva
őrzi, óvja.
Magadra ismersz? Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. Kínlódó gyepüket
sárba száradt üvegcserepek
nézik fénytelen, merev szemmel.
A buckákról néha gyüszünyi homok
pereg alá... s olykor átcikkan, donog,
egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
melyet az emberi hulladék,
meg a rongy,
rakottabb tájakról idevont.
A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít.

Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.

1933 tavasza

*

Magány

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes

bársony-penész pihézze melledet.

Nézz a magányba, melybe engem küldesz.

Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

Száraz homokként peregjen szét arcod,

a kedves. S ha cirógatnál nagyon,

mert öled helyén a tiszta űrt tartod:

dolgos ujjaid kösse le a gyom.

Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.

Meg se rebbennél, ha az emberek

némán körülkerülnének, hogy lássák:

ilyen gonosszá ki tett engemet.

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak

öröme az lesz, hogy körbe forog,

te meg rápislogsz, míg körülhasalnak

telibendőjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,

látom a szemem: rám nézel vele.

Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,

hogy azt hihetném, meghalok bele.

1936. nov.-dec.

József Attila - Csókolj, csókolj ...

József Attila

Csókolj, csókolj …

Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.

Már nem csókol! Nincs, nincs sehol
Én eljöttem, - ő - maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más visz néki szép virágot.

Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj' kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!

Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oly lassan halad a vonat,
Oly gyorsan tűnik le a nap!
Viszontlátom-e őt? Egek?!

Hála Isten! Honn vagyok már!
Szívem pattanásig feszül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Csönd fogad, az óra is áll
S szemembe egy porszem repül.

Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.

József Attila - Szelíd, búcsúzó asszony

József Attila

Szelíd, búcsúzó asszony

Pusztába viszi csókjait magával
Bölcs, bús fakír lett asszonydervised,
Hullámzó violamezőket lábal,
De virágot nem ad már senkinek.

Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.

De nyugodt vagyok, mint a végtelenség,
Vagy falevél a zúgó tengeren,
S az emberekhez mosolyogva mennék,
Hisz akkor se lesz senki sem velem.

A falak sírtak nagy szomorúságot,
Naptalan életemnek falai,
Nem én sírtam, mikor szivembe vágott,
Hogy búcsuzót kell immár mondani.

Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
Mely egekig száll és legyen örök,
Amíg szivemből máglyarózsák nyilnak
S feláldozott szerelmem füstölög.

József Attila - Karácsony

József Attila

Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

József Attila - Őszi alkonyat; - Az árnyékok ...

József Attila

Őszi alkonyat

Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának

Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.

Vállamra érzem szép, meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.

Hideg vonyít, agyonmart arcomat
Forró öledre mégse hajthatom.

Be messze vagy még! Bús az alkonyat,
Lágy hópihékbe hull a bánatom.

*

Az árnyékok …

 Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,

mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga

fojtja szoruló mellem.

Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.