Válóczy Szilvia - El kellett fogadni

Válóczy Szilvia

El kellett fogadni

 https://www.youtube.com/watch?v=qBQvRG2lXUk

Mindig el kellett fogadni azt,
amit az élet adott,
akkor is, amikor a szív
fájdalmában haldokolt.
Erővel kellett bírni a lélek
túlnövő terheit,
a „mi lett volna ha…”
eltékozolt tetteit.

Érezni kellett a magányos,
könyörtelen napokat,
hogy bízni kell, mert a holnap
csakis jót hozhat.
Aztán újra csak csalódni,
várni a keserűségben,
hallani hogyan hangzik el a szó,
és hogyan szűnik meg az égben.

Meg kellett érteni,
hogy voltak, s vannak is más utak,
hogy a biztonság érzése törékeny,
az örökre nem marad.
És tanulni volt szükség
minden egyes leckét,
lépésről lépésre elérni
az út alázatos végét.

Zokogni, sírni, toporzékolni
míg a test csak bírja,
és hagyni mind, hisz az a jót
vissza nem hozza.
Hittel nyugodni kellett
e megfáradt létben,
de végtelen szeretni…
csak szeretni… önzetlen.

Válóczy Szilvia - Magányom elsodort ...

Válóczy Szilvia
Magányom elsodort...

https://www.youtube.com/watch?v=PjPRD128Kr8

Magányom elsodort,
Rongy lett életem.
Fáradt testem zokog,
Mert elhagytál engem.

Elhagytad szívemet,
A nagy szerelmemet,
S csak fájdalmat hagytál,
Mely issza véremet.

Bár boldog lennék,
Mint az, ki nem fél,
De szívem beteg.
A végzet jön felém.

Szavam esdve szólt
Hangom rejtekén,
Ha néha halk is volt,
De mégis mert szegény.

Most körülvesz az este,
Csillagok, s a nagy fekete
Fellegek tánca rémiszt.
Hát, aludni kellene!

De nem tudok,
Mert szívemben égsz,
A mosolyod bája,
S ahogy az, szemembe néz.

Fáradt vagyok és éber,
Egyszerre jó és rossz.
A hazugság szabadon jár,
Kísérti a gonoszt.

Morajlik a csend,
Itt lüktet a fülemben
Elhangzott szavad,
Tiltó és képtelen.

Hisz szíved adtad,
Egykor fogadtad
Szerelmed zálogát,
Mely még érző talán.

S csak várom a percet,
A nappalt, az estet,
Hogy rémisztő álmom,
Végre alkonyba szálljon

Válóczy Szilvia - Komor szeptember

Válóczy Szilvia

Komor szeptember

Még mindig szemerkél, esik,
kint az élénkülő fák felett
sötétkék és szürke keveredik,
s messze, a látóhatár peremén
dörgedelmes égbe száll
egy halkuló remény.
Szél lengette ágak között
érett falevelek hullnak,
a tó melletti nádasok
mind összeborulnak.
A meggyfa, s a szőlőbokor
barnán hajbókol az ősznek,
a fecskék egy kicsit még itt időznek.
Kint szemerkél, esik…
A vénasszonyok nyara késik,
vagy talán el sem jő…
Túl komor e szeptemberi idő.

Válóczy Silvia - Szenvedélyek birodalmában

Válóczy Szilvia

Szenvedélyed birodalmában

https://www.youtube.com/watch?v=ftRxGkLfvxo

Mikor harmónia selymes érzése kelt odaadó táplálékot éhes ajkaidnak, csábított bűn oltja kiapadhatatlan szomjadat. Ha leszáll a korom éj, s kehellyé változik a látomás, vad táplálékod mézédes lebegéssé változik. Egekbe repít... Még ha szárnyaid nincsenek is, álmokat szít szenvedélyed birodalmában.

Válóczy Szilvia - Új utakon ...

Válóczy Szilvia

Új utakon

 https://www.youtube.com/watch?v=IcsDzPR4I3Q

Emlékezek majd mindig erre a napra,
amikor kint az Öreg tó partján
a zöld nádasok előtt, féltéssel
néztük az égboltot festő víztükröt.
Épp ború takarta a napot,
de fénye néha átszökött
és kissé nehéz szívvel, de bizakodva
vártuk az eljövendő időt,
hogy megnyugodjunk egymás karjaiba
fontuk szerelmünkből az erőt.

Hajunkba kapott a makrancos szél,
de egymásba olvadt tekintetünkben
ragyogva őriztük meg a békét,
és az édes levegő csóklopta ízét
táncolva vitte magával a zsibongó természet,
hófehér auránkat biztató ígéret
lengte körbe és az áldott öröm,
mely Isten felénk tett örök szeretete
a „Soha ne add fel!” ige jele.

Távolba szálló gondolatok gyűltek,
érzéseink gyakran egymásba vegyültek,
s mikor szemeimből a könnyek megeredtek,
azokat hittel és szívvel törölted,
mert jól tudtad, miként lábaink
új utakon haladnak,
szíveink akkor is együtt maradnak.

Válóczy Szilvia - Ajándék az esőben

Válóczy Szilvia

Ajándék az esőben

https://www.youtube.com/watch?v=e40jd1ksJfE

Csak nézem, ahogy pattog az eső tavam lapulevelein. S oly kitárulkozva ékes hófehér ruhájában az a számtalan rózsa, melyet mintha tündérek varázsoltak volna a kékben játszó, lassú vízhullámokra. Szürkére borult fellegemben az álmok most mind elém szállnak. Beléjük markolhatok, tenyeremből fújhatom csillámló könnyedségüket. Ezúttal még az sem zavar, hogy ruhám lassan átázik a kövér vízcseppek súlyai alatt. Friss és annyira hideg, hogy mellkasom köré fonódott karjaim sem védenek. Hagyom, hogy arcom vonalában patakok csobogjanak, s kissé hunyorgó szemeimmel örvendezve állapítom meg, azok a virágcsodák, mind nekem nyíltak.

Válóczy Szilvia - Napfény eső után

Válóczy Szilvia

Napfény eső után

https://www.youtube.com/watch?v=_h104unhwGQ

Megcsókolt. Érintése olyan volt, mint a nap. Tűzforró. Minden porcikámban éreztem jelenlétét. Barna szemében ott volt az egész élete, az, amit értem élt. Tekintete szinte talpig vetkőztetett. Mosolyogtam. Ujjai bőrömhöz értek. Nyakam ívében simította végig sötét tincseimet. Lehunyt szemeim áthatóbbá varázsolták közelségét. Akartam, hogy önmagává tegyen, s éreztem, ahogy ő is kíván. Nagyon... Hagytam, hogy elsodorjon a pillanat. Szerelemmel tekintettem rá. Úgy, ahogyan még sohasem...

 

Válóczy Szilvia - Maradok csendben

Válóczy Szilvia

Maradok csendben

Lelkembe gyűröm, mit ajkaim nem mondanak,
ne sértsék boldogságod terített asztalát,
mert néked az dicső, s könnyed, mit sarjaidról
két szemem mégis könnyezve lát.
Természet ez, nevelt való e szépség és okosság,
nem mulasztja azt el féltékenység,
vagy önző kapzsiság.
Elfogadni kell, mert néked az
mindenkor szent és gyönyör,
de szívemben a kín, mely láthatatlan,
látva mégis meggyötör.
Maradok csendben, jobb, ha szavaimnak
nehéz súlya most nyelvemen marad,
téblábolva bár, de szívemben minden érzés,
mit adtál, elragad
és cipel, visz messze álmainkból szőtt
valós lényegen,
csak néha tudnám, mit úgy akartunk
rajtunk múlik, vagy más lényeken,
mert szorongva tép most lelkemben az
elmét fojtó kétség:
Vajh mivé leszünk így szótlanul,
ha magával húz a mélység?!

Válóczy Szilvia - Légy mindig jó ...

Válóczy Szilvia

Légy mindig jó …

 https://www.youtube.com/watch?v=URCzkfFryCw

Légy mindig jó,
ha sodrodból ki is hoz az élet,
ha mégsem azt kapod,
ami a szívedben éled.
Néha kell, hogy fájjon,
néha kellenek a könnyek,
néha a kapott szavak, a csend
mind meggyötörnek.
De te állj fel és menj tovább!
Láss, láss ezernyi csodát,
mert ez a földhözragadt lét
ajándékba adta istenét
és vele minden hatalmát,
nem szoronghatsz, nem játszhatsz
ha egyenes út mutat irányt.
Légy mindig jó és tiszta!
Hagyd a könnyeidet...
Azokat a föld mind felissza
és nyugalmadban az erő lecsendesít.
Ha bánatod mégis keresztre feszít,
te csak adj,
te csak szolgáld a szépet,
és őrizd meg magadban
azt az ősi képet,
melyben Isten félt
és szeretve szeret téged.

Válóczy Szilvia - Maradok csendben

Válóczy Szilvia

Maradok csendben

Lelkembe gyűröm, mit ajkaim nem mondanak,
ne sértsék boldogságod terített asztalát,
mert néked az dicső, s könnyed, mit sarjaidról
két szemem mégis könnyezve lát.
Természet ez, nevelt való e szépség és okosság,
nem mulasztja azt el féltékenység,
vagy önző kapzsiság.
Elfogadni kell, mert néked az
mindenkor szent és gyönyör,
de szívemben a kín, mely láthatatlan,
látva mégis meggyötör.
Maradok csendben, jobb, ha szavaimnak
nehéz súlya most nyelvemen marad,
téblábolva bár, de szívemben minden érzés,
mit adtál, elragad
és cipel, visz messze álmainkból szőtt
valós lényegen,
csak néha tudnám, mit úgy akartunk
rajtunk múlik, vagy más lényeken,
mert szorongva tép most lelkemben az
elmét fojtó kétség:
Vajh mivé leszünk így szótlanul,
ha magával húz a mélység?!

Válóczy Szilvia - Ma még ...

Válóczy Szilvia

Ma még...

 https://www.youtube.com/watch?v=xN6JniKnk1E

Ma még tudni vélem

A sors mit szánt nekem,

Ma még megsimítja arcodat

Kiszáradt, véres kezem,

S a gyűrűm, a szent pecsét…

Ma még ujjamba égeti erejét.

 

Ma még állni hagyom

Elfáradt lábaim,

Ma még harcra hívom

Elvesztett vágyaim,

A balga álmok igaz jelét…

Ma még megőrzöm a világ hitét.

 

Ma még enni adok

Éhes ajkaidnak,

Ma még testem nyújtom

Szelíd borjaidnak,

S a szívemet, a haldokló létemet…

Ki tudja, holnap lehetek-e értetek?

 

Ha Isten megadja,

Talán…

Tovább is élhetek…

Válóczy Szilvia - Árnyjáték

Válóczy Szilvia

Árnyjáték

Vétkeim mind reám omolnak,
messzi, messzi félelmek közt
a gondok felkarolnak
és abban a távoli világban,
hol megteremtett a lelkem,
meghasonlik a jó
és széthullt tettek közt
elesetten
ígér még a szó.
Könnyre hajlik a vak ítélet,
elveszni hívja kitárult szívemet.

Hamvasodik már
az elmélyült közöny,
nincs több kérdés...
Vad vihar söpörte könyörön
fut tovább az út,
látható így a lényeg,
mert mindig van kiút,
ha nem fáradnak a léptek,
és nem jajongnak
a meggyötört kétségek.

Lassú most a csend
elsimít maga körül minden szépet,
de lázba burkolt csodálattá szüli még
az elárvult reménységet.
Bár hinné szárnyaiért,
hogy minden megváltozik,
az állandó
még Isten kezében is elkárhozik.

Nehézzé vált tüdőben a levegő,
bár érezné és tudná ő
a lényeget,
hogy önmagában a test
csak egy semmi, csak egy képzelet.

Válóczy Szilvia - Lélekrezegtető

Válóczy Szilvia

Lélekrezegtető

Igaz boldogságot
csak egy másik szíve adhat,
mit kéz teremtett, attól
ember boldog nem maradhat,
mert a lélek szomjúságát
csak őszinte szív olthatja,
fájó kínjaitól végleg
csak szívével szabadítja.

Legyen hát igaz, mit
az ajkak kimondanak,
legyen nyugalmas és áldott,
kiért e szavak elhangzanak.
Legyen meg néki
a legnagyobb boldogsága,
s legyen hitében erős,
türelmében, Isten ajándéka.

*

Tudom, hogy nem látod,
mi a valóság abban a tézisben,
mit lelked ural, hadilábon állsz
most minden úttal...
Kutatsz, keresel,

bár nem leled,
melyik vihet el abba az irányba,
hol szívednek legnagyobb a vágya.

De ne félj, a sors
vigyáz reád, míg keresel...
Csak ne felejtsd el,
hogy hited megőrzi majd
minden gondolatod,
mellyel valóban tudhatod,
merre az út, az igazság,
és a szeretet.
Isten felé a szíved
majd elvezet...

(Egy olvasómnak nagyon sok szeretettel)

Válóczy Szilvia - Ego kontra Ego

Válóczy Szilvia

Ego kontra Ego 

Még él benne a lélek,
dühöngve, csapkodva lépked
föl, s alá...
Föld felett tartaná
a mély, ártó hatalmat,
ha nem boldog,
más sem maradhat.
Nem számít, milyen áron!
Fájhat is, sírhat is,
ki alázva kéri számon
tettei korbácsát.

*

Birtokolva hiszi,
hogy mindaz, mit tesz, jó.
Míg a másiknak fáj,
neki rendre való
a meghurcolt gondolat.
Alázattal tán leküzdi a gondokat,
mit jeges szíve táplált.

*

Nem nyugszik, nem ad,
csak elvesz.
Rombolva, félve tesz
önimádott dolgokat,
sebezve magát és másokat.
Nem veszi észre,
hogy saját önzősége
mélyre taszítja...
Akkor
magának sem hazudna
többet,
ha alázat ütne szöget
vérmakacs szívébe.

Válóczy Szilvia - Lebegő

Válóczy Szilvia

Lebegő

Naplétű Kedvesem,
gyöngyselymes lelkeden
angyalszárnyú az erő.
Szeretve szerető
karjaid, ha reám simulnak
ruhám leszel,
karcsú testemről
színek hullnak,
mikor lágy terünkben
véges végtelent
játssz az idő,
és bujasággal sző
szépséges melódiákat.

 Naplétű Kedvesem,
Te hozod nékem a nyarat,
szivárványodon ívelt
jó kedvemben
szent boldogságomat.
Mezítlen testem köré
font tested,
vágyrózsákba rejtett áhítat,
tiszta csillagösvény,
hol öröm terít ránk
tejfehér utat,
és Isten által őrzött,
beteljesült álmokat.

Válóczy Szilvia - Elégett bennem

Válóczy Szilvia

Elégett bennem

Lám, mi elmúlt most sem kímél,
néha megfog és kísér
halhatatlan tettekhez...
Mondd, miért így és miért ez
az idő, mely szomjas szívedből
holtig betakar,
mindig volt valahogy
és most semmi kapar,
hátha még ad néki a sors
valamit abból az eltékozolt
lényegből.
Miért most mondod? Miért?!
Miért kellett, hogy így legyen?!
Mardosva húz vissza kegyetlen
a múlt. Azt hittem, már elhullt,
e lét, de még itt nyűgsz keblemen,
várod, hogy a szívem, szeressen.
De hogy tudnám én ezt
visszaadni? Visszaadtam már
mindenem. Elégett bennem
a szó, a tett és ez a szerelem,
mely most újra ostromol.
Adsz, aztán kárhozol,
bűnbe taszítasz,
és mindez átkozottul fáj!
Miért kell és miért muszáj,
hogy lelked megnyugodjon?
Benned a szó mindig ugyanazon
úton haladt, sosem emelt,
sosem maradt, csak az én szavaim,
miért épp most törnéd át
repedezett falaim,
mikor azokat ez
a káptalannyi idő megerősítette,
tetteidből már nem kér,
de te követelve és akarva akarod,
szeretve parancsolod szívem.
Nem, nem tehetem! Érts meg!
Visszafordulnom már késő...
Elfogyott minden erő, mely
óvott és féltett, elgáncsolt
tetteim már beléd fáradtak!
Nekem nap süt, mióta nem vagy.
Érts hát meg, hagyj élni!
...és elkésett szavaiddal ne húzz
vissza temetni,
mert ezt sosem érdemeltem.
Kérlek, érts meg... Szívem
sokáig adott, de már halott
gondolatok szűnnek körötte,
lejárt időnket a hiány
mind elvette,
s te csak álmodozol...
Késő van...
napod már csak árnyék,
ahogy lázamban haldokol.

Válóczy Szilvia - Csak

Válóczy Szilvia

Csak 

Csak boldogságra vágyunk,
csak túlélni próbálunk,
csak átlépünk a korlátokon
csak virrasztunk hajnalokon.

Csak hűségesen teremtünk.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Csak csendben értünk meg másokat,
csak mezőn szedünk virágokat.

Csak sétálunk a sírok között,
csak elbújunk a nagy fák mögött,
csak örömünk minden gyengédség,
csak bízunk, nincsen kétség.

Csak Hegymagas az otthonunk,
csak félteni és szeretni tudunk,
csak akaratunk az örök kitartás,
csak egymásnak vagyunk méltó társ.

Csak ujjamon hordom gyűrűd,
csak kitöltöd bennem az űrt,
csak szabaddá tesz e szerelem,
csak kincs ragyog tenyereden.

Csak megóvunk minden szépet,
csak megörökítjük az emléket,
csak Duna simogatja talpunkat,
csak szél fújja szét a hajunkat.

Csak ízlelve finom az étkünk,
csak messzi, új utakra térünk,
csak kaland élteti hitünket,
csak magasba visz e szédült révület.

Csak vágyad feszíti szét combjaim,
csak vonód szólaltatja akkordjaim,
csak szenvedély az egész életünk,
csak szeretve alszunk és ébredünk.

Csak kézen fogva járjuk az utcákat,
csak fityiszt mutatunk a magánynak,
csak farkasként vigyázod tetteim,
csak angyalként óvom szeretteim.

Csak templomban gyújtunk gyertyát,
csak az életért mormolunk imát,
csak volt, van és majd lesz,
csak ennyire egyszerű ez.

Válóczy Szilvia - Nincs hiány

Válóczy Szilvia

Nincs hiány

Nincs hiány,
mikor messze vagy
létünk küzd, de
egymásnak hagy.
Lelkünk jó és összeér,
miként összemossa
képeinket
a végtelen tér.

Nincs hiány,
hordozol, hordozlak,
hisszük, látjuk, ahogy
ború után, kisüt a nap
és színesre álmodjuk
szürke időnk,
ragaszkodva óvunk,
gyengéden szeretünk.

Nincs hiány
se benned, se bennem
megtaláltuk egymást
Istenben.
szeretve szeretünk,
ekképpen létezünk,
távolban is boldogság
könnyezi szemünk.

Nincs hiány,
még ha messze is vagy
létünk teljes,
egymásnak ad,
mert lelkünk jó és összeér,
miként összemossa
érzéseinket
a végtelen tér.

Válóczy Szilvia - Ajándék az esőben

Válóczy Szilvia

Ajándék az esőben

https://www.youtube.com/watch?v=fg19kiGRV3E

Csak nézem, ahogy pattog az eső tavam lapulevelein. S oly kitárulkozva ékes hófehér ruhájában az a számtalan rózsa, melyet mintha tündérek varázsoltak volna a kékben játszó, lassú vízhullámokra.
Szürkére borult fellegemben az álmok most mind elém szállnak. Beléjük markolhatok, tenyeremből fújhatom csillámló könnyedségüket. Ezúttal még az sem zavar, hogy ruhám lassan átázik a kövér vízcseppek súlyai alatt. Friss és annyira hideg, hogy mellkasom köré fonódott karjaim sem védenek. Hagyom, hogy arcom vonalában patakok csobogjanak, s kissé hunyorgó szemeimmel örvendezve állapítom meg, azok a virágcsodák, mind nekem nyíltak.

Válóczy Szilvia - Ne engedj el!

Válóczy Szilvia

Ne engedj el

https://www.youtube.com/watch?v=uLx7yePzrlI

Soha ne engedj el!
Vigyázz ránk, akár csillagokra az Isten,
ki megmutatta, hogy itt lenn
hogyan szeressünk,
egymásért hogyan éljünk.

Soha ne engedj el!
Tarts erősen karjaidban,
hiány ne kérjen jogot magának,
s napjainkban legyen helye
a reménynek és a vágynak.

Soha ne engedj el!
Kutass fel, ha elrejtőznék,
húzz magadhoz, ha magányomban
időznék szótlanul.
Hagyd, mit testünk tanul.

Soha ne engedj el!
Kellesz most és akkor is, ha fáj,
az életem vagy és nem muszáj
mindig megfelelni.
Csak szeretni kell, szeretni.

Soha ne engedj el!
Fogd meg a két kezem,
és szívd magadba érted élt lélegzetem,
mert nekem te vagy a lét,
szeretem lényed mindenét.

Soha ne engedj el!
Hallgasd szívünk dallamát,
ha vége lesz egyszer, tudd kinevetni a halált,
és hidd, hogy e szerelem tértelen,
hidd, hogy bennünk él és végtelen.