Kovács L. István - Jégbe zárt sóhajok

Kovács L. István

Jégbe zárt sóhajok

 https://www.youtube.com/watch?v=xt0Ttwnhnvk

…régen elmúlt a nyár,
az ősz is messze jár,
s az idő télbe fordul,
a patakon jég csikordul.

Kopasz ágak között,
mint jégbe zárt sóhajok,
oly halkan szólnak,
szél fuvolából a dallamok.

Milliárdnyi hópehely,
kavarog, táncát járja,
a fehér hó paplan,
rátelepszik fűre, fára.

Jeges csend ült a tájra,
fák sóhaját magába zárta,
az ágon madár sem rebben,
minden oly nyugodt a csendben.

Nincs életjel sehol,
csak, a jeges szél dalol

Kovács L. István - A magányos lélekhez

Kovács L. István

A magányos lélekhez

Még a fák is ölelkeznek,
Csak a te szíved reszket,
A magányod fázik benne,
Elment az, ki ölelhetne.

Lassan peregnek az örök idő
Üvegbe zárt homokpercei,
Melyek évekké vánszorognak,
S nincs, aki oldaná magányodat.

Szíved olyannyira fagyott,
Nem engedi már be a napot,
S az, ki hozzád közel menne,
Ő is reszket, fázik benne.

Nem engeded el a múltat,
Melybe a mád belefulladt,
És úgy a jövő is kétes,
Ha szeretni nem vagy képes.

S ha egy új nap rád nevetne,
A régivel veted össze,
És ettől elmegy a kedve,
S a jég marad a szívedben.

Fogadd szívedbe a napot,
S ha olvadni kezd jégcsapod,
Meglátod a szép szivárványt,
Engedd végre el a magányt.

Tudom, ez nem könnyű neked,
De ha újra ragyog a szemed,
Más színű lesz majd a világ,
Neked is nyílik a réten virág!

Kovács L. István - Október

Kovács L. István

Október

https://www.youtube.com/watch?v=6w0WVVrWn4w

Megjött, bár csak a Szeptember várta,
mi, még maradtunk volna a nyárban.  
Éjjel az ablakból lestem,
hogy találkoznak ők ketten.  
Üdvözölik egymást, pár testvéri ölelés,  
váltottak néhány szót,
 majd Szeptember mondta : Menj, el ne késs.
Integetésül még lerázott pár levelet,  
s az ifjú Október utána lódított egy kis szelet,
benne üzenet, vegyél subát, hozom a telet.  
Reggelre bodor felhőkkel telt meg az ég,  
de a hó nem jött vele, nem hullik még.  
S az első októberi reggel,
gyenge szellő játszik hulló levelekkel.  
S ki kora reggel munkába siet,  
annak hajába túr, arcába nevet.  
Ma még játszik, ma még gyerek…

Kovács L. István - Valamit mondani ...

Kovács L. István

Valamit mondani…

https://www.youtube.com/watch?v=t55t41cwDWk

Valamit még akkor, ott,
mondani akartam,
de csak álltam némán zavarban,
mert nem tudtam a szót,
mit mondani akartam.

Azóta is Te voltál

minden vágyam,
titkos gondolatom.
Hiányod fájt mindig.
Nagyon!
Egy szó, s a neved,
ráégett a nyelvemre,
mi naponta többször,
Elsuttogtam, rebegtem.

Valamit akkor, ott,
még mondanom kellett volna,
hogy utunk egyfelé vigyen,
akkor hiányod béklyója,
most nem szorítaná szívem.

Ha most kéne mondanom,
most is csak állnék zavarban,
pedig már tudom a szót,
mit akkor, ott, mondani akartam!

Kovács L. István - Egy szál virág

Kovács L István

Egy szál virág

 https://www.youtube.com/watch?v=qOY1cUCIBLI

Nem tudom, mit mond egy csokor virág,
nem tudom mit jelent az egész világ,
de, ami virág terem e földön,  
azt naponta mind neked küldöm.

Nem tudom mit jelent a könny,
mi szemedből peregve jön,
és lassan végig gurul arcodon,
és szád sarkán áll meg egy mosolyon.

És mit jelent az a mosoly,
ami könnyesen komoly,
szívből jön, vagy bánat küldi,
fölcsigáz, vagy a kedvem hűti?

Nem tudom mit jelent egy csokor virág,
ha már egy szálban benne van a világ,
a bocsánat kérés, a hála, a bánat és öröm,
hogy vagy nekem köszönöm.

Kovács L. István - Rejtett csillag

Kovács L. István

Rejtett csillag

Megcsaltam az éjszakát,
holdsarló csúcsáról elloptam egy csillagát,
nevét suttogva feküdtem le,
ábrándokat, kusza álmokat kergetve,
repültünk, s én öleltem, féltőn- remegve.

Hajnali pírban, mikor még a nap,
szégyenlősen ébredő sugarát,
ezüst harmatban fürdetve,
álmosan küldte fel a tiszta égre,
vele ébredtem, itt lett álmaimnak vége.

De mégsem, hisz nincs perc nélküle,
tükörbe nézek, borotválkozni kéne,
de arcom sehol, Ő van a tükörképbe,
mosdó víz selyme, mint kezétől egy érintés,
és nevét mondja a kávéfőző szörcsögés.

Így, józan bódulatban telnek a napok,
a villamos kereke is Ő róla csacsog,
nem adtam vissza az éjszakának,
elrejtettem azt a fénylő csillagot,
pitypangnak álcázva a szívemben ragyog.

Kovács L. István - Rajzolj szívembe ...

Kovács L. István

Rajzolj szívembe…

Rajzolj egy verset a szívembe,
vagy, kérlek, fess nekem egy képet,  
mi, ad nekem egy szép emléket.

Adj nekem hegyeket, fát, virágot,
add nekem magadból a világot,
egy percnyi csendet, gyertyányi lángot.

Engedd, hogy kísérve melletted lépjek,
mutassuk meg együtt a sok szépséget,
ami mellett, csak elsuhanna az élet.

Festéket keversz, húzod a vonalakat,
én oldalt ülve, hogy ne zavarjalak,
megszövöm hozzá gondolataimat.

Egy kép, egy vers csak apró részlet,
de a részek adják az egészet,
kérlek, fess, rajzolj szívembe egy képet.

Kovács L. István - Anyámnak virág helyett; - Anyukának

Kovács L. István

Anyámnak virág helyett

 https://www.youtube.com/watch?v=DMzfFYh8gcs

Anyám.
Már messze vagy, nem ölelhet kezem,
ha vétettem (és tudom vétettem),  
bocsásd meg nekem.  
Mikor küzdöttünk egymással,
tudom akkor is szerettél,
kamaszként, már szégyelltem  
de akkor is magadhoz öleltél.  
Ha mentek a nagy szerelmek,  
és hullottak a könnyek,  
szívem helyén nem volt egyéb,  
mint összetört cserepek,
Te azt is összeraktad,  
és fölszárítottad a könnyeket.
Zenghetnék még ódákat,
 mondhatnék szép szavakat,
nem teszem,
minek, ha már nem ölelhet át két kezem.
De itt vagy, itt vagy velem,
S bár már nem érhetlek el,
emléked őrzi, szerető szívem!

*

Anyukának

Két fáradt kéz,

egyik virágot tart,

másik simogat,

két könnyes szem,

mely örömtől ragyog,

száj mely köszönné,

hogy virágot kapott,

de nem hagyom szólni,

én köszönöm,

hogy vagyok,

és néha- néha én adhatok,

legyél nagyon boldog.

Anyukám!

Kovács L. István - A Nő

Kovács L. István

A Nő

 https://www.youtube.com/watch?v=7b4ddE-8Pwo

A nő arra való, hogy szeressük,
tenyerünkből etessük.
A nő feleséged, kedvesed, szeretőd,
anyád, lányod, unokád, mindened.
Ne bántsd őket, arra kérlek,
a nő hit, könny és remény, róluk,
nekik szól ez a költemény.
Mikor meglátod a lányt,
kitől szíved nagyot dobban,
lángra lobban, őrülten kalapál,
légy óvatos, mert törékeny,
mint a finom porcelán.
Vigyázz rá, tiszteld,
ő szüli a jövendőt,
testéből táplál,
ha nem vagy ott, vár rád.
Az élet, ha torzul,
s néha rád rád mordul,
simítsd meg, öleld magadhoz,
meglásd, mosolyt hoz.
A nő szíve, lelke kecses hangszer húrja,
mint lágy hangú hárfa,
melyen ha szépen játszol,
öröm, boldogság a jutalom.

Kovács L. István - Az utolsó szál

Kovács L. István

Az utolsó szál

A búcsúnál miért szorosabb az ölelés,
nem bízol, hogy erős még a kötelék?  
Miért peregnek záporként a könnyek,  
Te mondtad ki, nélkülem könnyebb.

Tudom a mindennél többet akartam,
mégis engedtem, semmit nem uraltam.
most furcsán a küszöb két oldalán állunk,
egy lábbal kinn, egyel benn, miért kell válnunk?

Kemény harc, küzdelem zajlik benned,
nem tudod, mégis mit kéne tenned,
tolnál, de a karod szorít, marasztal,
ölellek, várok, míg tisztázod magaddal.

Majd egyszerre lépünk át felette,
Te belül maradsz, én kinn rekedve,
kezünk kapaszkodik még egy pillanatra,
az ajtó zárul, utolsó szál lóg elszakadva.

Kovács L. István - Köd szitál

Kovács L. István

Köd szitál

Köd szitál a hajnali tájra,
korláton reszket egy madárka,
sárga fény szűrődik át a ködön,
és megül a hideg utcakövön.

Kihalt sétány, sötétek a lámpák,
a Tél, ma szürkében mutatja arcát,
fáznak a fák, lombjuk elveszett,
ágaik hullatnak nagy vízcseppeket.

Valaki, más is e korai órán sétál,
lassú léptekkel, halk nesszel jár,
fázósan összefogja magán a kabátot,
így folytatja az ágyból hozott álmot.

Kovács L. István - A Tél színe

Kovács L. István

A Tél színe https://www.youtube.com/watch?v=S-0nfYSnKDM

Őszi kopárság a hegy oldalán,
rőtbarna, mégis oly színtelen,
fáradt lesz tőle mindenem.
Borús, mogorva hangulatot áraszt,  
pedig szeretem a hegyeket,
de ennyire soha sem fáraszt.  
Nem suhannak madarak,
nem susog lomb, nem zeng az ének,
felborzolt tolla reszket a verébnek.  
Avar és avas fű száraz roppanása,
az örökzöldnek is barnul már az ága,
 mind-mind vár frissítő havazásra.  
Mert a hó adja meg a Tél színét,  
köd párával kínálja az ízét. 
  A barna már nem olyan sötét,
élénkül a fenyő tűlevele,
magába szívja, szomját oltja vele.  
És előmerészkedik a tarkasága,
gyerekek kacagó ujjongása,
hó görgetés „ember” lesz belőle,  
röpül a szánkó, ugorj el előle.  
Hógolyó repül, csatára, aki bátor,  
elkapta őket a téli-harci mámor
.

S ki vágyja a sétát az igazi csendben,
az most erőbe, hegyre menjen.
A friss levegőt harapni lehet,
harsog a csend, de nem bántja a fület,
és jól esik, hogy van egy kis szünet.
A télnek is van színe, varázsa,
bár az idő komisz, fú hideg szele,
de, ha hull a hó, ki törődik vele.

Kovács L. István - Akire vártunk

Kovács L. István

Akire vártunk

Néhány napkeleti bölcs és pásztor,
sejtette csak, mit rejt ma a jászol.
Angyalok súgták meg nekik a titkot,
kövessétek azt a fénylő csillagot.

Az éjjel egy fiúcska született e világra,
anyján kívül senki más, nem látja,
Ő mégis hitte, mert azt súgta szíve,
kit karjában ringat az a világ kincse.

Másnak csak gyermek, mint a többi,
de neki másért kellett világra jönni.
Ács lesz, művész, vagy tudós tán,
de, változtat a mindenség folyásán.

Akkor még nem tudhatta senki,
a gyermek mivé fog cseperedni.
Hogy tanító lesz a szónoklás művésze,
Isten igéinek jámbor hirdetője.

Gyengét védelmez, gyógyít beteget,
feloldoz, megbocsát vétket és bűnöket,
míg nem, ellenséggé, üldözötté válik,
és bűntelenségét cipeli a kereszthalálig.

Messiás volt, megváltó lett belőle,
megölték, senki nem látta előre,
hogy születésétől számítják az időt,
s neve, majd átível pár ezer esztendőt.

Advent - Pilinszky János - Kovács L. István - A várakozás

Advent (ádvent, úrjövet)

https://www.youtube.com/watch?v=dD_MtSm96Ls

a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak.

A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

*

Pilinszky János

Hitünk titkairól

(részlet)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Kovács L. István

A várakozás („adventus Domini”)

Nagy pelyhekben kavargó hóesés,
micsoda méltósággal hullnak alá,
mintha tudnák a várakozás szentségét.

Vasárnap van, asztalon fenyő koszorú,
rajta az első lila gyertya ég,
és a rádió adja az Adventi misét.

Megtisztulásra, bűnbánatra szólít,
kerülni a hívságot a szent várakozás alatt,
hogy az Úr jövetelekor tisztán mutasd magad.

Átszellemült arcú emberek,
roggyant térddel, imára kulcsolt kézzel,
mormolják maguk elé az imát.

A teremben gyertyák adta félhomályban,
bűneikről számot adnak szentgyónásban,
és csitult lélekkel, keresik magukban a békét.

Hunyt szemük mögött látni vélik Jézus képét.
Jézusét a kisdedét, ki megváltásra születik,
a bölcsek és a csillagok így jósolták nekik…

Kovács L. István - Gyertyafénynél

Kovács L. István

Gyertyafénynél

Gyertyát gyújtottam az asztalon,

Körül vesz a csend, a nyugalom,

Szememet lassan behunyom,

Kizárom a zajos külvilágot,

Ma csak nálad járok.

Bár pihenni tért a szíved,

De emléked örök,

Én vigyázom álmod,

És minden mit adtál, köszönök.

Gyertyát gyújtottam érted,

S a táncolólángba nézek,

Előbújnak a szép emlékek.

Szépek, mert csúnya nem is volt,

Közénk nem esett soha folt.

Ahogy múlik rajtam az idő,

Egyre többet gondolok rád.

Vajon milyen életed van odaát?

Biztosan szép lehet,

Hisz őriz, éltet az emlékezet.

Lassan ballagok a létem útján,

Majd valamikor a tóhoz érek,

Ahol a fekete révész értem evez már,

Csónakja lassan a fövenyre fut,

Nekem már csak a harangszó jut.

Betakar a ködös félhomály,

S néhai létem emlék lesz már,

És veled Én is ott leszek,

Ahová visz majd az emlékezet!

Kovács L. István - A magányos lélekhez

Kovács L. István

A magányos lélekhez

 https://www.youtube.com/watch?v=T1SHBcfAGRg

Még a fák is ölelkeznek,
Csak a te szíved reszket,
A magányod fázik benne,
Elment az, ki ölelhetne.

Lassan peregnek az örök idő
Üvegbe zárt homokpercei,
Melyek évekké vánszorognak,
S nincs, aki oldaná magányodat.

Szíved olyannyira fagyott,
Nem engedi már be a napot,
S az, ki hozzád közel menne,
Ő is reszket, fázik benne.

Nem engeded el a múltat,
Melybe a mád belefulladt,
És úgy a jövő is kétes,
Ha szeretni nem vagy képes.

S ha egy új nap rád nevetne,
A régivel veted össze,
És ettől elmegy a kedve,
S a jég marad a szívedben.

Fogadd szívedbe a napot,
S ha olvadni kezd jégcsapod,
Meglátod a szép szivárványt,
Engedd végre el a magányt.

Tudom, ez nem könnyű neked,
De ha újra ragyog a szemed,
Más színű lesz majd a világ,
Neked is nyílik a réten virág!

Kovács L. István - Ringatlak

Kovács L István

Ringatlak

 https://www.youtube.com/watch?v=fmM2QXKUXvw

Ringatlak, vigasztaló szavakkal,
megértéssel, türelemmel. Imáimmal, hogy gyógyuljon a lelked, s legyen széppé minden perced.

Kérem az Urat tegyen csodát,
döntse el szív és ész között a vitát,
elmondok száz imát, csak ne engedje,
hogy elkövess több ilyen hibát.

Itt vagyok, biztatlak, ha biztatni kell,
míg küzdesz a könnyekkel.
Hogy ne legyen már több sebed,
fehér gyolccsal átkötöm szíved.

Itt leszek, míg szükségét látod,
míg szárnyaidat ki nem tárod,
míg nem tudsz repülni egyedül,
és mosolyod az égen szét nem terül.

Kovács L. István - A szívemet adom

Kovács L. István

A szívemet adom

https://www.youtube.com/watch?v=dCHBDU0VPu0

A szívemet adom
...meg van mindenem,
de semmim sincsen,
a szeretetem, minden kincsem,
a szívemet adom, vigyétek,
s ráadásnak itt vannak,
karjaimból az ölelések,
ez minden gazdagságom,
de tőletek nem sajnálom,
kiteszem elétek.
Bár vannak már rajta,
foltok és fércek,
vágták már balták és kések,
de még dobog, még élek.
S míg bele nem fullad magába,
mint csonkán égő gyertya,
a saját viaszába,
addig a tiétek.
Oda adom,
vigyétek.
Másom nincsen,
a szívem minden kincsem,
de sebet többet,
ne ejtsetek rajta,
már nem fér rá több varrat,
és hátha, valaki még akarja.

Kovács L. István - Feledhetetlen

Kovács L. István

Feledhetetlen

Nem is tudod, hányszor nyitok be halkan a szobádba.
Oly finoman, hogy semmi nem nyikordul, a levegő sem moccan. Nem baj, ha nem veszed észre, elég, ha látlak. Különös érzés lesz úrrá rajtam és bennem. Még halkan szuszogsz, talán álmodsz is valami kellemeset. Hagyom nem zavarlak. Néha az elérhetetlen olyan, mint valami jóra vágyni, de nem vesszük meg. Jól esik nézegetni, álmodni róla, hogy ott van a polcon, csak érte kéne nyúlni. De mégsem, mi van, ha a képzelet, az illúzió hirtelen megszűnik. Ha a valóság nem olyan lesz, amire számítunk, és nem tölti be az űrt belül. Nézlek, kicsit mosolygok, hangtalanul suttogom „ma még jövök”. Ahogy jöttem kimegyek és az ajtót magamra zárom, de az érzés marad, már feledhetetlen vagy.