Baranyi Ferenc - Ahogy

Baranyi Ferenc

Ahogy

Ahogy az éltető esőre
vár a lehorgadt rozskalász,
ahogy frissítő fuvalomra
vár a kihamvadó parázs,
ahogy az esküvője napját
várja mohón a mátkapár-
úgy várni mindig gyönyörüség,
úgy minden perc reménysugár.

Ahogy a szemaforra várunk,
hogy fénye zöldre váltson
ahogy a tévelygő kívánja
meglelni végre önmagát,
ahogy folyamok hűs vizére
vár a kormot szelő sirály-
úgy várni mindig gyönyörűség,
úgy minden perc reménysugár.

Ám ahogy ítéletére
vár a vádlott, bírák előtt,
ahogy a végső merülésre
vár hánykodó hajótörött,
ahogy a korsó várja sorsát,
amíg balgán a kútra jár-
úgy váni mindig nyomorúság.
Úgy minden perc külön halál.

Baranyi Ferenc - Csöndtelenül

Baranyi Ferenc

Csöndtelenül

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.

Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.

Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.

Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.

Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,

nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,

sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.

A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

https://www.youtube.com/watch?v=cPhoiGRnZMg

Baranyi Ferenc - Csillagrománc

Baranyi Ferenc

Csillagrománc

Éjszaka a kedvesemmel
szakajtóba gyűjtöttük a tófenékről
a visszatükrözött csillagokat
s a teli szakajtót egy topolyagallyra tettük.
Amíg alatta csókolóztunk:
vásott szellő kúszott fel sebesen a topolyafára
s a szakajtót kedvesemre borította.
Ahogy ott állt a lány
meztelenül és remekbe szabottan
a vállára, mellére záporozó csillagokkal:
szürke kis verébnek tűnt föl mellette
Évástól, Kleopátrástól,

Loreleyestől és Lollobrigidástól
a világ minden szépasszonya,
aki csak volt, van és lészen eljövendő
gyönyörűvé nehezíteni az életünket.

https://www.youtube.com/watch?v=9Z_5ws6wex0

Baranyi ferenc - Ha szél süvít, ha hó vág

Baranyi Ferenc

Ha szél süvít, ha hó vág

Akár béles báránybekecs
csontig ható hidegben:
szerelmed biztonsága úgy
takart magába engem.
Nem férhettek hozzám szelek,
felfogtad őket, testmeleg
szegült haragjuk ellen.

S visszadalolták a napot
az égre a pacsirták,
szelíden lengtek a szelek
s ringattak, mint a hinták.
Teher lett oltalmad, hiszen
akkor már félig meztelen
napoztam volna inkább.

Látod, csak akkor hordalak,
ha szél süvít, ha hó vág,
mihelyt tavaszodik kicsit:
levetlek és a moly rág.
Mégsem kívánod, hogy havas
legyen sorsom (bár gyakran az),
te báránybélű jóság.

Baranyi Ferenc - Már úgy enyém

Baranyi Ferenc

Már úgy enyém

Énnekem őt teremtette az isten -
gyöngesége már, esküszöm, erősít.

Szakadék tátong előtte akkor is,
amikor a járdasziget peremén áll -
hát úgy fogom át, hogy az igazi
szakadék szélét se érezze többnek
járdaszigetnél.

Minden árusban és tisztviselőben
a hétfejű sárkányt reszketi - így hát
oldalán Szent György lovagként lépek
minden üzletbe és közhivatalba.

Oly nagyon elesett, hogy őmiatta
káprázatos gyorsan kell talpra szöknöm,
amikor számtalan kis gramm-gonoszság
megatonnányi tömbbé összeállva
lapítaná szét sorsunkat kajánul.

Ám egyet biztosan tudok:
ha karonfogva mennénk át a zebrán

s egy lóerőkkel dúsított gazember
vakult veszettséggel vesztünkre törne -

ő csöpp erejét százszorozva engem
lökne a túloldalra, s gyönge testét
vetné szép torlaszul a gép elé.

Énnekem őt teremtette az isten.
Már úgy enyém, hogy mindenem övé.

Baranyi Ferenc - Betlehemi csillag

Baranyi Ferenc

Betlehemi csillag

Mert jóllehet csak istállót talál,
ki lépre-megy a csillagot követve
mindig lesz Gáspár, Menyhárt s Boldizsár,
ki újra csak elindul Betlehembe.
A csillag meg nem róható azért,
hogy álmaink egén kétszeresen süt
nem koronás, felkent királyt ígért,
csak kisdedet, hogy királlyá növeljük.
Ki a jászolnál megcsalatva áll,
mert isten fia nem bíborpalástos,
hozzásegíti tétlen is akár
a férfikori töviskoronához.
S nem adja már, csupán lerója önként
az aranyat, a mirhát és a tömjént.

Baranyi Ferenc - Rózsa

Baranyi Ferenc

Rózsa

"Ha valaki szeret egy virágot, amely csak
egyetlen példányban létezik a csillag-
milliókon: ez épp elég neki, hogy boldog
legyen, ha a csillagokra pillant."

(Saint-Exupéry: A kis herceg)

Egy példány van csupán a csillagmilliókon
belőle is, aki az én egyetlenem,
tüskéit önmaguk próbájától megóvom,
hogy sose tudja meg, mennyire védtelen,

tépné csokorkötő, legelné báva bárány
s tiporná tigris is, de ő nem sejti ezt,
tüskéi - úgy hiszi - túltesznek harci lándzsán
s hogy sebzetten fut el, kibe tövist ereszt.

Így jó. A ráleső veszélyeket kivédem
és holtig meghagyom önáltató hitében,
hogy bármilyen csapást elhárít nélkülem.

Mikor szúrása ér, szisszenek, mintha fájna,
serkedő véremet ejtem sziromzatára,
hogy boldog bíbora még lobbanóbb legyen.

Baranyi Ferenc - Egy perccel hamarább

Baranyi Ferenc

Egy perccel hamarabb

Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,

de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,

ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy mikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod

mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,

mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarább megalvad
és mikor csók közben magad vagy -
szerelmed véget akkor ér.

Baranyi Ferenc - Csak szeretlek ...

Baranyi Ferenc

Csak szeretlek...

https://www.youtube.com/watch?v=qxaGgqUa2Ms

Kíméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom hogy gyűlölni is foglak,
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Baranyi Ferenc - Pax Nobiscum

Baranyi Ferenc

Pax Nobiscum

Hát jöjj, ölelj meg engemet -
lehet, hogy ezt akartam,
nem vártam ölelésedet,
de rögtön elfogadtam.

Belenyugszom, hogy jó veled.
Öt kontinensnyi fagyban
szobád tenyérnyi délsziget,
amelyen ottragadtam.

Senki nem óv, nem rejteget
náladnál titkosabban,
azt hallod, amit engedek,
s a szádon is lakat van.

Szeretek nálad. Meglehet,
szeretlek is. Bevalljam?
Nem.
És senkise kérdje meg,
miért vagyok zavarban.

Baranyi Ferenc - Hiába mosolyog az ajkad

Baranyi Ferenc

Hiába mosolyog az ajkad

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.

Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!

Baranyi Ferenc - Aki a napba nézett

Baranyi Ferenc

Aki a napba nézett

Aki a napba nézett:
nem látja már a rétet,
s kontúrjai a kútnak
arany folttá fakulnak,

a karcsú háztetők sem
intenek neki rőten,
tündökletes szegény lett
aki a napba nézett.

Mértéke egy maradt ím:
az összefolyt aranyszín,
megveti már a fű zöld
homályát, ahol hűsölt,

és megveti az alkony
barna csöndjét a parton,
megveti a bogárhát
fekete roppanását,

és megveti a tücskök
ezüst szavát a fű közt,
szemébe nem világít
a pitypangsárga pázsit,

aki a napba nézett:
tündökletes szegény lett,
tarkító színe nincsen,
csak fénylik, mint az isten,

aki a napba nézett:
végzete fény-igézet,
egyetlen nagy sugárban
ragyog aranysiváran.

Baranyi ferenc - Kímélj meg

Baranyi Ferenc

Kímélj meg 

Csak ama rettegőn-riadt
tekintettől kímélj meg engem,
mely minden tiltott nász után
felkönyörög ijedt szemedben,
mikor ketté-józanodunk
szemedben kérdő a kerekség,
azt kérdezi: így, így sem únsz?
Azt kérdezi: most is szeretsz még?

E pillantás csak cikkanó,
de épp elég, hogy megalázzon,
bántóan bizonygatja azt,
hogy nem nő túl a testi lázon
mi engem utánad tüzel,
s hogy bujaság a szenvedélyem:
se szív, se gond - csak vér. Szemed
ezt mondja s ez rám nézve szégyen.

Vagy talán őseredetű
e szolgamód riadt tekintet?
Visszacsörrennek néha még
Szokás csatolta ősbilincsek?
Megejtett s nyomban otthagyott
cselédlányok félelme ez még?
Kijátszott mátka kínja, ki
odaadta frigy előtt a testét?

Fekszünk, tilalmas nász után.
Töprengsz: maradj vagy elköszönj-é?
Nyugalmam gyengéd ernyedés,
csupán te túlozod közönnyé.
Pedig most inkább kell nekem,
hogy ittmaradj, hogy végre lássad:
ki jó volt lángnak lobbanón -
jó most duruzsoló parázsnak.

Miért alázol hát ijedt
alázatoddal engem? Ó hát
mikor érjük meg már a nők
tudat-emancipációját?
Merj úgy szeretni, mint ahogy
én szeretlek több ezer éve!

Hidd el: csak az a szerelem,
melynek a nász sosem a vége.

Baranyi Ferenc - Téli dűlőn ...

Baranyi Ferenc

Téli dűlőn...

Baktatok hóbefútta dűlőn,
a hideget fogammal szűröm,
ízlelgetem: tömény-e még?
Csökönyös, néma pusztaságban,
márványfehér szobortanyákban
oldódik vajon már a jég?
Törhetném csizmasarokkal össze,
de félek, hogy eleven rögbe
hasít sebet a durva láb.
Inkább tavasz melege jöjjön
és öntse szét a fagyos földön
természetét: a sugarát.
A föld, páncélba börtönözve,
léptemre rezzen, rezzen össze,
mint sima szóra a paraszt.
S megyek tovább.

Reng minden ablak,
nyög a jég,
nyög a hó,
nyög a parlag,
melyből a léptem vért fakaszt.
Ha kell, hát törni-zúzni jöttem!
S kezét vállamra téve, bölcsen
korhol, csitít a türelem:
meleget hozz, ne csizmasarkat,
olvaszd s ne törd jegét a fagynak,
úgy győzhetsz konok teleken!

Baranyi Ferenc - Küszöbön

Baranyi Ferenc

Küszöbön

Akihez soha nem futott nő
karját kitáró repeséssel,
az még soha nem érkezett meg,
csak megjött mint az álom éjjel;
akihez nem szaladt, ki várt rá,
amikor a küszöbön feltűnt –
nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
azt érzi, hogy magánya megszűnt.
…. Repültél hozzám s felborultak
a székek szinte körülötted,
a tárgyak józan sorfalát szép
suhanásoddal szétsöpörted,
jöttem, dobolt a lázas expressz,
a szívverésem nem kevésbé,
s elémfutásoddal avattad
betoppanásom érkezéssé,
jöttem száz mérföldön keresztül,
de az a két vagy három méter
– amit utamból visszaadtál –
mérföldek ezreivel ért fel,
az a táv, az a semmi – pálya
amivel megrövidítetted
utam hozzád, az méri hosszát
lemérhetetlen közelednek.

Baranyi Ferenc - Asszony

Baranyi Ferenc

Asszony 

Nyugalmasabb, mint a kályhatűz benn,
viharosabb, mint a jégeső kinn,
elegánsabb, mint a társaságom,
szegényesebb, mint a szeretőim.
Kívántam nem egyszer a halálát
s szorongtam ezerszer életéért,
vagyonokat tékozol napontam
s esztendőkre osztja be az éhbért.
Átkozom a születése napját
s megáldom az anyát, aki szülte,
parthomoknál tüzesebbre izzít
s őszi sárnál hidegebbre hűt le.
Nyugalmas és viharos, kihívón
elegáns és félszegen szegényes.
Semmirevaló. Pótolhatatlan.
Áfonyafanyar. Cseresznyeédes.

Baranyi Ferenc - Áldás és Békesség

Baranyi Ferenc
Áldás és Békesség.

Némán, könnyezve csodállak
Remegve, átkarolva vigyázlak  
Elrejtelek e fura világtól Téged  
Gyere Kedves, bújjál ide kérlek  
Te vagy Nékem, a belső fény  
Az örökké tartó, édes remény  
Majd, ha meg kell, hogy haljak  
Odaátról is csak Téged akarlak  
A szerelem lángját csodás érezni  
Veled naponta, őrülten vétkezni  
Megérezni azt, hogy mily csodás
Az egymásért felzengő dobbanás  
Hiszen mindkét szív őrült vágya  
Mikor ugyanazt forrongva kívánja  
A vad érintést az őrült szerelmet  
Ajkaink forrón csókokat lehelnek  
Két összeérő testnek buja vágya  
Érzéseinkből szőtt kicsiny ágya  
Ahogy megérint kezed, belehalok  
E gyönyör örökös rabjává vagyok  
Láthatatlanul hozzád láncolt test  
Ki számodra naponta csodát fest  
Szerelmet áraszt, mit Te keltettél  
Mikor szerelemmel Nékem feleltél  
Édesem kincs, Egyetlen angyalom  
Nálad a szívemet örökre otthagyom  
Akár az áldás és békesség szeretete  
Szívemnek is Hozzád ez lett a felelete!

Baranyi Ferenc - Ne hidd a fényt öröknek

Baranyi Ferenc

Ne hidd a fényt öröknek

Várj meg, én kedvesem, sötétedik már -
és nélküled csak rettegés az alkony.
Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
mert félek s fázom itt a puszta parton!
Pedig szép volt az erdő és a nádas -
hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
megtévesztett a sugárzás az égen,
aranya hullt a kőre, vízre, fára,
izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem -
s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
mivel a néma éjsötét örök csak.
A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
mint tigris karmait egy csepp körömlakk.
(Könyörgés Apátiáért)

Baranyi Ferenc - Megbocsátom

Baranyi Ferenc

Megbocsátom

Neked még azt is megbocsátom,
hogy nincs mit megbocsátanom
kegyetlenül jó vagy Te hozzám
a jóságod már fájdalom.
Neked még azt is megbocsátom
hogy vak gyanusításaim miatt
én bűnhődöm,
felőröl a magam-fabrikálta kín
Neked még azt is megbocsátom
hogy szüntelen kedvembe jársz
s már nem tudom, mi ejt karomba:
odaadás, vagy megadás.
Neked még azt is megbocsátom,
hogy már e csöpp kétség miatt
még selymes szóval símogatni rendelt
sorom is vádirat
Neked még azt is megbocsátom,
hogy tiszta vagy, mint ... Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy tisztaságod
csak úgy hiszem, ha piszkolom
mert égi már e tisztaság,
hogy földibb legyen - szennyezni kell.
Neked még azt is megbocsátom,
hogy megcsallak valakivel.

Baranyi Ferenc - Nincs

Baranyi Ferenc

Nincs 

Nincs kényelmetlenebb
az elhagyott barátnál,
emléke lándzsahegy:
naponta többször átjár,
szavait csavarod,
igazát tagadod,
elutasítod magadból,
amit ő elfogadott

Nincs kényesebb dolog
az önigazolásnál,
naponta meginog,
akár szélfútta nádszál,
hajlik a víz felé,
hajlik a part felé,
nyugtatása reszketeg, mint
vízben úszó fellegé.

Nincsen magányosabb
a lelkiismeretnél,
nem falkában harap,
nem sokszorozza testvér,
mégis ezer felől
érzed, hogy meggyötör,
ezerszer húsodba tép, de
meg nem öl, jaj, meg nem öl!