Szomorúfűz - Örök születésnap

Szomorúfűz

Örök születésnap

http://www.youtube.com/watch?v=7Jwc9-qibG4&list=PL9DB43557D7A0241D

Szememben felhők gyülekeznek

Ma este csakis Terád gondolok

Elérkezett a születésed napja,

s Te elszálltál az Örökkévalóságba

Szomorú a szívem, zaklatott vagyok,

íriszem kék sugara könnytelen

Lelkem öltözött fekete gyászruhába,

szívem fásult, kezem remegő

Mécsesek lángja lobog aranylón

A vázában rózsa: kedves virágod

Átölelnek bús, halk dallamok

Az ablaküvegben arcodat látom,

s a visszatükröződő mécs világát

Egyedül maradtam – elhagytatok

Aranylón remeg a láng a sötétben,

könnyes fény ragyog szememben,

már szívem mélyéből könnyezem

Borzongatón, egyedül nélküled:

Örök születésnapodon borít el

a magányos, csendes végtelen

dr. Szeicz János - Emléked örök

dr. Szeicz János

Emléked örök

Az égen szürke fellegek futnak,
a sápadt hold a csillagokra vár,
addig bujkál a felhőlepelben,
amíg a földet éj borítja már.

Nappal szilaj színei a tájnak
fáradtnak tűnnek az alkonyatban,
mint a kopott életem, fakulnak,
s szürkülnek az emlékek agyamban.

Ahogy távoli dal csendes estén,
vagy pihenni térő szárnysuhogás,
úgy hull rám az édes, fájó emlék,
úgy fakad fel, mint egy hegyi forrás.

Elengedtelek, és mégis itt vagy,
még bennem élsz, mint tájban a színek,
melyek az alkonyban megfakulnak,
ámde végleg soha el nem tűnnek.

Fájó hiányodat lehet, megszokom,
képedre nézve könnyem sem fakad,
a szemem elenged, de szívemben
emléked örökre velem marad.

Kondra Katalin - Szélben rózsa lenni

Kondra Katalin

Szélben rózsa lenni

Rózsát ültettem
Kopár kiskertembe
Hol nem jár senki, csak a kóbor szél

Eső megöntözte
Napfény nevelgette
Mégis hullik róla tövis és levél.  

 Megszántam,
Levágtam ágáról a rózsát
Vízbe téve, most csendben haldokol

Ez történik
Az olyan emberrel
Akit nem szeretnek, nem várnak sehol.

Pillanatnyi szépség,
Ábránd és remény
Higgyem el, hogy az élet ennyi?

Mit ér a létezés
Ha már eldöntetett,
Sorsom ez: szélben rózsa lenni

Pénzár Miklós Csaba - Emlékszel?

Pénzár Miklós Csaba

Emlékszel?

http://www.youtube.com/watch?v=GFy-gqyvzQY 

Emlékszel, Te jöttél felém
arcod körül, játszott a fény
ősz volt ,hullottak a levelek
a szívem ,megtalálta szívedet
rabul ejtettél ott, mindörökre
az előttünk álló hosszú évekre
Szép voltál ,mint egy Tündér
bájos elbűvölő, mint egy Isten
nekem adtad drága kis kezedet
az Isten ezért áldjon Téged meg
így teltek-múltak a boldog évek
éltünk szépséges hosszú időt
ennyi idő után már idősek vagyunk
tovaszállt rég drága ifjúságunk
de ha néha lopva Rád nézek
szívem sajog úgy szeretlek
lelkem boldog és nagyon örül
látom a fényt csodás arcod körül

Margot - Emlékek

Margot

Emlékek

Az emlékek jönnek, kicsit elidőznek,
Helyet szorítanak lelkemben az ősznek.
Sápadtan, fáradtan ücsörgök egy padon,
S magam az emlékek sodrásában hagyom.

Emlékek, emlékek, mily fojtogatóak,
Néha gyönyörűek, vagy szívszorítóak.
Ronggyá foszlott éltem, csak libeg a mában,
Már magam sem tudom, mi lenne a vágyam…

Élni, vagy meghalni, vagy szeretni talán?
Lapjaim szétszórva a sorsnak asztalán.
Néha olyat osztott, hogy majd bele haltam,
De amire vágytam, abból alig kaptam.

Egy rég hallott dallamot hoz felém a szél.
Emlékszem, hogy akkor is hullt a falevél,
Bús, komor színe volt a lenyugvó égnek,
De bennem a dalok folyton újra élnek.

Gyakran gondolok rád, ki rég nem vagy velem…
De szép is volt veled az a nagy szerelem…
Két kis gyenge nádszál, összekapaszkodva,
Próbált otthont verni, hova a sors dobta.

Rohannak az évek, te már nem vagy velünk…
Felnőtt lett, szárnyra kelt mind a két gyermekünk.
Ha látni akarlak, becsukom a szemem,
Elzokogom neked, milyen az életem.

Leülök egy padra, hol senki sem látja,
Árván, egymagamban, valamire várva…
Nem érdekel élet, nem érdekel semmi,
S az emlékek jönnek, nem hagynak feledni.

Széttépik a szívem, darabokra marják,
Sem lelkem, sem agyam, pihenni nem hagyják.
Szaggatnak és tépnek, fojtogat az emlék.
Talán, ha meghalnék, végre nyugtot lelnék.

Paudits Zoltán - Talán egyszer

Paudits Zoltán

Talán egyszer

http://www.youtube.com/watch?v=l4kZEae_dBY

Szerelmet vetünk,
halált aratunk,
magányunkkal
egyedül maradunk.

Átöleljük a semmit,
Naptól csókot lopunk,
tapossuk életünk,
néha még álmodunk.

Testünk égre feszül,
súlytalan szállunk,
talán egyszer újra
egymásra találunk.

.kaktusz - Az idő múlik

.kaktusz

http://youtu.be/B-n5ZishH2Q

Tudod arra gondoltam,
nagy galibát képes okozni az,
hogy az idő múlik,
s vele a test öregszik,
de a lélek megmarad
örökifjú pompájában...
az élet játéka, hogy időnként
a ragyogó fiatal észreveszi
az ellentmondást,
ámulva figyeli
a különleges csodát,
a gyönyörű,
sokszor fájdalmas lelket
megszereti rajongva,
mintha a sivatagban rózsát találna...
s kinek a lelkét megszerették,
azt elvakítja az a szeretet,
elfelejti, hogy felette az idő elszállt,
s mint ifjú szerelmes,
megszereti a másikat
testestől lelkestől,
dehogyis gondolná,
hogy a szeretet csupán a lelkének,
nem a meggyötört testének szól:
könnyen félreérthető rajongás az,
nem igazi szerelem...
aki a másik szemében
azt a csodálatot meglátja,
egy időre szárnyalni kezd,
s nagyot zuhan,
ha egyszer
csalódást lát abban a szemben,
hiába,

hogy a lélek

a lélekkel találkozott,
ha egyszer a test igent
a fiatalnak mond.

2013. aug. 20.

Koszpek Ferenc - Hazafelé

Koszpek Ferenc

Hazafelé

Fekszem a parton. Ahogy a finom szemcséjű homokon és a már-már teljesen elkopott kagylóhéjakon morajló, lágyan oda-vissza mozgó hullámverést hallgatom, szinte nem is hallom a szívverésemet.
Egész tüdőmet átjárja a víz felől lengedező szél által hozott jellegzetes, sós tengerillat.
Az égen vég nélküli táncukat járják a fodrozódó, páradús bárányfelhők.
Folyton alakot váltanak, mindig más és más képeket vélek bennük felfedezni, egy dologban azonban minden pillanatban megegyeznek: Téged látlak. A szemedet, ahogy rám nézel, az arcodat, ahogy rám mosolyogsz, az egész alakodat, ahogy felém közeledsz, vagy éppen csak a kezedet, ahogy meg akarod simogatni vele az arcomat.
Mindig és mindenhol ott vagy: a gondolataimban, a szívemben a legféltettebb érzelmeim között, a kimondott és valamiért kimondatlan szavaimban, az álmaimban, a mindennapjaim örömében és bánatában egyaránt.
Felülök a homokból, lerázom ragaszkodó szemcséit a hajamról és a tarkómról, közben végignézek a parton: lábnyomok. Egyik-másik még élesen kirajzolódik, önmagukban árnyékos sarkokat teremtve a lemenő nap fakuló fénye elől, de a legtöbbről már csak sejthető, hogy valaha emberi láb okozta az aprócska gödrök kialakulását.
Ilyen lábnyomokat hagytunk mi ketten az élet, a boldogság keskeny fövenyén, ahogy néha nem egy ütemben, nem egyszerre, de mindig egymás mellett lépkedtünk a közös álmaink, a teljesség ígérete felé.
Látom ezeket a nyomokat a lelki szemeim előtt: nem voltak mindig tiszták, megfontoltak a lépések, nem is egyformán mélyek a nyomok, de határozottan egy irányba mutat hosszú soruk.
Most, hogy újra egymás mellé értünk ezen az úton, próbálok ugyanazokba a nyomokba lépni, de úgy, hogy egyformák, egymáshoz hangoltak legyenek a lépéseink és vigyázok, nehogy éles kagylóba lépjünk, nehogy a rossz lépéseket megismételjük.
Ha velem tartsz, fogod a kezem, együtt elérhetjük azt a helyet, ahova elindultunk. Semmi olyan nem kell hozzá, amink nincs, csak egy csipetnyi álompor, egy mokkáskanálnyi önbizalom, egy evőkanálnyi önzetlen akarat és kifogyhatatlan hit, hogy sikerülni fog.
Mert sikerülni fog!
Csak hunyd be a szemed, s én is ezt teszem.
Lépkedj csak előre, én veled lépek, vagy lépkedek én, s vezetlek Téged.
Két ilyen lélek ezen az úton többé el nem téved…

Mirian - Azt a szót ...

Mirian

Azt a szót ...

kezembe temetem arcom
így tán eggyé olvad
az a sok-sok kerge-gondolat
mely nem hagyta el egykor
szorosra zárt ajkamat.
konokul itt ragadt mind
s ha a hajnal nem hint
olykor kis vörös fényt reám
a szürkeségben nem hallani
a csöppnyi hangú dobbanást…
lám a kín
ha egyedül marad
mily hangtalan tőr
- nincs segítség -
s a csendfonál köt
rá gyengéd szálakat
hisz ébren a szív
ne kergessen álmokat
pihenni kéne már
feledni a múltat
a múltba veszett vágyakat.
a holnap új időt vetít
s közel hozza arcodat
- boldog remény -
hitem erőre kap általad
mint zöld tükörfény
oly tiszta szép szemedben
az érkező
és én
mint léggömb eresztem
bánatom az ég felé
hogy illatodba bújva
végre kimondjam újra
azt a szót…

Szigeti Miklós - Vésett szívem

Szigeti Miklós

Vésett szívem 

Félhomály hull rám
talán a szobám
talán az ablak, pára
nem nézek hátra

felkapcsolom gyorsan
levillant pillanat
ne dobja rám sötét
fullasztó leplét

Mi van itt? Kérdem
bedugít a csend
élve húz a mélybe
kőből vésett szívem.

Kópis Eta - Fázol

Kópis Eta

Fázol

http://www.youtube.com/watch?v=x2SmpFjtoC4 

Fázol, pedig egyik feled
még napfényes, derűs nyár,
de másik feleddel lelked
hulló falevelek szőnyegébe,
deresedő őszbe borult már.
Iramlik, elillan ez a rövid élet.
De új tavasz fakad, a mag újra éled.
Ha el is enyészik földi porhüvelyed,
sosem temetik el vele a lelkedet.
Ez az, amiért ne mondj le
semmiről, egyetlen percre, soha.
Az ősz nem bűnös.

Hozzád nem mostoha.
Újra éled és újra kél a világ.
Új tavasz hinti rád milljó csillagát.
Ez itt a sors. Nincs vég semmiben.
Ha új láng kél - elégel tüzében.
Kor, idő nem ronthat szerelmet,
hiába, köszönt rád ,,Rémségnek" hitt teled.
A szíved fiatal marad, örökké fiatal.
Az ősz deres, a tél hideg, a tavasz üde,
a nyár perzselő, vad diadal.
Jókedvet és ifjúságot hazudni kár,
de bölcsen teszed, ha elvégzed,
ami rád lett szabva már.
S úgy véled, neked az élettől jár.
Várj a télben új meg új tavaszra!
Szíved megfagy, de lelhet új vigaszra.
Felengedsz a nyári nap hevében,
fürödhetsz a szerelem mélysötét vizében.
Csak fel ne add! Mindig higgy és remélj!
Közeledben oson új és új szenvedély.

Egry Artúr - A szomorúaknak

Egry Artúr

A szomorúaknak

keserű,
méz-sárga serből szürcsölök
e kerti asztalnál, ellennék reggelig,
ahol
a csillagok a sötét fű között
hajnalban fényüket egyszerre meglelik.

megvagyok,
más szóval: - mindez tényszerű -
amint feszül a húr, az Isten ujjbegyén,
mikor
a vállához szorítva a hegedűt;
magának játszik a mindenség peremén

de mennyi
mindent kibírhat az ember
egyetlen éj, amíg a késeket fenik,
ahogy
a narancsfák az érő teherrel
kínjuktól a földet keményre verdesik

Berze Tünde - Szálló gondolat

Berze Tünde

Szálló gondolat

A kitágult égbolt horizontján
lassan szálló madarak...
olyanok mint a gondolat.
Könnyedén szállnak végtelen felé,
s nem állja útjukat
sem hegy, sem víz, sem messzeség.

Irányát adja háborgó lélek,
s nyugtalanul lüktető szív,
de határt nem szabhat neki,
sem érv, sem akarat,
csak száll, száll,
birtokolni a sejtelmeket.

Lázad és zabolátlan csikókat ereget
szerte-szét a titkok mezején.
Tudni vágyik mindent,
nem baj, ha fáj,
nem baj, ha egyedül jár,
de néha mégis felnevet,
mikor megtalálja magát
ott, mélyen a szemedben...

Newyear - Búcsú a nyártól

Newyear

Búcsú a nyártól

Borús kedély…
Sír, sajog
egy emlék.
A halk közöny
függönye megett,
fojtó illatok,
bódító kínja
ég.
Ne búcsúzz még!

Még meleg
a kéz,
melyet fogtál,
de a semleges idő
ott áll,
sarokba dobni
fényedet.

Nyár,
… küldj még egy
forró sóhajt,
tőle majd
fáklya lobban,
a sötét
reményablakokban.

Egyed Emese - Üzenet

Egyed Emese
Üzenet

http://www.youtube.com/watch?v=-rvu_7c5T0M 

Ezen a nyári reggelen a nap még nem fogyatkozik.
A zöld lombokhoz elmegyünk. Nézzük az erdei mozit.
Ezen a nyári reggelen mégsem kelünk fel hamarább.
Álmokat sem dédelgetünk. Csak alszunk súlyosan tovább.
Ezen a nyári reggelen a szorongás elköltözött
a szívünkből és elveszett ködbe vesző lápok között.

Adj békességet, Istenem, segíts újulnom reggeleddel,
kibontakoznom bojtorjános magamból; szívem nem veszett el,
sem hozzád szálló halk szavam. De mindennek árnyéka van,
a derűnek, a pillantásnak, a nyári reggel varázsának,
a játékos versnek, a csöndnek. A csöndben ismeretlenül
kimondhatatlan sejtéseink nőnek.

Ezen a nyári reggelen harmatot gyűjt a képzelet.
Ösvényt választ nagy hirtelen. Az ösvény fény felé vezet.
Fény felé, megnyugvás felé. (Mert rosszkedvem nem az Övé,
sem aggodalmam, szemem árka. Pedig ha ránéz a világra,
engem is lát így; rosszkedvestől, fonnyadó testestől-lelkestől,
és mert övé, amit teremtett: titkon frissíti fel a kertet.)

Szomorúfűz - Pillangók

Szomorúfűz

Pillangók...

http://www.youtube.com/watch?v=U880Y-JxrqQ

Pillangók lebbennek,

szárnyuk szivárványszínben pompázik

Lelkem is velük libeg,

a pillanatok mámoros érzéseiben

*

Szikrázó, mozgó pici álmok, részegek az illatártól.

Lélekzenére libbenő, apró kis lelkek, pici tündérek.

Repülő kis virágok, kis vitorlások a levegőben.

Imbolyognak az illatok fölött.

A szépséges kis pillangókat a ringó virágszirmok ringatják.

Csöndes magányban csöndesen libbenő kis leheletek.

Szárnyacskái légies, leheletnyi fátyol sziromként

a szivárvány ragyogó színeiben pompáznak.

A szellőcske finom szárnyain sodródik,

libben tova, szemünk elé csodákat varázsolva.

Reviczky Gyula - Egy pillangó története

Reviczky Gyula

Egy pillangó története

http://youtu.be/5V5yw2oLT6o 

Hideg volt még s a föld kopár,
Pacsirta még nem énekelt.
Az ibolya se bújt elő
S egy lepke már is szárnyra kelt.

Bekarikázta a mezőt,
Enyhet keresve, társtalan',
S mégis tavaszrul álmodott,
És úgy örült, hogy szárnya van.

Fáradtan olykor megpihent
Kórón vagy száraz ágakon,
És várta a derült tavaszt,
Merengve a felhős napon.

Remélt és várta, leste, hogy
Mikor lesz végre már meleg.
Oly sápadt volt a nap neki,
S oly dermesztők az éjjelek.

Fázott szegény, de víg maradt;
A tavasz álma volt vele;
Jól tudta, hogy lesz kikelet,
És rózsa lesz a kedvese.

Lett is tavasz; volt ibolya;
Volt rózsa, fény és napsugár;
De nem a pillangónak; ő
A tavaszt meg nem érte már.

Nadányi Zoltán - Aranypiros pillangó

Nadányi Zoltán

Aranypiros pillangó

Szép pillangó, aranypiros csoda.
Ide-oda lebeg. Be szívesen
lebegnék én is így ide-oda.
Ilyen ártatlanul és színesen.

Nem úgy, mint a madár, a repdeső
vadász. Akármily szép és kedves ő,
csak gyilkos ő. Vígan cikáz le-föl
s azalatt apró életeket öl.

De a pillangó, szép aranypiros
pillangó, senkit ő nem bánt soha,
és őt se bántják, bántani tilos,
egész világon nincs haragosa.

Nem falja föl, pedig talál sokat,
a nála is kisebb szárnyasokat,
nem rágja el, kárt tenni nem szeret,
a kertben a káposztalevelet.

Ő csak lebeg, lebeg, csak tündököl,
legszívesebben a rózsán lebeg,
nem életét, csak csókját szívja föl,
utána nem maradnak szúrt sebek.

Ő csak lebeg, lebeg s ha odaszáll,
megszépül a szépséges rózsaszál,
megszépül a kert, kastély, régi rom,
hol ellebeg, mint repülő szirom.

Megáll a munka kertben és mezőn,
a gyermek vele fut lelkendezőn,
tolószékében felül a beteg
és ő csak csillog és lebeg, lebeg.

.kaktusz - A legcsodálatosabb pillangó

.kaktusz

http://youtu.be/pR-lKUDpzdA

Tudod arra gondoltam,
a világ legcsodálatosabb,
legtarkább,
legkönnyedebb pillangója
a picinyke gyermek,
kinek a szárnyai könnyűek,
mint a pille, olyanok,
hozzá csak óvatosan szabad érni,
nehogy a selyme sérüljön,
szárny-szegetté váljon:
ez a gyönyörű állapot
minél tovább kitartson…
mert az utána következő
lehet kiábrándító nagyon,
az ember ragad a földhöz,
eltűnik a szépséges szárnya,
mint a hernyó, csak araszolgat,
mintha csak azért jött volna a világra,
hogy feneketlen étvágyában
felzabáljon mindent:
közben emeli maga köré a falat,
oda bebábozódik,
persze nem jó úgy neki,
de kijönni onnan tehetetlen,
de csak addig,
míg el nem jön az ideje...
már-már azt hiheti,
az életnek a rendje az,
de talán az étvágya is rendeződik,
a zárt falak közül is kiszabadul,
a lelke újra csak pillangóvá válik,
ha a fejlődésében
a csodára képes szeretet megsegíti.

2013. 08. 25.

http://youtu.be/G7-PWOawbJ8

Szabó Lőrinc - Lepkék tánca

Szabó Lőrinc

Lepkék tánca

Fáradtan, ahogy ahhoz illik,
ki nehéz sárból vétetett,
nézem a tündöklő eget,
melyben itt is, ott is kinyílik
egy-egy repülő kis virág:
nézem, hogy jönnek, szikráznak a lepkék
a levegőn, a réten át.

Mint lelkek jönnek, imbolyogva,
az illatpárás domb felett:
mind egy-egy láng, átgyúlt üveg,
repülő, élő kis vitorla,
szárnyas tűz: kék, fehér s arany:
mozgó ragyogás a táj, mint az álom,
és mint az álom, hangtalan.

S ha csupa fény és csupa illat
nekem is ez a délután,
őnekik egész óceán:
benne dőzsölnek, rajta ringnak,
méztől s fűszertől részegen:
repülő lelkek táncos gyönyörétől
repül s táncol a végtelen.

Jönnek a lepkék… Lent a fűben
rab hernyó mászik s fal bután;
de féreg-élete után
– már látom – felszáll üdvözülten,
indul a tündér égbe, fel, –
s eszembe jut a nagy hernyó, az ember,
s a vég, melyre jutnia kell.

És látom: én vagyok a féreg,
aki örökké lent marad,
csak a látás s a gondolat
lidérce tör bennem az élet
mocskain s az anyagon át, –
s felsír a hús nyomorúsága: Hol vagy,
testi megváltás, túlvilág?!

Hol vagy, könnyűség?! Csoda kéne
és csoda nincs… Libeg-lobog
a rét, s én, a kitagadott,
csak nézem a néma zenére
táncoló, boldog lelkeket,
reménytelenül, ahogy ahhoz illik,
ki nehéz sárból vétetett.

Csitáry - Hock Tamás - Van egy pillangó ...

Csitáry-Hock Tamás

Van egy pillangó...

http://www.youtube.com/watch?v=qnsvFYCcqLQ 

A te pillangód. Egyetlen pillangó, több nem létezik belőle. Nem létezhet. A színe... a színe olyan, mint az érzéseid. Víz-zöld, tavaszrózsaszín, tollfehér... Igen, a szivárvány minden színét magán viseli. És mindig olyan, amilyennek lelked látja. Gyönyörű pillangó, a legszebb. De nem mindenki láthatja... csak te. Csak te... és még valaki. Valaki, akihez elküldöd. Akinek szüksége van rá. Mert ez a pillangó a tiéd, de mégsem az. Nem öncélúan a tiéd. Küldetése van... Valakihez. Te tudod, kinek van rá szüksége. És pillangód útra kél. Magával viszi mindazt, amit adni szeretnél... Magával visz téged. Felröppen, megkeresi őt, a vállára száll. És neki adja mindazt, amit küldtél. De nem csak elviszi, hanem vele is marad. Vele marad, mégsem hiányzik neked. Sőt, boldog vagy, hiszen létezése így nyert értelmet. Ezért kaptad őt. Pillangódat. Ami a tiéd, de mégsem. Azért kaptad, hogy adj általa. És boldog vagy, mert adhatsz. Pillangóddal. Létezik ez a pillangó. Csodapillangó.

Radmila Markovic - A lepke

Radmila,Marković
A lepke

Eliza Beth festmény nyomán

Meddig repülhetek?
Utolér a végzetem?
Esőben szétfoszlik
szárnyam dísze.
Felettem fekete felhő,
alattam kéklik a tó,
a fűtől semmit sem
várhatok.
Így hát magamra
maradok,
de
szépségem
nektek itt hagyom.