Várnai Zseni - Te új világ

Várnai Zseni

Te új világ

Te Új Világ, jóra törekvő,

bár te lennél az a rég várt,

békét hozó, csodás esztendő,

mely az Idők méhében érik

talán már évmilliók óta...

s most a mi Századunk tüzében,

most válik nagy... igaz valóra...

Boldog új évet, emberek!

Várnai Zseni - Őszibarack

Várnai Zseni
Őszibarack

A kései nyár érett lánya vagy,
a húsod édes, mégis oly fanyar,
mint az őszi nap, mely félarcodra süt,
s olyanra fest, mint rozsdamart avar.

És mégis benned annyi íz feszül,
amennyi jót a föld csak adhatott,
csípős tavasz, napcsók és égi könny,
esővert erdő: a te zamatod.

Hő és vihar emlékét hordozod,
ezért vagy olyan dús, hogy már sajog,
vadmézízű és mégis keserű,
szomorú-boldog... épp, mint én vagyok!

Várnai Zseni - Álmok ...

Várnai Zseni

Álmok...

Vasárnap csöndje

sutyorog köröttem.

Föl keljek?

Ne keljek?

oly messziről jöttem

az álmok ködéből,

hol szárnyaim nőttek,

és neki vágtam

az örvénylő levegőnek.

Mi mindent álmodtam!

Már szinte el feledtem,

csak úsztam a levegőben

ez maradt meg bennem,

oly könnyen repültem,

szinte testetlen voltam,

hol merre lebegtem?

Tán' éppen a holdban.

A földre lenéztem;

kék csillagot láttam,

különös álmokat

álmodom mostanában.

Várnai Zseni - Levél helyett

Várnai Zseni

 Levél helyett

Táviratok...levelek...levelek...
Mily jók is vagytok hozzám emberek:
köszöntő sorok, baráti szavak
repülnek felém,mint a madarak.

E sok levél mind a válaszomra vár,
írok...írok...de egyre több madár dalol nekem,
ó mily nagy jutalom
e megbecsült virágos alkonyom.

Köszönöm,hát ezerszer köszönöm,
hogy megosztjátok vélem örömöm:
a sugarat, mely homlokomra hullt,
s feledteti,mily szőrnyű volt a múlt!

Barátaim,de megbocsássatok,
mindőtöknek felelni nem tudok
külön külön nagy munka lenne az,
e vers szívemből csordul és igaz.

Hiszen tudjátok ez a lényegem,
benne a hálám,forró köszönetem
hozzátok,vegyétek név szerint...
fáradt szívem,most nyugalomra int.

Mögöttem oly sok küzdés szenvedés,
érzem rám férne egy kis pihenés...
megpróbálom....s küldöm e versemet
levél helyett: köszönet...köszönet!

Várnai Zseni - És mindig újra vallok

Várnai Zseni

És mindig újra vallok

Mennyire gyűlölöm a lebírhatatlan kényszert,
hogy minden szívverésem papíron kikiáltsam,
de jön, nekifeszülve a lélek ajtajának,
és kell, hogy ezt a súlyos bezárt kaput kitárjam.

Akár a festett leány, ki csókjait árusítja,
én, a költő is lelkem így apránként kimérem,
s mi élő lüktetés volt, tentává feketülve
alvad papírmezőn, betűkbe fagyva: a vérem.

Így égnek el harmatos, remegő rebbenések,
így futnak fájdalmaim sikoltva meztelen,
mint leány, kiről martalóc, vad, éhes harcosok
leplét letépték egy háborús rablóéjjelen.

Úgy szégyenlem mind e torz rímbemerevült jajszót,
megszállott pillanatok gyümölcsei aláznak,
arcom eltakarom, a tenyereimbe rejtem,
gondolván, ha nem látok, talán engem sem látnak,

És mindig újra vallok, nincs rejtett zuga szívemnek,
nincs titkos kamrám, hol megbújhatnék nesztelen,
elárulom, fölkínálom a lelkem,
ostorzó vágytól hajtva, anyaszült meztelen.

https://www.youtube.com/watch?v=q3uQV9VDAKU

Várnai Zseni - Retusált fénykép

Várnai Zseni
Retusált fénykép

Az utcán sokszor szembejön velem
egy rég nem látott, kedves emberem,
vagy egy-egy asszony; régi ismerős
iskolatárs, énvelem egyidős.

S rádöbbenek: mily szörnyű változás!
Igen, ez ő, de mennyi torz vonás
ült az arcra, ránc és mélyedés,
miket a kor kemény vésője vés.

Szemem a régi képpel összemér;
mily karcsú volt, és most milyen kövér,
az ifjú báj hogy eltűnt nyomtalan,
szegénynek bizton sok-sok gondja van.

Szívem körül jeges kéz markolász:
- így dolgozik az ősz, az elmúlás,
így látnak bizton mások engem is,
magamat néző látásom hamis.

S amint megyek, csak úgy, önkéntelen
a kirakatüveget kémlelem,
játszik velem önámító varázs,
pedig tudom, hogy kegyes öncsalás.

De ez kell mégis, kell, hogy így legyen,
az évek fátyolt szőnek a szemen,
egy retusált fényképet őrizünk
s nem vesszük észre, hogy megőszülünk.

https://www.youtube.com/watch?v=QOx_vapz5EM

Várnai Zseni - Télen

Várnai Zseni

Télen

Kis erkélyemre egész télen át
kikötök faggyút,
vagy jó szalonnát,
rigók és cinkék
lakmároznak rajta...
Majd fütyörésznek
érette tavaszra,
s a fák kérgéből
kiszedik a férget
Így fizetik a téli vendégséget.

Várnai Zseni - Vagyok őszi dallam ...

Várnai Zseni

Vagyok őszi dallam...

https://www.youtube.com/watch?v=x6M6HZgTqOg

Vagyok őszi tarlón aranyfény,
kihunyó,
csillag a nagy éjben,
villanva lehulló.
Vagyok őszi erdőn kósza szél:
kesergő,
bujdokló, kódorgó,
lengő és kerengő.
Vagyok őszi ágon falevél:
lehulló, szállongó, lepergő,
avaron elnyugvó.
Vagyok őszi égen búbánat:
felhő, szomorgó, szemergő,
lassúdan csepergő.
Vagyok őszi lápon vadmadár:
kiáltó, rikoltó, sikoltó,
vándorútra szálló.
Vagyok őszi dallam, ami sír
a szélben,
felhőben, esőben,
pergő falevélben.

Várnai Zseni - Belebámultam a Napba ...

Várnai Zseni
Belebámultam a Napba …

https://www.youtube.com/watch?v=QOx_vapz5EM

Szerelmemnek nem volt még arca,
és teste sem, csak, mint egy álom,
ködként gomolygott körülöttem
valóság, és mesehatáron.
Szebb volt, mint minden földi férfi,
nagyobb, különb, titokkal teljes,
sokszor szálló felhőben véltem
meglátni őt, mint egy szerelmes.

Láttam márványban egy vonását,
talán Phidias remekében,
szemének zöldjét megtaláltam
egyszer, mikor tengerbe néztem,
s aranyszín, barna, karcsú teste
villant elém egy pillanatra,
mikor káprázva, elvakultan
belebámultam a napba.

Kerestelek, örök szerelmem:
földön, vízen, és csillagokban,
parányi részed láttam olykor,
s éreztelek az illatokban,
miket réti füvek lehelnek,
csodáltalak vad ifjúságban,
s erőd bilincsként babonázott,
mikor egyszer párducot láttam.

Azután mégis megszülettél.
Életre keltél, mint a márvány
az alkotó művész kezéből,
élő szobor, földi szivárvány,
fényből, erőből ötvözötten
megszülettél, mint képzeletben
álmodtalak, egyetlen férfi:
gyerekem, nagy örök, szerelmem!

Várnai Zseni - Csak kéken bámult rám az ég ...

Várnai Zseni

Csak kéken bámult rám az ég …

Az égre néztem: nem felelt,

Nem értette, mit kérdezek.

Az ég oly messze, messze van,

nem érzi, amit érezek.

Csak kéken bámult rám az ég,

a nap mosolygott fényesen,

nem értette, mit kérdezek,

a távol, égi értelem.

A földhöz szóltam: nem felelt.

Pelyhedzett rajta már a zöld,

nem értette, mit kérdezek,

ölelkezett éppen a föld.

Az ég a földre ráhajolt,

pezsdült az ősi gerjedés,

túl minden emberbánaton.

Nem érthették a bánatom.

Kérdeztem: senki sem felelt.

Se föld, sem ég, se csillagok,

csak ömlött rám a sárga fény,

színek születtek, s illatok.

Kérdeztem újra, hangosan:

- Csupán az ember átkozott? -

de nem felelt rá senki sem,

az ég s a föld csodálkozott.

Várnai Zseni - Most este van ...

Várnai Zseni
Most este van …

Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon

Várnai Zseni - Szeretni

Várnai Zseni

Szeretni

https://www.youtube.com/watch?v=QOx_vapz5EM

Anya tanítsd szeretni gyermeked!
Első fogalma legyen
a szeretet
Mikor még bölcsőjét
Ringatod,
erről szóljon meséd
és dalod.

Hogy együtt nőjön ez az
érzelem
minden gyerekkel, minden
téreken,
s hogy mint tavasszal
a virágos ág,
úgy boruljon virágba a világ,
közel és távol,
ahol ember él!

E szót röpítse szárnyain
a szél,
szálljon a széles tengerek felett….
Anya tanítsd szeretni
Gyermeked!

Várnai Zseni - Száguldó idő

Várnai Zseni

Száguldó idő https://www.youtube.com/watch?v=5qmUECGYAlw

Azt mondják, hogy a szív égő
sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre
inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért,
mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak
hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó
sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző,
ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se
szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!

Várnai Zseni - Virágos ág ...

Várnai Zseni
Virágos ág...

Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...

Várnai Zseni - Egy női szív kering a Föld körül

Várnai Zseni

Egy női szív kering a Föld körül.

E pillanatban fönt az égi térben,
hol női szív nem dobbant soha még!
E pillanatban fönn a magas égen
új korszakunk fényes csillaga ég!

Egy hang csendült az örök éjszakában,
hol női hang nem zengett még soha...
Egyedül fönt a jeges némaságban
szólni vágyott az egek vándora.

Egy női hang szólott az emberekhez,
és köszöntötte földi társait:
-Világ népe,ím teljesült az álom,
a lélek kitárta széles szárnyait!

A földi és az égi tér határán
férfi és nő Egy cél felé röpül:
BÉKÉT! BÉKÉT!
Haljátok földi népek!-
Fehér galamb kering a föld körül!

Várnai Zseni - A magasból nézve

Várnai Zseni

A magasból nézve.

Mondják: a föld magasból nézve
bolygók között is szépnek szépe:
kék mint az álmok tündér csillaga
.Dús anyaföld, de mennyi kín szülője:
élő az élőnek lett a megölője.
Küzd itt a fény s vaksötét éjszaka.
Forrong a lét, mint a tűzhányók pokla.
Ős ösztönök vad lángjai lobogva
s vészt lihegve futnak a földkörül.
De ember még nem ért föl ily magasra.
Vad ellentétek különös viadala időnk,
mely most a melyből fölmerül.
Lerombolt falak házakká magasodnak..
.és már egeket ostromol e korszak:
ember kering a légi tér körén.
Új eszközök formálják át a földet,
de föl nem támad az, akit megöltek,
bár rózsaliget virul Lidércén...
piros rózsák a véres föld szívén.
Mély fájdalom,hogy poruk fölött éled
nagy vajúdással az emberibb élet,
de nékik ebből nem jut semmi már...
S hiába minden kőbe vésett emlék,
nem tud róla,kit már az örök nemlét sötét,
időtlen mélységbe zár.
De jók a jóért szót váltanak újra:
merre haladjon hát az embert útja,
hogy békét leljen,ki a földön él!?
Gyógyítani,de sohase feledni,
a népek kötöz erős hidakat verni,
hogy mit lerombolt ádáz szenvedély,
újjá legyen, s élhessen, aki él!

Várnai Zseni - Novemberi napsütés

Várnai Zseni

Novemberi napsütés.

Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.
S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.
Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.
Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.
Tudom,de mindig újra meg csodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.

Várnai Zseni - Síró szemek

Várnai Zseni

Síró szemek 

Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felől
Magamba szívom a bánatokat.

Mi messze jajlik vérző távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szememből is elfogy a fény.

Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könnybefúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.

Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Feléd hajlók és könnyen nevetők,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetők.

Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
Kacagások, víg játékok helyébe,
Nem tudom én, elég-e ez Neked?

Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?

Várnai Zseni - Őszi dal

Várnai Zseni

Őszi dal.

A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget,mint a láng
csak simogat,mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Az ősz szerelme,mint a kósza szél,
hol lágy zene,hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk,e hullámzó folyó,
még kék az ég,de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Bús könnyet ont a szürke őszi ég,
zordan borong a felhős messzeség,
egy csonka ágra csapzott varju száll,
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...
csak nézem és szívem elszorul:
jaj,minden nap korábban alkonyul...
korábban alkonyul..

Várnai Zseni - Mély kútba nézek ...

Várnai Zseni

Mély kútba nézek …

Mély kútba nézek most szüntelen,
Szivemet látom benne : büntelen.
Szivemet látom benne: reszkető,
Arcom fogyó hold, sápadt, elvesző.
Arcom fogyó hold, sorsom éji ég,
Két szemem könnymeder, bús, esős vidék.
Jaj nézem e tükröt, nem tükröz rajt' öröm,
És hulló könnyekkel összetöröm.