Kun Magdona - Így év vége felé

Kun Magdolna

Így év vége felé

 https://www.youtube.com/watch?v=QFIy689P6nQ

Nem az fáj, hogy elillannak a gyorsan futó évek,
és arcomra az időráncok mély rovátkát vésnek,
inkább az a tudat fáj, és az nyomaszt itt benn, hogy nem tudom mi vár rám az égben odafent.

Nem tudom, mert eddig még nem jött olyan vissza,
aki a fényes égi utat már be-bebarangolta,
s aki biztos hittel állíthatná, hogy van olyan világ,
ahol szeretteink nyitják a mennyek kapuját.

Minden évnek vége felé elgondolkodom,
vár-e még rám újabb ünnep, újabb Karácsony,
s lesz-e még az életemben pár olyan boldog nap,
ami a következő évhez újabb reményt ad.

Mert minden évben kevesebbek azon barátok,
akiknek a szívük-lelkük jóságtól áldott,
s akik minden egyes újabb napon elhitették azt,
hogy nincs annál gazdagabb, ki szeretet ad.

Kun Magdolna - Karácsonyi ölelés

Kun Magdolna

Karácsonyi ölelés

 https://www.youtube.com/watch?v=K4rPm_-WiOg

Karácsonykor,
imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő, mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem, mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük, mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt, akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Mert az anyákat nem lehet elfelejteni,
hisz azok mind-mind a gyermekek becses ékei,
melyek ott tündökölnek a teliholdas égen,
Szent Karácsony napján bűvös csillagfényben.

Kun Magdolna - Vártalak

Kun Magdolna

Vártalak

 https://www.youtube.com/watch?v=4Hu8RG-uTW0

Téged vártalak
magány-beteg lázban.
Mikor párnám alá gyűrt visszafojtott vágyam semmivé foszlott a hajnalpirkadásban.

Téged vártalak
minden napmúlásban,
akkor is, mikor mások
boldogságát láttam,
s tudtam a magamét
már sosem lelem meg,
ebben a véget nem érő
perc-sirató gyászban.

Téged vártalak
őszi lombhullásban.
Télvíz idején,
ha friss hó nyomát jártam.
S téged vártalak,
mikor virágrügyek nyíltak,
melyek harmatcseppként hulló
bánat-könnyet sírtak, mert tudták,
ajtómon már nem kopoghat az,
kinek szíve kihűlt helyén
tél van, nem tavasz.

Kun Magdolna - Ne hagyj el!

Kun Magdolna

Ne hagyj el!

Már otthont talált benned lelkem törött része.
Már van, kit óvón simogathat remegő kezem.
S eltorzult világomban is látok egy kis napfényt,
melyben néha megcsillanhat könnyező szemem.

Te ne ítélj akkor sem, ha mindenki más megvet!
Te ugyanúgy szeress és maradj meg nekem,
mert tiszta szerelmünkben mindig az a legszebb,
mikor rám omló keresztem te hordod helyettem.

Semmi lennék nélküled. Egy szél sodort falevél,
minek elsorvadt álmaiból csak zörgése maradt,
s talán egy utolsó sóhaj, a rőt avar csendjében,
mely magányos árvaként pihen a falombok alatt.

Tékozló életemben volt ezer szárnycsapásom.
Lebegtem a magas égben, landoltam a sárig.
Sokszor úgy éreztem, tán jobb lenne meghalni,
és önszántamból süllyedni a lápos ingoványig.

Holt napjaim bús percében már kacagni is tudok.
S az évek fájó nyomorát is szóra bírom nyitni,
mert végre megleltelek ebben a rejtelmes világban,
hol olyan nehéz néha szívből mosolyogni.

Kun Magdolna - Levendula szerelem

Kun Magdolna

Levendula szerelem

 https://www.youtube.com/watch?v=jIIZD7-Enk0

Mikor levendula illat-árja tölti be a szobát,
s mély-lila színe bűbájt hint reád,
bódulj karjaimba  
és szoríts magadhoz olyan ősi kéjjel,
mintha minden vágy-ringató éjjel  
szenvedélyünk döngetné
az érzelem falát.
Ha majd testünk buja érintésétől
illanó párában suttognak a szavak,  
és gőzölgő csókok gyöngyöznek ajkunkon
édes verítéket,  
repíts-repíts tüzes szerelmeddel addig,
míg a mennyek kapujához érek,  
hogy azon belépve  
főnixmadárként uralhassam  
ezt a levendula illatú lila  
mindenséget.

Kun Magdolna - Ágról-ágra

Kun Magdolna

Ágról-ágra

Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.
Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,
s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,
hisz az adja neki szíve melegségét.

De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,
mert az a forróság, ott a szívben legbelül,
már eltemeti magában a nyári virágzást,
s nem érez mást, csak őszi hervadást.

A vándormadarak úgy költöznek el,
hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,
mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,
ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.

Az embert is érik erős szélsodrások,
melyekbe belevesznek az élni akarások,
de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,
nincs az a tél, mely virágot temessen.

Kun Magdolna - A szavak súlya

Kun Magdolna

A szavak súlya

A szavak súlya néha
sokkal nehezebb,
mint az a kőkereszt,
mit a Jóisten keze
vállunkra vetett.

Mert a szavak úgy marnak
lelkünk mélységébe,
mint a gyilkos kígyóméreg
fájdalom érzése.

Mikor szívünket
gyilkos kígyóméreg marja,
már nincsen oly gyógyír,
mely sebzett részének
ép formát adhatna.

A szavak áldással bírnak,
de ölni is tudnak,
mert a bántó szó olyan,
mint az elsütött pisztoly,
mely a szétroncsolt szívben
holt hangot hallat.

Kun Magdolna - Vigyázd édesanyád; - Soha ne mondd

Kun Magdolna

Vigyázd édesanyád

Vigyáz édesanyád, mert általa van az,
hogy az élet szépségén elámuldozhatsz,
és örömöt lelhetsz a virágokban, fákban,
tavasz-ébredésben, őszi elmúlásban.

Vigyázd édesanyád, mert te vagy lelke mása,
s mert neked fáj majd minden sűrű könnyhullása,
amit kíméletlen sorsa néki kiszabott,
s amit jól elrejtett fájdalma reá aggatott.

Vigyázd édesanyád, mert karja biztonsága
ad majd neked újult erőt a megpróbáltatásba.
Hisz amikor szívünknek nagy a fájdalma,
csak az anyai kéz az, mely enyhíthet rajta

Vigyázd édesanyád, mert egyszer egy napon
súlyos kereszt feszül gyönge válladon,
a hiány keresztje, mely addig mar és éget,
míg utat nem nyitsz édesanyád ölelő kezének.

Vigyázd édesanyád akkor is, ha majd
sírján minden virág holt levelet hajt,
mert ő ott a síron túl sem feledi azt el,
hogy kitől dobbant szívében az életadó jel

*

Soha ne mondd

https://www.youtube.com/watch?v=4FuiB-TD970

Soha ne mondd, hogy neked nincs édesanyád,
akkor sem ha átlépte már a csillagok nyomát,
mert az a tény, hogy számodra láthatatlan lett,
nem győzhet meg arról, hogy nem lehet veled.

Hisz az édesanyák szeretetét nem állítják meg
a sötét égen őrt strázsáló csillagseregek,
sem azok az akadályok, melyek meggátolhatnák,
hogy ne simíthassák meg gyermekük haját.

Az anyák halhatatlanok, emlékekben élnek,
csak gondolni kell rájuk, s máris melléd lépnek,
hisz hűséges, szép lelkük el nem hagyja azokat,
kik egykor sírjaikra hintették a rózsaszirmokat.

Kun Magdolna - Bohó álmodó ...

Kun Magdolna

Bohó álmodó..

https://www.youtube.com/watch?v=TD7Y9FxafIc

Mikor pipacsszirmot érlel a szép májusi nyár,
és virgonc széllel táncol a virágzó határ,
választok magamnak egy titkos fekhelyet,
amit egyedül, csak én, csak én ismerhetek.

Ott lefekszem a fűben, és arra gondolok,
ébren vagyok-e vagy éppen álmodok,
hisz minden lépésnyomom virágoktól ékes,
akárhová érek, akárhová nézek.

Ámulattal bámulom a csupa-csuda tájat,
s árván hullt könnyeimre rávetül a bánat,
mert új színt ragyog fel néhány régi emlék,
mely köddé vált a múlttal, akárcsak az érzés.

Mégis-mégis boldog lesz minden pillanat,
ami szívemből s lelkemből ki és felszakadt,
mert az emléknek elég néhány gyengéd szó,
mit papírra vetett egy bohó álmodó.

Mikor pipacsszirmot érlel a szép májusi nyár,
és virgonc széllel táncol a virágzó határ,
választok magamnak egy titkos fekhelyet,
amit egyedül, csak én, csak én ismerhetek.

Ott lefekszem a fűben, és arra gondolok,
ébren vagyok-e vagy éppen álmodok,
hisz minden lépésnyomom virágoktól ékes,
akárhová érek, akárhová nézek.

Ámulattal bámulom a csupa-csuda tájat,
s árván hullt könnyeimre rávetül a bánat,
mert új színt ragyog fel néhány régi emlék,
mely köddé vált a múlttal, akárcsak az érzés.

Mégis-mégis boldog lesz minden pillanat,
ami szívemből s lelkemből ki és felszakadt,
mert az emléknek elég néhány gyengéd szó,
mit papírra vetett egy bohó álmodó.

Kun Magdolna - Egy virág története

Kun Magdolna

Egy virág története...

https://www.youtube.com/watch?v=84S9vDg9Q0w

Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,
de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,
mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,
hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.

Kun Magdolna - Én nem tudom

Kun Magdolna

Én nem tudom

Én nem tudom, mi űz hozzád folyton,
mi ez a fellengzős, bolond őrület,
mely tűzön és vízen át nyomodat kísérti,
s minden lépteden árnyékként követ.

Én nem tudom mi ez a bódult szenvedély,
mely ölelésedért világokat renget,
és virágzóvá sarjaszt minden olyan földet,
amit még sohasem ért égi aranypermet. 

Én nem tudom, mi ez az örömteli érzés,
ami lelkem falán nyitott életkapukat,
azért, hogy a legnagyobb csalódások közt is
meglelhessem nálad boldogságomat 

Tán sosem tudom meg, miért van ez így,
s miért nincs válasz, a mondd miértekre,
de ami igazából fontos, amit érteni is kell,
azt úgyis hallatja szívünk beszéde.

Kun Magdolna - A szív már tavaszról mesél; - Ha majd tél lesz

Kun Magdolna

A szív már tavaszról mesél

Most még tél van, hideg, morcos tél,
de itt benn a szív már tavaszról mesél,
azt meséli, várj csak, türelmes legyél,
hisz minden rideg felhőt elfúj majd a szél.

S akkor újra vérvörös tűzpipacsok érnek,
ott ahol nyoma volt a jeges dermedtségnek,
ott, ahol a hópelyhek mindent betakartak,
s ahol éji álmaink tél jegébe fagytak.

Mert, ha eljön a nyár, felenged a szívünk,
s akkor jövőnk elé mosolyogva nézünk,
hisz a nyár elhozza azt a régen várt csodát,
amire titokban vártunk egy egész télen át.

*

Ha majd tél lesz

 https://www.youtube.com/watch?v=rQway8lBahc

 Ha majd tél lesz megint
és fázósan húzódom melléd,
gyújts tüzet a kandallóba kedves.
Ölelj át és hallgasd velem
a tűz-kristályban parázsló,
éjgyöngy fényű csendet,
mert az
mindennél szebben elmondja,
mit jelentesz nekem,
s hogy mennyire
szeretlek.

Kun Magdolna - Fáradt sóhaj

Kun Magdolna

Fáradt sóhaj

Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,

akárcsak görnyedt madárcsontú vállam
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.
 
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.

Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.

Kun Magdolna - Advent könnyei; - Szívtalálkozás

Kun Magdolna

Advent könnyei

Advent fénye ragyogja át azon lelkeket,
melyek fenn az égi kékben némán könnyeznek.
Könnyeznek, mert hátrahagyott szeretteiknek,
már nem nyújthatnak vigaszt, sem vigyázó kezet.

Ott a fehér felhőtetőn, hol tündöklik a fény,
ma milliónyi lélek sír fel szeretteiért.
Sírnak és zokognak, mert a nagy egyedüliség,
Advent napján félbetöri szívük egészét.

Hisz Advent a szeretet áldott ünnepe,
csak annak keserű, kinek nincs már senkije,
hisz az Advent is akkor teljes, és akkor igazi,
ha van, kinek még átölelhet óvó karjai.

*

Szívtalálkozás

Minden égő adventi gyertya,
valaki szíve melegének
itt hagyott darabja,
mely oly ragyogást áraszt
a langy-meleg szobákba,
mint lángra kapott csillagszórók
lobbanó szikrája.

Az adventi gyertyafény
elvezet minket a csillagokon túli
mennyei világba,
oda, ahol ég és föld világnak
nincs már vélt határa,
ami akadályt gördíthetne elénk,
s ami meggátolná,
hogy viszontlássuk egymást
egy összeölelkező
szívtalálkozásba.

Kun Magdolna - Aranyló gyertyafények

Kun Magdolna

Aranyló gyertyafények

Halottak napján feléled a múlt,

minden színre tör, mi egykor porba hullt,

mert szülők, gyermekek, barátok, rokonok,

féltve őrzött emlékei újból felragyog.

Hisz a világító gyertyák felaranyló fénye,

életet lehel majd a szunnyadó mesékbe,

azon mesékbe melyekben ők voltak a hősök,

hősök kiket soha semmi le nem győzött.

Csak egyedül a halál volt az mely erejük vette,

hogy gyönge sápadt testüket földbe temesse,

de emlékükkel nem bírt el, mert a most is él

a földön hagyott elárvultak szíve legmélyén.

Kun Magdolna - Ősz oson a fák alatt

Kun Magdolna

Ősz oson a fák alatt

 https://www.youtube.com/watch?v=MZfNbET556o

Letörtek már a nyári ágak,
ősz oson a fák alatt,
még a gondolat is velük hervadt  
akárcsak a szép szavak.

Minden levél holt nyomában
búcsúzkodó könny remeg,
mikor éles rögök keménysége,
feszít rajtuk réseket.

Ilyen az ősz, ilyen gyilkos,
letépi a lombokat,
s avarágyba temeti be,
a szél tördelte gallyakat.

Mert az őszben nincs kímélet,
nincs megbocsátó irgalom,
hisz ami útja nyomát keresztezi,
ott minden-minden sírhalom.

Kun Magdolna - Augusztus végén; - Szeptemberi ősz

Kun Magdolna

Augusztus végén

Augusztus végén többször elmerengek,
s merengés közben arra gondolok,
egy nyárral kevesebb lett az a nagy egész,
amit a Jóisten nékem időmül adott.

Így könnyezve siratok el minden nyár-napot,
hisz mindben volt valami maradandó szép,
ami átmelenget akkor is, ha a levélhulló ősz
a tél deres útjának nyomdokába lép.

Augusztus végén csendesebb a szív is,
nem ver már vágy teli dallam-ütemet,
halk ritmusban dobban, lassulva zenél,
mint ki érzi, hogy a nyárral bevégeztetett.

Mert nem tudhatjuk, mennyi nyár lesz még,
s azt hány és hány újabb évszak követi,
hisz egyetlen nap, vagy tán egy perc is épp elég,
és sírunkra az időt már homok pergeti.

*

Szeptemberi ősz

Már avarnyomban lépem a szeptemberi őszt,
melynek sápadtságán szemem elidőz.
S míg elmerengve nézem a sárgult levelet,
érzem, hogy a tűnő nyár is búcsút integet.

Te is úgy sodródsz te kicsi őszlevél,
mint felkapott tollpihe, mit messze fúj a szél.
Oly nagyon messze, oly nagy távolságra,
hogy csak ábrándnak tűnik a tavasz virágzása

Mi sem tudjuk, mi sem sejtjük, mikor érkeznek
a kéklő égen átfutó csillagszekerek,
melyek elrepítenek majd az örök nyár honába,
ahol valósággá válik minden ember álma.

Sok őszben felragyog néhány kihullt könnycsepp,
amely a keserű elmúlás érzésétől teljes,
de ezek a fénylő könnycseppek mind felszáradnak,
ha majd az első hóvirág új tavaszt fakaszt.

Kun Magdolna - Pipacsmelódia

Kun Magdolna

Pipacsmelódia

Csak egy táncot kérek,
olyan égbe emelőt,
ami száműzi mellőlünk
a múlandó időt.

Ami átvezet minket
egy rejtelmes világba,
ahol pipacsok hullnak
lépteink nyomába.

Csak egy ölelést adj,
földet rengetőt,
mi lesodor magáról
sziklát, hegytetőt.

S mitől azt érzem majd,
ha nem is lehet szárnyam,
suhanni lennék képes
tűzön, vízen által.

Csak egy csókot kérek,
mely elandalító,
amiben benne van a dal,
és benne van a szó.

S benne van az a hűség,
amely bizonyságot ad,
hogy van olyan végtelen tánc,
ami a sírig eltarthat.

Kun Magdolna - Csak még egyszer

Kun Magdolna

Csak még egyszer

Csak még egy kicsit szeretnék boldog szívvel élni,
pár röpke évbe sűríteni évtizedeket,
küzdeni azért, miről csak álmodozni mertem,
s miről sosem gondoltam, hogy valóság lehet.

Csak még egy kicsit szeretném magamhoz ölelni
az alkonycsendjét feldúló vadromantikát,
mely áthatja bájával azt a tűnő kamaszkort,
ami, ma őszezüstöt ragyog a hajszálakon át.

Csak még egyszer lehetnék, az, ki régen voltam,
merészen visszavágynám érkezésedet,
mert tudnám, több időm lenne mindarra a szépre,
amit valaha veled, s te velem éltél meg.

Csak még jutna időm arra, hogy bizonyítsam neked,
bolond- bolond szívemmel mire lennék képes,
s hány sivatagi árkot ásnák ki elgyengült kezemmel,
hogy kiszáradt ajkadon vízcseppekként égjek.

Csak még egyszer megadatna, biztos közelséged,
soha, de soha nem engedném el a kezedet,
úgy vigyáznám, oly szorosra zárt erős vasmarokkal,
mint a véres-láncot tartó bilincs-vasszegek.

Kun Magdolna - Csendes léptek

Kun Magdolna

Csendes léptek

Csendesen lépkedem, és arra gondolok,
mily gyorsan repülnek a színes-tavaszok.
Mily gyorsan sápad el a napsugaras nyár,
s mily hamar elhervad a pipacsos határ.

Csendesen lépkedem, s kicsit könnyezem.
Megsiratom mindazt, ki már nem lehet velem.
Kinek sárgult őszi lomb már nem hull levelet,
kinek sírján szél pergeti a homokszemeket.

Az emlékezés közben elhalkul szavam,
s megköszönöm Istennek mindazt, amim van.
Mert oly sokan elmentek kiknek többé már
nem virul ez életben pipacsos határ…