Grigó Zoltán - Várlak

Grigó Zoltán

Várlak

Az ajtóban foglak várni,
Úgy gyere hozzám, ahogy vagy,
Hozd el a szívedet, a lelkedet,
Hagyj ott mindent, ami nem te vagy.
Ha itt leszel, sírok neked,
Némán hulló tiszta könnyeket,
Lemosom rólad a bánatot,
A magány szántotta éveket.
Helyette arcodra simítom,
A fűszálon rezgő harmatot,
Hajnalt lehelek homlokodra,
Lecsókolom rólad a tegnapot.
Fonok hajadba napsugarat,
Szemeidre fénylő csillagot,
És lágy hangú melódiákat,
Hozok neked az ajkamon.
Elringatlak téged szelíden,
Ahogy tó vize a csónakot,
Itt alszol majd a szívemen,
Hisz a párnád is én vagyok

Grigó Zoltán - Végtelen

Grigo Zoltán

Végtelen

Feküdtem magamban este a réten,
körülöttem már álmodtak a füvek,
mint szentjánosbogarak fent az égen,
kigyúltak parányi lángoló tüzek,
elkezdett felém ballagni az erdő,
a fülembe titkokat súgott az éj,
a szelíden kanyargó folyó felől,
esőillatot hordott hátán a szél,
megállt az idő, már nem rohant tovább,
egy pillanatra behunytam a szemem,
a csillagok meg csak nézték tétován,
ahogy magához emel a végtelen.

Grigó Zoltán - Soha ne nézz hátra ...

Grigo Zoltán
Soha ne nézz hátra...

 https://www.youtube.com/watch?v=JrXJCEJIqn8

Ébredj, kedvesem, az ég alja lángban áll,
haragvó szelek a városban járnak már,
nyújtsd felém a kezed, és ne gondolj másra,
fuss velem, menekülj, soha ne nézz hátra!

Lépteink alatt a csupasz föld megremeg,
utakra fekszenek leomló nagy hegyek,
itt a lábunk alatt már a part is szakad,
kapaszkodj meg bennem, és csak rohanj, szaladj!

Szaladj a múltért, a jövendő évekért,
küzdj velem most tovább, harcolj az életért,
csukd be a szemed, és ne gondolj most másra,
fuss velem, menekülj, soha ne nézz hátra!

Körülöttünk már leborultak a falak,
többé nem állhatsz meg, kedvesem, tartsd magad,
szólj, ha fáradt vagy, és elviszlek hátamon,
ülhetsz a nyakamban, csünghetsz a vállamon.

Hogyha velem vagy, mindegy milyen sors vár ránk,
leszek veled akár út mellett sóbálvány,
s ha nem nézhetünk vissza, mert ez a parancsolat,
az arcomba rejtem el akkor az arcodat.

Mielőtt elpusztítják e buta világot,
elviszlek magammal, mint utolsó virágot.

Grigó Zoltán - Jó éjszakát!

Grigó Zoltán

Jó éjszakát!

https://www.youtube.com/watch?v=Wkk8KeX2cGs

A fák között keringőt jár a szél,
Az éjszaka már szelíden zokog,
Majd csendesen behunyja a szemét,
Simogatják őt az álomfolyók.

Néma szobámban halkan csörgedez,
A távolból még hallom hangjait,
Szemeim előtt álmot görget el,
Halk muzsikát, mely lágyan andalít.

Selymes szárnyakon jön hozzám a hold,
Végig simítja fáradt szememet,
Ágyamra terít bársony takarót,
Szitál rám színezüst permetet.

Ablakom alatt tücsök zenekar,
Játszik apró hegedűk húrjain,
A park fái közt zenéjük elsuhan,
És rezegve száll az álom útjain

Grigó Zoltán - Már érzem ...

Grigó Zoltán

Már érzem...

https://www.youtube.com/watch?v=KZGq6U10cyQ

Már érzem bőröd bársonyát,
ma este nem gyújtok mécsest,
szememben még lobog a láng,
szemedben égnek a fények,
magamba szívom illatod,
érzem ízedet nyelvemen,
hajam borzolja sóhajod,
vállamon kicsit megpihen,
tenyerembe feszül tested,
ívben meghajlik mint a nád,
húrokat penget a kezem,
érzékeinknek dallamát,
lángot lehelünk egymásra,
vadul száguldó szeleket,
korbácsolunk vitorlákat,
fonódunk mint a kötelek,
száguld ereinkben a vér,
szerelmet markol tenyerünk,
amikor szívünk összeér,
végtelen időt ölelünk.

Grigó Zoltán - Hiányod felsikolt

Grigó Zoltán

Hiányod felsikolt

 https://www.youtube.com/watch?v=qwP_WJy_QiM

Itt hallgatsz bennem, már nagyon régen,
a számat összeszorítom és itt a mélyben
ölellek én téged és lelkemben felzokog
az érzés, felkiált, felsikolt, hogy Hiányzol!

Hiányzik az ölelésed, minden kis szavad,
a nevetésed, ahogy szemedbe hull hajad,
a mozdulat, ahogy poharad szádhoz emeled,
és kezeden megfeszülnek az apró kis erek,
amikor az asztal felett hozzám áthajolsz,
mosolyogsz rám közben és én érzem illatod,
ahogy melled megrezzen, ha a kezemhez ér
és ereinkben száguldani kezd el a vér,
hiányzik minden érzés, minden szép pillanat,
de itt él bennem mélyen és sokszor megragad,
látlak magam előtt, látom szemeid fényét,
hallom távolból szólni hangod lágy zenéjét.

De az esti csendben, már csak magam vagyok,
néhány régi fénykép, meg egy kihúzott fiók,
kicsit nézem őket, a szememet behunyom,
a hirtelen sötétben, hiányod felsikolt.

Grigó Zoltán - Sóhaj

Grigó Zoltán

Sóhaj 

https://www.youtube.com/watch?v=shf80W-8qYU

Nézem a búcsúzó alkonyi fényeket ,
a kora esti szélben görbülő fákat ,
fejem felett száll a hatalmas végtelen ,
rám hajol némán a múlandóság árnya .
Minden lábnyomom ismeri a múltamat ,
jövőmet tudják az égen a csillagok ,
addig járom sorsom rendelte utamat ,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok .
Kézen fogott az idő , együtt ballagunk ,
mélyülnek az árkok a lábaink alatt ,
néha megállunk és egy kicsit hallgatunk ,
mint aki valamit még mondani akar .
Elmondani , hogy milyen szépek a mezők
vihar után , amikor felragyog a nap ,
a rigó daláról ha ébred az erdő ,
hogy milyen gyönyörű a zöldellő tavasz
és a folyó , ha felette ködpára száll ,
miközben medrében szelíden lépeget ,
amikor gyümölcs illattal ölel a nyár
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek .
Hiszem, hogy az élet körforgása örök
ha elmegyek magammal viszem sóhaját ,
erdő leszek , vagy folyó ha visszajövök ,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát .

Grigó Zoltán - Az élet sóhaja

Grigó Zoltán

Az élet sóhaja

Voltam már láng, és voltam szélvihar,
most magányos kőbe zárt csend vagyok,
az idő koptat, de még élni hagy,
bár árnyéka már csendben rám hajolt.

A múló élet, mint egy porszemet,
felkap magával, és visz tovább,
lelkemben rezgő apró gyöngyszemek
hevernek végtelen út porán.

Medrében görget az életfolyó,
apró kaviccsá mossa szívemet,
egyre kisebb, de örök álmodó,
bár sötétben már néha megremeg.

Ha útja végén a mélybe csobban,
az égen egy újabb csillag kigyúl,
ha utoljára még egyet dobban,
mielőtt a víz felette elsimul.

Az örök csendben talán megértem,
minden elmúlik egyszer, tovaszáll,
de mégsem megyek el üres kézzel,
magammal viszem az élet sóhaját

Grigó Zoltán - Ki őrzi szívében?

Grigó Zoltán

Ki őrzi szívében?

Jég csipkézi előttem az utat,
arcomra dermedtek a reggelek,
gondolataim bennem lapulnak,
mint a fák közt didergő verebek.

Csikorognak a földön lépteim,
dühös kígyóként sziszeg rám a fagy,
úgy kavarognak az érzéseim,
mint hópelyhek zúzmarás fák alatt.

Hátamat ostorzó jeges szeleket
hordozok magamon régóta már,
a szívemre fagyott régi teleket,
nehezen viszi már magán a láb.

De azt ki mondja el most nekem,
hogy ki őrzi szívében a nyarat? -
tágra nyitott szemmel keresem,
lassan sötétedő égbolt alatt.

Olyan jó lenne még kicsit szeretni,
mielőtt kifogy az út a láb alól,
gyümölcsillatú nyarakat ölelni,
virágot szedni rügyező fák alól........

Grigó Zoltán - Elmentél

Grigó Zoltán

Elmentél

 https://www.youtube.com/watch?v=P8qoz6VcWEQ

Amikor kopott tűzfalakról
a városba csorgott a reggel,
még láttam magányos alakod,
fának dőlve, leszegett fejjel
álltál bérházak árnyékában,
csendet szőtt köréd a félhomály
és feletted a csupasz ágak
fontak a fejedre koronát.

Nyitogatta már markát a tél,
jégcsap könnyezett az ereszen,
lábad körül az olvadt hólé
tócsákat rajzolt a köveken,
te visszanéztél rám belőle,
olyan szomorú volt a szemed,
álltál magányosan előttem,
nem volt, ki megfogja a kezed.

Akartam valamit mondani,
de a hangom elvitte a szél,
te szomorúan kezdtél ballagni
egyedül a pályaudvar felé,
még egy kirakat üvegében
láttam megcsillanni a szemed,
engem néztél fakó tükrében,
ahogy búcsút int feléd kezem.

Nem jöttél a városba többé,
most a lábnyomodban lépkedek
és teli könnyezted hóvirággal
nekem a szendergő réteket.

Grigó Zoltán - Bilincsbe vert álmok

Grigó Zoltán

 Bilincsbe vert álmok

Fejem felett az égen,
Örvényt vetnek a csillagok,
Sebeket martak az évek,
Mióta feléd úton vagyok.

Jó lett volna jönni bűntelen,
Nem sötét utcák rejtekén,
Sziklákat görget az idő,
Te ott állsz a tetején.

Szavaim fűben lapulnak,
Feléd csak suttognom szabad,
Pedig viharos szelekben
Ketté törhetnek a szavak.

Törvényt kell érted bontanom,
Mert terád néznem nem lehet,
Ne hulljon bűnként fejedre
Áldás helyett, hogy szeretlek.
.
Olyan nehéz már hordani,
Titkokba fojtott szavakat,
Életet teremtett bennünk,
Egy bűnben fogant mozdulat.

De sorsunk, már összeforrt,
Bilincsbe verem az álmokat,
Hogyha egyszer bűnhődni kell,
Enyém legyen a kárhozat.

Grigó Zoltán - A szeretet illata

Grigó Zoltán

A szeretet illata

Most hogy közelít felénk újra karácsony
eszembe jutott az a kis tépett fenyő
amit a piac egy eldugott sarkából
boldog mosollyal húztál nekem elő
alig engedted hogy én vigyem hazáig
pedig hideg volt már a hó is leesett
jöttél mellettem begombolkoztál állig
és olyan gyönyörűen fénylett a szemed
csak kapaszkodtál szorosan a karomba
szép voltál mint a kivilágított város
megálltál néha és néztél rám ragyogva
ahogy a fényfüzérek az útszéli fákon
két karácsonyt váró izgatott nagy gyerek
örömmel siettünk kis fenyőnkkel haza
Szenteste volt a hó nagy pelyhekben esett
és szállt a városban a szeretet illata.

Grigó Zoltán - Szárnyak

Grigó Zoltán

Szárnyak

A múló éveknek szárnya nő,
Suhannak néma égbolt alatt,
Szorosan ölelik az időt,
A bennem csendesedő szavak.

Árkok mélyülnek tenyeremben,
Benne simul az egész világ,
De utak mentén már por terem,
Meg magányos, haldokló virág.

Nézem az alkonyi fényeket,
Már csak behunyt szemmel álmodok,
Hegyek csúcsáról az életem,
A völgybe, csendesen lecsorog,

Néma görcsbe rándul a táj,
Zokog nehéz ólomkönnyeket,
Nem állva halnak meg a fák,
Lábam elé dőlnek hirtelen.

Nyújtanám feléjük a kezem,
De lassan már elhagy az erő,
Örökké álmodó szívemen,
Az angyalok szárnya nő.

Grigó Zoltán - Ringatlak

Grigó Zoltán

Ringatlak

Mindegy milyen utakon,

bárhol légy felkutatom,
zúgó széllel érkezem,
fénylő esőcseppeken,
akár gyalog, tutajon,
erdőn át vagy patakon,
jövök hintón, szekeren,
rozsdás tölgyfalevelen.

Ott lesz minden hátamon,
amim csak van rád adom,
hozok fákat, hegyeket,
szelíd folyót, réteket,
ezer fénylő csillagot,
mindazt ami én vagyok
és úgy viszlek téged el,
ahogy szél a levelet.

Egyszer majdcsak felkaplak,
lágy szellőként ringatlak.

Grigó Zoltán - Őszülő szerelem

Grigó Zoltán

Őszülő szerelem...

Szerelmem örök - szívedet őrzi már,
kezeim féltőn fogják a kezedet,
de búcsúznak a nyártól az őszi fák,
hordja a szél a sárguló levelet.

Az eresz alján a fecske útra kész,
reggelre elmegy talán a gólya is,
tudom, hogy egyszer minden a múltba vész,
csak te maradj meg nekem - még holnap is.

Hogy addig nézhessem én a szemedet,
ameddig nem lesz hófehér a hajunk,
megőszül a szívünkön a szerelem,
s az ég felé száll utolsó sóhajunk.

Grigó Zoltán - Szívemben áll az idő

Grigó Zoltán

Szívemben áll az idő

https://www.youtube.com/watch?v=Zbd_lVjY7Ik

Szelídül a nap az égen,
kertemben nyúlnak az árnyak,
halvány füvekre hajlanak,
földre csüngő lombos ágak.

Még táplálja az anyaföld,
keblén nevelt virágait,
bár hordani kezdte a szél,
lassan lepergő szirmait,

Konokul ballag az idő,
szikkadt földbe ró árkokat,
pókhálót sző a hajamra,
arcomra rajzol ráncokat.

Nézem a kis kerti padot,
mint kezemen az erezet,
a lekopott festék alatt,
látni a fán az ereket.

Mégis jó rajta pihenni,
nézni, ahogy lemegy a nap,
hallgatni az esti csendet,
az éneklő madarakat.

Mert hiába múlnak az évek,
szívemben megállt az idő,
szemem fényétől tavasszal,
a kertben a fű, újra kinő.

Grigó Zoltán - Utolsó ölelés

Grigó Zoltán

Utolsó ölelés

 https://www.youtube.com/watch?v=SiRAioWx89U

Látod Kedves? Kertek alatt
Szendergő bokrok tövére
Hogy hajlik rá csendben a nap,
Hogy fon koronát föléje?
Narancsvörös fénynyalábbal
Még öleli, körbefonja,
Egy utolsó lángolással
Sugarait belé oltja.

Én téged hogy öleljelek,
Ha tán utolsó akarat
A feléd kitárt kezekben,
Hogy téged átkaroljanak.
Még mielőtt lemegy a nap,
Én téged hogy öleljelek,
Mint a réteket lágy patak,
Vagy fákat a langyos szelek?

Szívemben szunnyadó parázs,
Hordom magamba temetve,
És még nem tört meg a varázs,
Még égnek fények szememben,

Akkor miért így öleljelek?
Leszek én tomboló vihar,
Leszek száguldó fergeteg,
Feléd rohanó vad szilaj
Gátakat szaggató vizek,
Engedd, hogy elragadjalak,
Ahogy a rablók a kincset,
Hogy téged átkaroljalak,
Hogy tépjelek, szaggassalak,
Mint a sas az áldozatát,
Mert már csak téged akarlak

És nem fog rajtunk a halál.

Látod Kedves, fent az égen
A két magányos csillagot?
Mielőtt végleg elégnek,
Fényük még egyszer felragyog.

Grigó Zoltán - Könnyek

Grigó Zoltán

Könnyek

Harmatos nyár estén,
szemedben könny rezeg,
csak nézlek téged,
ahogy arcodon lepereg,
oly szomorúan gördül,
hullik le csendesen,
néz tétován kicsit,
majd megül a kezemen,
a tenyerem kinyitom,
hullik bele a könny,
ott ragyog benne szíved,
mint egy nagy

fénylő gyöngy,
láncot fűzök belőle,
a nyakamba teszem,
amíg élek, örökké,
hordozom szívemen.

Grigó Zoltán - Minden percemen ...

Grigó Zoltán

Minden percemen …

Hozzám bújtál, úgy mentünk csendesen,
szemedben fénylett ezer kis titok,
szellő muzsikált, és a réteken
épp akkor nyíltak ki a nárciszok.
 
Megfogtam a kezed, és vittelek
boldogan, mint egy szerelmes diák,
elültettelek téged szívemen,
most te vagy nekem a legszebb virág.
 
Nyílsz bennem, s én érzem az illatod,
akkor is, hogyha nem vagy itt velem,
mint sötétlő égen a csillagok,
átragyog lényed minden percemen.

Grigó Zoltán - Élsz bennem

Grigó Zoltán

Élsz bennem

Itt élsz bennem már nagyon régen,
amióta utamat futom,
őrizlek téged lent a mélyben,
hogy mikor jöttél már nem tudom.

Csak azt tudom, olyan vagy nekem
mintha örökké lettél volna,
azóta a szálló éveket,
nem méri szívemben az óra.

Tartasz engem, és én tartalak,
átfonjuk egymást mint kötelek,
viharban meghajló fák alatt
búvó, láthatatlan gyökerek.

Itt vagy az elmémben, véremben,
az elmúlt, és eljövő napban,
úgy élsz bennem és lélegzel,
ahogy a tégla a falban.

Olyan vagy mint fénylő csillagok,
a szemedben ragyog a világ,
szívemre minden nap úgy hajolsz,
mint templom csendjére az imák.